Holnap nyílik az egységes kérelem beadó felülete

Idén április 6-án, szerdán nyílik meg az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól nyújthatják be kérelmeiket. A közvetlen támogatások keretében csaknem 480 milliárd forint támogatást igényelhetnek, a vidékfejlesztési támogatásoknál pedig a 230 milliárd forintot is meghaladhatja a várható összes igénylés - jelentette be kedden az Agrárminisztérium (AM).

A közlemény szerint az egységes kérelem keretében idén 40 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímhez kapcsolódóan igényelhetnek a termelők támogatást, több adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesíthetnek, valamint kifizetési kérelmet adhatnak be. Az idei évben - az uniós szabályoknak köszönhetően - továbbra is átmeneti időszakra kerül sor, ennek révén az eddig megszokott és megismert támogatási jogcímek vehetők igénybe. A SAPS és zöldítés várható fajlagos együttes összege az elmúlt évekhez hasonlóan, a forint árfolyamától függően 80 ezer forint körül alakulhat hektáronként.

Az Agrárminisztérium arra is felhívja a figyelmet, hogy az egységes kérelem idén is kizárólag a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon - ügyfélkapus bejelentkezést követően - az elektronikus kérelemkitöltő felületen tölthető ki, és kizárólag elektronikus úton nyújtható be. Mivel évente egyszer kötelező az ügyfélnyilvántartási adatokat érintő adategyeztetés, az ellenőrzés elvégzése nélkül az egységes kérelem benyújtása idén sem lehetséges. A kitöltési felület a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén lesz majd elérhető. A szankciómentes kérelembeadásra április 6. és május 15. (a hétvége miatt május 16.) közötti időszak áll rendelkezésre. A 2022. május 16-át követően benyújtott kérelmek szankciómentes módosítására május 31-ig van lehetőség, a módosítással érintett jogcímre megállapítandó támogatási összeg munkanaponkénti egy százalékos csökkentésével járó szankciós módosításra pedig 2022. június 9-ig nyílik mód.

A technikai változások közül lényeges, hogy a Vidékfejlesztési Program "Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés" és "Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása" című, 2021-ben megjelent pályázati felhívásokkal kapcsolatban megkapott döntések alapján az idei egységes kérelem keretében is már be kell, hogy nyújtsák a kifizetési kérelmüket. Ennek elmulasztása a hároméves programból történő kikerülést eredményezi - figyelmeztet az AM.

Lényeges változás az is, hogy az Európai Bizottság a tagállamok, köztük Magyarország sürgetésére 2022. március 23-án kiadta azt a határozatát, amely az élelmezésbiztonság és a takarmányellátás biztosítása érdekében a 2022-es közvetlen támogatások igénylése vonatkozásában a zöldítési követelmények bizonyos előírásai alól felmentési lehetőséget ad, erről az Agrárminisztérium és a Magyar Államkincstár külön, részletes tájékoztatót jelentet meg.

Az Agrárminisztérium az idei benyújtás minél gördülékenyebb lebonyolításához megtette a szükséges előkészületeket és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Államkincstár is felkészült a kérelmek befogadására. A kincstár irányába megvalósuló kapcsolattartást érintően lényeges változás, hogy azon magánszemélyek, akik falugazdász közreműködésével adják be a kérelmüket és van ügyfélkapus regisztrációjuk, ők elektronikusan fogják megkapni a Kincstár küldeményeit. Ha valaki mégis a postai utat választja, azt külön kérelmeznie kell.

Az idei évben is használható a "Mobilgazda", a Magyar Államkincstár által fejlesztett mobilalkalmazás, amely révén különböző ügyfélszolgálati, - nyilvántartási, - tájékoztatási, illetve kérelembeadáshoz kapcsolódó funkciók válnak elérhetővé. A Magyar Államkincstár az idei egységes kérelmek beadása során is alkalmazni fogja az úgynevezett előzetes ellenőrzés rendszerét.

Az egységes kérelem idei beadását lehetővé tevő jogszabály módosítások ezen a linken érhetőek el: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/420a111f4ef9196fad7eff16bfd732fa57cd9af4/megtekintes.

A benyújtás technikai részleteivel és az egyes jogcímek tartalmával kapcsolatos átfogó tájékoztatókat a Magyar Államkincstár a honlapján teszi közzé, a https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/kozlemenyek felületen. A kincstári közlemény idén is a beadással kapcsolatos részletes technikai leírást tartalmazza, továbbá elérhetőek a szükséges formanyomtatványok is - közölte az Agrárminisztérium.

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás: