Hogyan vészelheti át Európa a következő telet orosz gáz nélkül?
Európának összehangolt és nagyon költséges, hosszú éveken át a GDP 1,3 százalékát felemésztő beruházási programra van szüksége ahhoz, hogy megoldja az orosz gáz pótlását, de rövid távon nincs olyan megoldás, amely ne járna valamilyen módon az energiafogyasztás csökkentésével – derül ki az Euler Hermes és az Allianz Research elemzéséből. Az energiafelhasználás visszafogása az árak emelkedésén keresztül a lakossági és a vállalati fogyasztók „önmegtartóztatása” miatt is megvalósul, de szükségessé válhatnak adminisztratív intézkedések is.
Energia végfelhasználása országonként
Forrás: Euler Hermes, Allianz Research, Eurostat
Az EU teljes gázfogyasztásának 36 százaléka származik orosz forrásból. Az utolsó járvány előtti békeévben az EU összesen 17800 petajoule-nak (PJ) megfelelő mennyiségű gázt használt fel, ebből mintegy 5600 PJ volt az orosz gáz. Az orosz gáz részesedése az áramtermelésből ennél kisebb, az EU átlagában mintegy 10 százalék, ám ezen belül igen nagyok a régiós különbségek. Ha a direkt áramtermelés mellett figyelembe vesszük a gáztüzelésű erőművekből származó hőfogyasztást is, akkor Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban az orosz gáz részesedése 33, 26, illetve 24 százalék.
Ha a rövid távot tekintjük, a tavaszi felmelegedés csökkenti a kitettséget. Az Euler Hermes és az Allianz Research elemzői szerint Európában a viszonylag enyhe télnek köszönhetően február 28-án 29 százalékos töltöttségen álltak a gáztározók, azaz körülbelül egyhavi gázkészlet állt rendelkezésre, március végéig tehát biztosított az ellátás. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nagy probléma megoldására van némi idő, hiszen az EU gázfogyasztása a januári 2000 PJ-os csúcsról júniusra 900 PJ-ra esik, és szeptember végén lódul meg újra. Az elemzők szerint ez azt is jelenti, hogy ha – akár az EU embargója, akár az oroszok döntése miatt – elzárnák az orosz gázcsapokat, akkor a gáz ára megawattonként 200 euróig száguldana (március 2-án már 165 euró volt a jegyzés következő havi szállításra), és egész évben átlagosan 150 euró lenne.
Földgázfogyasztás az Európai Unióban, havi bontásban
Forrás: Euler Hermes, Allianz Research, Eurostat
Ha azonban nemcsak tavaszig tekintünk előre, azt látjuk, hogy az orosz gáz pótlása nagyon nehézkes. Az Egyesült Államok és Európa eddig is komoly diplomáciai erőfeszítéseket tett ebben az ügyben, elsősorban Katarban és Algériában, de az Euler Hermes és az Allianz Research elemzése szerint mindent egybevetve, a nem orosz irányból érkező többletgáz 2022-ben legfeljebb 3 napnyi téli EU-s gázfogyasztás kiváltására lenne elegendő.
A többletimport lehetőségei a cseppfolyós gáz (LNG) terén sem adottak. Egyszerűen nincs elég cseppfolyósító üzem a gáztermelő országokban, kevés az ennek szállítására alkalmas tanker, és a cseppfolyós gáz tárolására, vagy visszagázosítására alkalmas kapacitás is. Európa tározóinak 80 százaléka légnemű állapotban képes tartalékolni a gázt. Az LNG-t fogadó és tároló visszaalakító kapacitásokat felépíteni rövid távon biztos nem megoldás, hiszen ezek – elsősorban ezeknek az üzemeknek a nagy hűtési igénye miatt – több éves beruházási projektek.
Nincs más, mint a fogyasztás visszafogása: a „Fukusima-modell”
Láthatóan nem marad tehát más megoldás, mint csökkenteni az EU gázfelhasználását az áramtermelésben. Az Euler Hermes és az Allianz Research ezt modellezve abból indul ki, hogy az EU-ben megtermelt áram a régió határain belül tökéletesen elosztható, bár ennek is vannak korlátai. Ezt feltételezve az EU összes vegyes tüzelésű erőművére úgy lehet tekinteni, mint ami a jövőben nem gázból állít elő áramot, csúcsra lehet járatni a nem gázzal működő (és ma a megújuló energiatermelés kiegyenlítésére használt erőműveket), üzembe lehet helyezni a termelésből kivont szénerőműveket, és a nemrég leállított atomerőművek is csatasorba állíthatók.
Az orosz gázimport leállítása mindezek mellett is vészhelyzetet eredményezne, annak megfelelő intézkedésekkel. Az árak emelkedése önmagában is csökkenti fogyasztást, de egy ilyen helyzet megkövetelheti a nem piaci alapú intézkedések életbe léptetését is annak érdekében, hogy a védett fogyasztókat, a lakosságot és a kritikus infrastruktúra-szolgáltatókat megkíméljék a sokkhatásoktól.
A nem piaci intézkedésekről szóló forgatókönyvekben az államok szabályokat alkotnak a gyártásról, szállításról, tárolásról, forgalmazásról, értékesítésről, vásárlásról, felhasználásról, maximalizálják a fogyasztói árakat, illetve térben és időben korlátozzák a fogyasztást. Emellett az ilyen intézkedések gyakran korlátozzák bizonyos ipari és kereskedelmi egységek működését főleg akkor, amikor rövid távú zavarok alakulnak ki az ellátási rendszerben. De mi az esélye annak, hogy ilyen intézkedéseket kelljen bevezetni?
Az Euler Hermes és az Allianz Research ennek vizsgálatára olyan modellt állított fel, amely figyelembe veszi az áramár emelkedésének hatását a fogyasztás csökkenésére, és az alternatív energiatermelő kapacitások üzembeállítására, valamint a nem áram- és hőtermelési célú gázfelhasználás alakulását is a gázárak függvényében.
A modell alapjául az elemzők a fukusimai atomerőmű meghibásodását, a japán atomenergia-termelés leállítását és az ennek nyomán fellépő áramhiány hatásait vizsgálták. Azt találták, hogy a japán felhasználásból 27 százalékkal részesülő atomenergia kiesése nyomán az áramárak 41 százalékkal emelkedtek, ami elég volt ahhoz, hogy a kereslet 8 százalékkal csökkenjen, és 19 százalékkal növekedjen a nem atomenergiából származó felhasználható áram mennyisége, így a keletkező rés lényegében bezárult.
Az Euler Hermes és az Allianz Research európai sajátosságokat is figyelembe vevő modellje abból indul ki, hogy az Oroszországból importált 5642 PJ-nak megfelelő mennyiségű gázból 4388-at áramtermelésre és fűtésre használnak fel, a többi más ágazatok alapanyagául szolgál. A modell azt mutatja, hogy az áramárak 56 és a gázárak 50 százalékos emelkedése esetén előállna egy olyan egyensúlyi állapot, amely teljes egészében pótolná a kieső 5642 PJ értékű orosz gázimportot. Ebben az esetben az EU-ban az áramfogyasztás 11,2 százalékkal csökkenne, miközben a nem gáz alapú erőművek termelése ugyanilyen mértékben növekedne, és ez teljes egészében kompenzálná az orosz gázt az áramtermelésben. Az importált gáz fennmaradó 1254 PJ-os részét az árak ilyen alakulása mellett az egyéb célú felhasználásban (például a műtrágyagyártásban) takarítaná meg a gazdaság.
Sajnos azonban ez csak elméleti lehetőség, mivel az egyes EU tagországokban nagyon eltérő a gáz felhasználásának súlya az áramtermelésben. Emiatt az egységes erőfeszítések lehetőségei is korlátozottak. Ezért valószínűbb, hogy olyan szabályozás valósul meg, amely egységesen csökkentené a tagországok gázfelhasználását. Olyan egyensúlyi pont, amely megfelel ennek a kritériumnak és biztosítja a kieső gázimport teljes pótlását 41 százalékos áramáremelésnél, és 97 százalékos gázáremelésnél következik be. Ebben az esetben minden tagországnak 27 százalékkal kellene csökkentenie saját gázfelhasználását, viszont az összes európai gázerőművi kapacitás 28 százaléka üzemben maradhatna, ugyanakkor a nem áram és hőtermelési célú gázfelhasználásban 2456 PJ-nak megfelelő mennyiségről kellene lemondani.
Mindezt egybevetve jól látszik, Európának ambiciózus és összehangolt cselekvési tervre van szüksége ahhoz, hogy az orosz gázimport kiesése esetén is megteremtse az energiabiztonságot a következő télre. Középtávon az energiahiány a megújuló energiából pótolható a legészszerűbben. Ha abból indulunk ki, hogy a fosszilis fűtőanyagok továbbra is drágák maradnak, akkor az energiaszuverenitás megteremtésének legolcsóbb módja a megújuló energia termelésének növelése, ám ehhez is ambiciózus közös tervekre van szükség. Ebbe beletartozna az összes olyan energiaimport kizárása, amely biztonsági kockázatot jelentő országból származik.
Milyen alternatív forrásokból pótolható az orosz gáz?
Forrás: Allianz Research, az NGFS adatai alapján
Az EU-nak évente mintegy 1 Exajoulle-lal, azaz 1000 PJ-lal kellene növelnie az áramtermelését ahhoz, hogy 6 év alatt teljesen fölöslegessé tegye az orosz gázimportot, vagy kiheverje az annak kieséséből korábban származó sokkot. Ez az Euler Hermes és az Allianz Research számításai szerint közös erőfeszítéssel évi 170 milliárd euróból, azaz az EU GDP-jének évi 1,3 százalékából lenne megvalósítható, ha az egyes országok a lehetőségeikhez mérten kiveszik a részüket a különböző termelési módok kapacitásainak növeléséből.
