Így alakult októberben az ipari termelés

Októberben az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal csökkent a termelés. Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás - erősítette meg kedden második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A havi emelkedéssel az ipari termelés négy hónapig tartó visszaesése szakadt meg.

Így alakult októberben az ipari termelés

A feldolgozóipari alágak többségében éves összehasonlításban növekedést mértek, azonban a legnagyobb súlyú járműgyártás - elsősorban a globális félvezetőhiány miatt - jelentősen, 29,8 százalékkal visszaesett. A számítógépek és elektronikai termékek gyártása 10,7 százalékkal maradt el a tavaly októberitől. Mindkét ágazatban negyedik hónapja tart a termelés csökkenése.
    
Az iparon belül döntő súlyt  képviselő feldolgozóipar termelése 4,6 százalékkal csökkent, ugyanakkor a csekély súlyú bányászaté 19,8, az energiaiparé  11,1 százalékkal nőtt.
    
Az élelmiszeripari termelés 10,0 százalékos növekedése - július kivételével - április óta kétszámjegyű maradt.  A kőolajfinomítás termelési mennyisége, kiugróan, 32,5 százalékkal haladta meg a tavaly októberit, a vegyipar és a gyógyszeripar termelése viszont 1,3, illetve 9,2 százalékkal csökkent, míg a gumiipar termelése 8,7 százalékkal nőtt. A gépgyártás nyolchavi dinamikus növekedés után októberben épp csak 0,2 százalékkal nőtt.
    
Az ipari export volumene 11,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 28 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 31,8, a 16 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 11,6 százalékkal visszaesett. A gépexport három hónap töretlen növekedés után októberben 5,5 százalékkal csökkent, míg a villamos berendezések exportjának 14,7 százalékos növekedése tavaly július óta a legszerényebbnek számít. Az élelmiszerexport 9,0 százalékkal meghaladta a tavaly októberit a kiugróan magas szeptemberi 18,5 százalék után.  A vegyipar exportja 15,1 százalékkal, a gyógyszeriparé 14,4 százalékkal visszaesett.
    
Az ipar belföldi értékesítése 8,3, a feldolgozóiparé 8,6 százalékkal emelkedett az előző év októberéhez képest. A járműipar belföldi eladásai 30,2 százalékkal csökkent, a számítástechnikai és elektronikai termékeké viszont 14,0 százalékkal nőtt. A gépi berendezések értékesítése 24,2 százalékkal, a villamosberendezéseké 7,9 százalékkal haladta meg a tavaly októberit. Az élelmiszeripar belföldi értékesítése változatlan áron számolva 6,1 százalékkal haladta meg a tavaly októberit.
    
A fogyasztási cikkek belföldi eladásai 4,7 százalékkal, ezen belül a tartós fogyasztási cikkeké 20,8 százalékkal nőtt, a beruházási javaké harmadik hónapja csökken, októberben 7,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
    
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok 14,5 százalékkal kevesebb új megrendelést kaptak, mint tavaly októberben, 17,6 százalékkal csökkentek az új export rendelések, míg az új belföldi rendelések 4,2 százalékkal nőttek.  Az iparvállalatok összes rendelésállománya október végén 11,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a belföldi rendelésállomány 10,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az exportrendelések viszont 13,5 százalékkal nőttek.
    
Az év első tíz hónapban az ipari termelés 10,8 százalékkal nőtt. A külpiaci eladások volumene 10,2, a belföldi értékesítésé 12,0 százalékkal emelkedett.

Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!

Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
2025. 11. 14. 02:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam zuhanás: Nagybefektetők eladási hulláma nyomta 100 ezer dollár alá a BTC-t

A makrogazdasági hírek sem segítettek – mi áll a hirtelen árfolyamesés mögött?
2025. 11. 14. 01:30
Megosztás:

10.000 ember tud valamit?! Visszatértek a villamos áram egyenletes rész-számlázásra

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. okosmérővel rendelkező ügyfelei számára még kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá tette az áramdíjak rendezését azzal, hogy ismét elérhetővé vált számukra az egyenletes részszámlázás.
2025. 11. 14. 01:00
Megosztás:

Mi okoz álmatlan éjszakákat? Az idősek legfőbb problémája a ...

Nyolc országban 8000 ember bevonásával térképezte fel az Allianz, hogy mi okoz olyan szorongást, aggodalmat vagy egyszerűen érzelmi nehézséget az egyes generációknak, amely megnehezíti az alvást.
2025. 11. 14. 00:30
Megosztás:

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 13. 22:30
Megosztás:

Megnyílt az út az örökölt lakások teljes tulajdonához

A Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet több ponton módosítja az Otthon Start Program (OSP) és a CSOK Plusz támogatott hitelprogramok feltételeit. A változások 2025. november 15-től lépnek hatályba.
2025. 11. 13. 22:00
Megosztás:

Az XRP riválisa, a HBAR 0,18 $-ra esett, miközben a kereskedők visszaesésre készülnek és felerősödtek a hírek egy lehetséges HBAR ETF-ről

A HBAR kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
2025. 11. 13. 21:30
Megosztás:

A tokenizált betét - tokenized deposit - jelentése és értelmezése a kriptovilágban

A pénz jövője egyre inkább a digitalizáció felé halad – de mit jelent ez valójában? A „tokenized deposit”, vagyis tokenizált banki betét egy olyan újfajta pénzügyi eszköz, amely ötvözi a hagyományos bankrendszer stabilitását a blokklánc-technológia rugalmasságával. Ez az új modell forradalmasíthatja azt, ahogyan a digitális pénz formálódik, és hidat képezhet a jelenlegi bankrendszer és a decentralizált pénzügyi világ között.
2025. 11. 13. 21:00
Megosztás:

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás:

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás:

Megkezdte a novemberi és a visszamenőlegesen megemelt nyugdíj kézbesítését a Magyar Posta

A Magyar Posta november 13-28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat, az 1-10. havi visszamenőleges emelést, valamint a februárban kiutalt 13. havi nyugdíj különbözetét - jelentette az MTI-nek küldött közleményében a posta.
2025. 11. 13. 16:30
Megosztás:

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 11. 13. 16:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított a Red Bull ellen

Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2025. 11. 13. 15:30
Megosztás: