Horvátországban erős volt a turisztikai előidény, de nyárra gyengül a kereslet
A HTZ az eVisitor és az eCrew rendszerek, a szálláshelyi és a nautikai turizmus nyilvántartásai alapján ismertette az adatokat. Eszerint a vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 7 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A tengerparton 12,2 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 8 százalékos növekedés 2025 azonos időszakához képest, míg a kontinentális úti célokon 3 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.
Tonci Glavina turisztikai és sportminiszter a közlemény szerint úgy értékelte: a turisták és a vendégéjszakák számának növekedése azt mutatja, hogy a kormány intézkedései eredményeket hoznak, különösen az elő- és utószezon erősítésében, valamint az egész éves turizmus fejlesztésében. Hozzátette: a június eddigi adatai szintén kedvező trendeket jeleznek.
A miniszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a legintenzívebb turisztikai időszak, július és augusztus még hátravan, amikor az ország a legnagyobb forgalmat éri el. A jelenlegi kutatások és azokban az országokban tapasztalható folyamatok alapján, ahonnan a legtöbb turista érkezik, a kereslet valamivel visszafogottabb, mint az előző években, ezért fontos a felelős és versenyképes árpolitika folytatása - emelte ki.
Glavina jelezte: a Közel-Keleten kialakult válság miatt módosították a horvát turizmus marketingkampányait azokban az országokban, ahonnan a legtöbb turista érkezik. A kampányokban Horvátország versenyelőnyeire helyezték a hangsúlyt: a főbb európai piacokhoz való közelségére, az ország biztonságára, valamint a kedvező ár-érték arányra.
A legtöbb vendégéjszakát az év első öt hónapjában Isztriában regisztrálták, 4,1 milliót. Ezt Split-Dalmácia megye követte 2,2 millió, majd a Kvarner térsége 2,1 millió vendégéjszakával. A turisták körében a legnépszerűbb úti cél Dubrovnik, Zágráb, Rovinj, Split, Porec és Zára (Zadar) volt.
A külföldi vendégek közül a németek töltötték el a legtöbb vendégéjszakát, 2,7 milliót. Őket a belföldi vendégek követték 2,5 millió vendégéjszakával, majd a szlovénok 1,3 millióval, az osztrákok 1,1 millióval, a britek több mint 670 ezerrel, valamint az amerikaiak több mint 540 ezerrel.
A szállástípusok közül a hotelek - amelyek a kapacitások 15 százalékát adják - az összes vendégéjszaka 43 százalékát adták. A kempingek a kapacitások 20 százalékával a vendégéjszakák 16 százalékát, míg a magánszálláshelyek a kapacitások 52 százalékával a vendégéjszakák 23 százalékát érték el.
Kristjan Stanicic, a HTZ igazgatója hangsúlyozta: a pozitív eredmények megerősítik Horvátország jó pozícióját a nemzetközi turisztikai piacon. Mint mondta, az ország iránti érdeklődés a globális utazási ágazat kihívásai ellenére is stabil. A legfrissebb európai kutatások szerint továbbra is erős a kereslet a mediterrán utazások iránt, miközben a turisták számára kiemelten fontos a biztonság, a kínálat minősége és a megfelelő ár-érték arány - tette hozzá.