Idén másfél milliárd eurót biztosít nemzetközi humanitárius támogatásokra az EU

Az Európai Bizottság elfogadta az idei évre szóló kezdeti humanitárius költségvetését, melynek összege 1,53 milliárd eurót tesz ki - közölte az uniós testület közleményben hétfőn Brüsszelben.

Idén másfél milliárd eurót biztosít nemzetközi humanitárius támogatásokra az EU

A források a közlemény szerint a humanitárius válságok által leginkább érintett emberek megsegítését szolgálják világszerte, és ahhoz is hozzájárulnak, hogy a katasztrófák által gyakran sújtott országok lakosságának veszélyeztetett csoportjai jobban felkészülhessenek a különböző természeti csapások, például az árvizek, az erdőtüzek, a földrengések és a ciklonok elleni védekezésre.
    
A humanitárius segítségnyújtás keretében az EU idén 469 millió eurót különít el a szubszaharai régiót alkotó országok - Burkina Faso, Mali, Mauritánia és Niger - lakosságának élelmiszer-ellátására, valamint a Közép-afrikai Köztársaságban, Csádban, Kamerunban, Nigériában, Dél-Szudánban, Dzsibutiban, Etiópiában, Kenyában és a Kongóban kialakult konfliktusok miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerültek szükségleteire.
    
A közel-keleti, az észak-afrikai és a jemeni konfliktusok, illetve a szíriai válság áldozatainak, valamint a Közel-Kelet országaival szomszédos államokban élő menekültek szükségleteinek kezelésére 351 millió eurót különítettek el. Az ukrajnai, a nyugat-balkáni és a kaukázusi válságok, valamint a törökországi migrációs feladatok kezelésére 152 millió euró áll rendelkezésre. Az ázsiai és a latin-amerikai lakosságot 188 millió euró uniós támogatás segíti. A fennmaradó 370 millió eurót nem várt válságokra vagy a meglévő, illetve az újabb válságok váratlan költségeire fogják fordítani - írták.
    
A források 10 százalékát az Európai Unió a szükséghelyzetben lévő gyermekek és fiatalok oktatására fordítja, hogy iskoláztatásuk folytonosságát biztosítsa - tették hozzá.

Megkezdődött a siklósi ipari park bővítése

Több mint nyolc hektárral bővítik a Villányi-hegységtől délre fekvő baranyai kisváros, Siklós ipari parkját egy minap kezdődött, csaknem 700 millió forintos támogatással megvalósuló fejlesztéssel - tájékoztatta a beruházó önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 02. 06:30
Megosztás:

A megfelelő talaj- és vízgazdálkodás a kulcsa 10 milliárd ember élelmezésének

A 2050-re becsült 10 milliárd ember ellátása merész és okosabb döntéseket igényel majd a világ birtok-, talaj- és vízgazdálkodását tekintve – figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új, kiemelt jelentésében.
2025. 12. 02. 06:00
Megosztás:

Újabb, mintegy 5000 otthon startos lakás építése indulhat meg pár hónapon belül!

Újabb, mintegy 5000, az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakás építése indulhat meg pár hónapon belül országszerte - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookon hétfőn este, miután a Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet-csomag, amely 11 új lakásfejlesztési projektet nyilvánít nemzetgazdasági szempontból kiemeltté vagy minősít rozsdaövezeti beruházássá.
2025. 12. 02. 05:30
Megosztás:

Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe

A Mastercard Gazdasági Intézet előrejelzése szerint az idei ünnepi szezonban a kisebb értékű ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek lesznek a legmeghatározóbb költési kategóriák Európában. A SpendingPulse adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 3,1%-kal bővülhet november 1. és december 24. között a kontinensen. Magyarországon a jelentés 5,2%-os növekedést vár, ami részben az ünnepi költések erős koncentrációjával függ össze.
2025. 12. 02. 05:00
Megosztás:

A 4iG megvásárolta a kézifegyver-fejlesztő Gestamen Zrt. többségi tulajdonrészét

A Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. csongrádi központú védelmi ipari vállalat, amely Gestamen Arms márkanév alatt kizárólag magyar tervezésű, NATO-kompatibilis kézifegyvereket fejleszt.
2025. 12. 02. 04:30
Megosztás:

Mi történt novemberben a magyar tőzsdén?

Bőven akadt mit ünnepelni a magyar tőzsdén novemberben. Megközelítve a 110 ezres álomhatárt a BUX 2 százalékos emelkedést mutatott a hónap során. A Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiaci forgalma 437,5 milliárd forintot tett ki, napi átlagban 21,9 milliárd forintos értékkel. A legforgalmasabb papírok sorrendben az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL voltak, a befektetési szolgáltatók mezőnyében pedig a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE jártak az élen. A hónapot az új tőzsdei rekordok mellett a jubileumi csengetések és a tizedik alkalommal elkészített BÉT50 kiadvány tette emlékezetessé.
2025. 12. 02. 04:00
Megosztás:

10-15 százalékkal drágul a karácsonyfa idén - melyik mennyibe kerül most?

Az Agroinform.hu piaci kereskedők körében végzett felmérése szerint a fenyőfaárak átlagosan 10-15 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5 ezer forint körüli, az ezüstfenyőt 7-8 ezer forint közötti, míg a nordmann fenyőt 10-12 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.
2025. 12. 02. 03:30
Megosztás:

Országos gyrosellenőrzés: 350 büfé és étterem vizsgálata, 85 eljárás, 25 bezárt egység, 1300 kg forgalomból kivont élelmiszer

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben. A szakemberek 350 vendéglátóegységet ellenőriztek, 85 esetben indítottak eljárást, valamint több mint 17 millió forint értékben szabtak ki bírságot eddig, azonban több eljárás még folyamatban van.
2025. 12. 02. 03:00
Megosztás:

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám-becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2025 novemberében országosan 9 503 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 300 milliárd forintot.
2025. 12. 02. 02:30
Megosztás:

A főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára

Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra. A változtatásoknak köszönhetően a vidéki települések lakói számára biztonságosabbá válhat a fő- és mellékutakon való közlekedés, az otthonaikat érő környezeti és zajterhelés pedig csökkenhet. A jogszabályi módosítások 2026. január 1-jétől lépnek hatályba - tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-t hétfőn.
2025. 12. 02. 02:00
Megosztás:

Vízum nélkül utazhatnak a kínai turisták Oroszországba

Vízum nélkül utazhatnak be a kínai állampolgárok Oroszországba turisztikai vagy üzleti célból 30 napra, az erről szóló elnöki rendelet hétfőn lépett hatályba.
2025. 12. 02. 01:30
Megosztás:

Utolsó két lovagi címét is megvonta testvérétől a brit uralkodó

Utolsó két lovagi címét is megvonta a brit uralkodó súlyos szexuális botrányokba keveredett öccsétől, Andrástól, akinek így egyetlen királyi titulusa sem maradt.
2025. 12. 02. 01:00
Megosztás:

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.
2025. 12. 02. 00:30
Megosztás:

Átadták az Üzleti etikai díjat

Huszonhatodik alkalommal átadták az Üzleti etikai díjakat, az elismerést ezúttal is tíz cég kapta meg, amelyekkel együtt már 167 cég tartozik az üzleti életben felelősen, tisztességesen működő, díjazott cégek sorába - tájékoztatták az MTI-t a díj alapítói hétfőn.
2025. 12. 02. 00:05
Megosztás:

Hogyan éljük túl a „7 éve legrosszabb novembert”: A Digitap ($TAP) forgatókönyve

A kriptovaluta piac 2019 óta a leggyengébb novemberét zárta. A Bitcoin közel 16,9%-ot esett ebben a hónapban, ezzel megközelítve a 2019 novemberi 17,3%-os veszteséget. Sokan azonban úgy vélik, ez előkészítheti a terepet egy erős 2026-os évkezdethez, ezért csendben elkezdték visszavásárolni pozícióikat.
2025. 12. 01. 23:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 12. 01. 22:00
Megosztás:

Zcash irányítási vita: Vitalik Buterin a „token szavazás sötét keze” ellen emelte fel szavát

Egy rutinszerű újraválasztás körüli vita váratlanul felforrósította a hangulatot a Zcash közösségében – sőt, az ügy odáig fajult, hogy Vitalik Buterin is közbelépett. A kérdés: maradjon-e a bizottsági alapú irányítás, vagy álljon át a projekt a token alapú szavazásra? Az egyik oldal decentralizációt, a másik meggondolatlan döntéshozatalt lát. De mi forog valójában kockán?
2025. 12. 01. 21:30
Megosztás:

Rekordméretű aktivitás az XRP Ledgeren – új intézményi hullám jön?

November végén szokatlanul nagy tranzakciós hullám söpört végig az XRP Ledgeren, amely azonnal felkeltette a kriptoközösség figyelmét. Az AccountSet és AMM Bid típusú műveletek megugrása mögött nem mindennapi mozgások és lehetséges intézményi előkészületek húzódhatnak meg. Vajon új korszak kezdődik az XRP ökoszisztémában?
2025. 12. 01. 21:00
Megosztás:

A „96 óra őrület” fináléja: Miért ad el többet a Digitap ($TAP), mint bármely más kriptós előértékesítés ma?

Elérkeztek a Black Friday előértékesítési roham utolsó órái.
2025. 12. 01. 20:00
Megosztás:

Ezek a legjobb magyarországi munkahelyek

A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. különdíjat érdemelt.
2025. 12. 01. 19:30
Megosztás: