Így úszhatják meg a cégek az adathalászok által okozott dollármilliárdos károkat

2023-ban elkerülhetetlen a cégvezetőknek azzal szembesülni, hogy a digitális védekezésre külön figyelmet kell fordítania minden vállalatnak. A tavalyi évben több nagynevű céget is ért jelentős mértékű és nagy nyilvánosságot kapó kibertámádás. Érdemes viszont külön megemlíteni az egyik nagy kriptopénzintézet esetét is, amelyik tavaly áprilisban óriási kiberbiztonsági sérülést szenvedett el, amelynek következtében az őt ért kár milliárd dolláros értékre becsülhető. Azon felül, hogy elveszítette a hackerek által ellopott 540 millió dollárt, az eltulajdonított pénzt meg kellett térítenie az ügyfeleinek, miközben az eset következtében a piacon elszenvedett presztízsveszteség orvosolásával is foglalkoznia kellett, amely további befektetést igényelt.

Így úszhatják meg a cégek az adathalászok által okozott dollármilliárdos károkat

Ez az ügy is komoly figyelemfelhívás a felsővezetőknek arra, hogy mennyire sebezhető a vállalatok IT-rendszere, hogyha még a kétségtelenül erős biztonsági védelemmel rendelkezőket is meg lehet támadni.

Egyre jobban nő a nyomás a cégtulajdonosokon is az adatvédelem területen. A szabálysértéseket világszerte jelentős bírsággal büntetik a hatóságok, ezért a laza megközelítés nem kifizetődő, mert jelentős pénzügyi és a hírnevet is érintő költségeket vonhat maga után. Ennek ellenére sok vállalatnál még mindig nagy hiányosságokat lehet felfedezni a kiberbiztonság egyes területein, nyilatkozta Chris Greene az Iron Mountain észak-amerikai piacokért felelős Asset Lifecycle Management alelnöke. 

A kulcs az IT-eszközök életciklusában rejlik 

Az adatbiztonság szempontjából kiemelten fontos az eszközök hatékony életciklus-kezelése. Mivel még a legjobb kiberbiztonsági rendszer is hiábavaló, ha nem megoldott a hardverek megfelelő integrációja, karbantartása, és ami talán a legfontosabb: nem történik meg a biztonságos áramtalanítás vagy az eszközök megfelelő időközönkénti cseréje. 

A kockázatoknak való kitettség minimalizáláshoz mind a virtuális, mind pedig a fizikai eszközök folyamatos felügyeletének biztosítása szükséges. A távmunka fellendülésével ez a feladat még nagyobb kihívást jelent, mint valaha, mert a cég épületeiben lévő eszközök mellett a vállalat falain kívülre mozgatott hardverek nyomon követése is az IT-eszközgazdálkodás és adatbiztonsági rendszer részét kell, hogy képezze. A folyamatos felügyelet és megfelelő karbantartási rendszer kialakítása elengedhetetlen a kockázatok csökkentése érdekében.

Fontos, hogy a cégek rendelkezzenek megfelelő eszköznyilvántartással, amelynek tartalmaznia kell a szervezetbe bevitt minden egyes IT-eszközt, annak rendeltetését és azt, hogy ki a felelős érte. A nyilvántartásnak figyelemmel kell kísérnie az eszközök teljesítményét, állapotát és védelmét is. Meg kell győződni arról is, hogy a biztonsági funkciókat ellátó alkalmazások működnek és folyamatosan naprakészek.

Minden eszközt jelszóval kell védeni, lehetőleg megfelelő időközönkénti kényszerített jelszóváltoztatási szabállyal ellátva. Amennyiben a gyártó már nem támogatja az eszközön lévő szoftvert, az eszközt mihamarabb frissíteni szükséges. Kulcsfontosságú egy olyan javításkezelő program használata is, amely rendszeresen ellenőrzi az összes eszköz biztonsági hiányosságait és a jogszabályi megfelelés fenntartásához szükséges frissítéseket.

Talán a legkritikusabb – és sajnos sok esetben nagy hanyagsággal is kezelt időszak – az eszközök életciklusának a vége. Vannak bűnözők, akik régi merevlemezeket mentenek ki a hulladéklerakókból, vagy újrahasznosított informatikai berendezéseket vásárolnak, azzal a szándékkal, hogy illegális módon, saját hasznukra adatokat nyerjenek ki belőlük. Ezért létfontosságú egy olyan eszközmegsemmisítési folyamat kialakítása majd végrehajtása, amely nyomon követi a felügyeleti láncot, és biztosítja, hogy az adatokat hatékonyan törlik a használaton kívüli eszközökről. Ennek kellene a legelső lépésnek lennie minden eszköz kivonásakor. Az adatok megfelelő módon történő eltávolítása viszont nem is olyan egyszerű, mint sokan gondolják. 

Hogyan néz ki a biztonságos ITAD? 

Az informatikai eszközök selejtezésének (IT Asset Disposition) egy jól felépített és előre meghatározott protokollt kell követnie, amely megbízható felügyeletet biztosít a folyamatnak, valamint az átfogó adattörlést és az alkatrészekre bontást is magában foglalja. A cél az újrafelhasználás vagy újrahasznosítás, egyes esetekben viszont teljes fizikai megsemmisítést jelent. Bár gyakori tévhit, hogy az adatok törlése egyszerű és csak a fájlok letörlésével vagy a meghajtó újraformázásával kivitelezhető, de a valóságban ezek a módszerek egyáltalán nem garantálják az adatok teljes körű eltávolítását. A hosszú távú és visszaállíthatatlan eltűntetéshez speciális adattisztító szoftvert szükséges használni. Amennyiben pedig a teljes megsemmisítés a cél, akkor magát az eszközt fizikailag is fel kell számolni, ráadásul olyan módszerrel, hogy lehetetlen legyen bármilyen adatot kinyerni az eszköz maradványaiból. 

A feladat komplexitása miatt a megsemmisítési folyamathoz külső szolgáltatót is igénybe lehet – vagy akar érdemes – venni. Amennyiben egy cég ezt a megoldást választja nagyon fontos, hogy a szolgáltató bizonyítsa a NIST 800-88 szabvány szerinti tanúsítvánnyal rendelkező adattörlő szoftverek használatát. Emellett képesnek kell lennie a teljes adattörlést igazoló auditálási jelentések benyújtására, valamint bizonyítania kell az eszköz megfelelő fizikai megsemmisítését, illetve szétszerelését egyaránt. A nem megfelelő adattörlési módszerek alkalmazása az eszközön lehetőséget nyílthat az adatok helyreállítására, ami speciális szoftverrel ráadásul igen könnyen megvalósítható. 

A megfelelő alvállalkozó megválasztásánál az is fontos, hogy az őt megbízónak biztonságos és teljes mértékben látható felügyeleti folyamatot biztosítson attól a pillanattól kezdve, hogy az eszközt birtokba veszik, egészen addig, amíg a megsemmisítés befejeződik. Ideális esetben ez magában foglalja a valós idejű eszközkövetést, amelynek során az hardvert az eljárás minden egyes szakaszában beolvassák és naplózzák egy rendszerben, mindaddig amíg a megsemmisítés rögzítésre nem kerül. A megsemmisítés után minden eszköz esetében törlési és megsemmisítési jegyzőkönyvet kell adnia a cégnek. A megfelelő protokoll szerint működő szolgáltató kiválasztásával csökkenthető a berendezések eltűnésének kockázata. Mindemellett pedig mind minőségi, mind pedig biztonsági szempontok alapján megnyugtató, hogy az eszközt megfelelő módon semmisítik meg és az újrahasznosítás minőségét és etikai paraméreteit szabályozó szigorú szabványoknak (pl. eSteward és R2) is eleget téve zajlanak a folyamatok. 

A kiberbiztonság ma sok cég vezetősége előtt ott áll, mint fontos megoldandó feladat, de az IT-eszközök folyamatos kezelését sem szabad figyelmen kívül hagyni. A világ legfejlettebb kiberbiztonsági rendszere sem lesz elég az adatok védelméhez, ha egy érzékeny információkat tartalmazó hardverdarab rossz kezekbe kerül. A digitális korban az eszközéletciklus-kezelés (ALM) minden adatbiztonsági keretrendszer központi eleme, és egyetlen vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy hanyagul bánjon vele. A mulasztás ugyanis nagyon komoly következményekkel járhat. A szervezetet hatalmas veszteségek érhetik, nemcsak az érzékeny információk kihasználására törekvő bűnözők, hanem az adatvédelmi hatóságok által jogosan kiszabott súlyos bírságok is érzékenyen érinthetik őket, arról nem is beszélve, hogy a társaságok hírnevére és megítélésre is kihathat egy-egy ilyen eset. 


A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás: