Így rendeltünk SZÉP-kártyával 2021-ben

Több millió rendelést fizettek idén SZÉP-kártyával a foodpanda felhasználói, derül ki a gyorskereskedelem hazai éllovasának számító vállalat adataiból. Az elmúlt 9 évben már megszokhatták a foodpanda vásárlói, hogy szabadon használhatják SZÉP-kártyájukat, hiszen a felületen elérhető éttermek 95%-a, azaz több mint 5500 hely elfogadja ezt a fizetési módot. A platform most annak járt utána, hogy milyen vásárlási szokásai vannak a foodpandás SZÉP-kártya felhasználóknak.

Így rendeltünk SZÉP-kártyával 2021-ben

Hazánkban a béren kívüli juttatás egyik legnépszerűbb formája a kedvezményes adózással adható SZÉP-kártya, amely ugyanúgy működik, mint egy bankkártya. Az országszerte sok ezer helyen beváltható fizetőeszköz a foodpandán keresztül is egyre közkedveltebb - idén már nagyságrendekkel  több felhasználó fizetett SZÉP-kártyával, mint egy évvel korábban. A pár hónapja márkaváltáson keresztülment foodpanda felületén - amely egy friss Ipsos reprezentatív kutatás alapján máris a legismertebb étel- és élelmiszerkiszállító márkának számít hazánkban* - már 2012 óta töretlen népszerűségnek örvend a SZÉP-kártyás fizetési mód, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a több, mint 2 milliós megrendelői bázis idén már több millió megrendelést fizetett így.

Ugrásszerűen megemelkedett tavasszal a SZÉP-kártyás fizetések aránya

Ebben az évben eddig a legnagyobb érdeklődés májusban, júniusban és júliusban mutatkozott, amikor kiugróan, 10 százalékponttal növekedett a SZÉP-kártyás fizetések aránya a foodpanda felületén, majd ez a következő hónapokban fokozatosan visszacsökkent a korábbi szintre. Ehhez részben hozzájárult az a kormányrendelet is, amely engedélyezte, hogy 2021. április 25-től a SZÉP-kártyák birtokosai az egyes alszámlákon lévő összegeket bármely alszámlánál meghatározott szolgáltatás megfizetésére felhasználhassák.

A hét második felében élénkülnek fel a SZÉP-kártyás fizetések

Bár a különbség nem kiemelkedően nagy, általánosságban a hónap elején használják többen a SZÉP-kártyájukat (6%-kal), a héten belül pedig egyértelműen a szerda, csütörtök és a péntek a legnépszerűbb rendelési nap. Legszívesebben reggeli- és ebédrendelésre használják ezt a fizetési formát, míg estére csökken a SZÉP-kártyás fizetések aránya. Érdekes, hogy azok, akik SZÉP-kártyával fizetnek, szívesebben költenek magukra. Az elmúlt egy év adatai alapján a foodpanda felületén 6%-kal rendeltek nagyobb értékben, mint más típusú fizetési eszközt alkalmazva.

Komárom-Esztergom megyében a legnépszerűbb a SZÉP-kártyás fizetés

Érdekes megvizsgálni területi szempontból is, hogyan alakulnak a foodpandás SZÉP-kártyás fizetések. Megyei szinten Komárom-Esztergom megyében a legmagasabb az így fizetett rendelések aránya. Ezt követi Budapest, valamint Fejér és Veszprém megye. A lista végén jelenleg Békés és Csongrád megye található. A nagyobb városok közül Tatabányán, Győrben és Veszprémben a legnépszerűbb a SZÉP-kártyás fizetés.

Ingyenes kiszállítással kedveznek decemberben  

A SZÉP-kártyás fizetés a téli időszakban is töretlen népszerűségnek örvend, a foodpanda pedig ezután is azon lesz, hogy minél több helyen fizethessünk kényelmesen ilyen módon. Sőt, hozzájárulva az ünnepi készülődéshez, most minden foodpandás rendelést, amit SZÉP-kártyával fizetnek, ingyenesen szállítanak ki december 30-ig. A vásárlók így a karácsonyi, bezárkózósabb időszakban is támogathatják rendeléseikkel kedvenc vendéglátóhelyeiket.

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás:

Az iráni háború várható hosszú távú hatásai

Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az olaj- és gázárakra volt rendkívüli hatással, hanem egy új globális energiaválság küszöbét is megnyitotta, amely alapjaiban formálhatja át a világgazdaságot.
2026. 04. 09. 14:30
Megosztás:

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás: