Idén is bízhatnak a gazdák a támogatásokban

A magyar gazdák támogatásai 2024-ben is biztosítottak; a kormány komplex, a pénzügyi és a jövedelembiztonságot erősítő, a beruházásokat ösztönző agrárpolitikai intézkedésekkel járul hozzá az agrárgazdaság fejlődéséhez - mondta Nagy István agrárminiszter az OTP Agrár Gálán kedden Budapesten.

Idén is bízhatnak a gazdák a támogatásokban

Kifejtette: a gazdasági nehézségek - a háború, a csökkenő terményárak és a kiszámíthatatlan időjárás - ellenére 2023-ban az agrárkifizetések értéke 1400 milliárd forinttal új rekordot ért el, amely közel háromszorosa a 2010-es 533 milliárd forintnak. Ezen belül a 2021-ben elindított, a rendszerváltást követő legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési programban, a vidékfejlesztési programban rekordösszeg, 750 milliárd forint jutott a gazdálkodókhoz.

A programban tett kormányzati kötelezettségvállalás tavaly év végére meghaladta a 3400 milliárd forintot, 50 százalékkal meghaladva a 2021-es értéket. Az állattartók versenyképességét az elmúlt két évben összesen 2500 projekt 430 milliárd forintos támogatása javította.

A tavalyi egységes kérelmekre előleg- és részfizetés formájában 152 ezer gazdálkodó 419 milliárd forinthoz jutott február közepéig - fogalmazott.

Nagy István elmondta, az idén elindulhat annak a 2900 milliárd forintnyi, 2027-ig szóló vidékfejlesztési támogatásnak a felhasználása, amelyből 600 milliárd forint uniós, 2300 milliárd kormányzati forrású. Ebből 1500 milliárd forint gazdaságfejlesztésre megy.

Hozzátette: az első pályázati felhívások már elkészültek. Márciusban megismerhetők lesznek a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati felhívásai, áprilisig véglegesítik a mezőgazdasági üzemek új öntözésfejlesztési támogatási konstrukcióját, és nyárra elkészül a generációváltást segítő támogatási csomag. Az év végén pedig a precíziós gazdálkodást vagy terménytisztítás-szárítás technológiai megújulását segítő beruházási programokat hirdetnek meg - mondta.

Hangsúlyozta: a beruházási támogatásoknál utófinanszírozás helyett a költségek 25 százalékáig előfinanszírozást biztosít az agrártárca előlegként, hogy ezzel is támogassa a gazdálkodókat.

A likviditást támogató konstrukciókról szólva kiemelte az 5 százalékos kamattal elérhető Agrár Széchenyi Kártya MAX+, programot, a 9,9 százalékos önkéntes kamatplafont, valamint a kamatstopot.

Az európai gazdatüntetésekre kitérve elmondta, hogy a demonstrációk már eredménnyel jártak: megbukott Brüsszel növényvédőszer használatra irányuló javaslata és az Európai Bizottság is javaslatokat vár a tagállamoktól a Közös Agrárpolitika végrehajtásával kapcsolatban.

Magyarországnak számos javaslata van a termelőket érintő adminisztratív terhek csökkentésére és a júliusban kezdődő magyar uniós elnökség során ezek napirendre kerülhetnek - fogalmazott.

Versenyképes gazdálkodók nélkül az agrárium nem lehet versenyképes, a kormány feladata a megfelelő gazdasági környezet kialakítása és működtetése - zárta beszédét a tárcavezető.


Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás: