Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Az MNB júniusi döntésén 6,25 százalékról 6 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A lépés önmagában nem jelenti, hogy a személyi kölcsönök kamata is mérséklődik, de Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az előre jelzett további vágásokkal jól megágyaz ennek az elkövetkező hónapokban. 

Így lett 20-ból 14 három év alatt

A személyi kölcsönöknél 20 százalékot megközelítő kamatot utoljára 3 éve láthattunk. Az átlagos kamatok 2025 vége óta 15 százalék alatt mozognak, miközben 10 százalék alatti kamaton is adnak már ilyen hitelt.

Az új személyi kölcsön szerződések értéke a márciusi jelentős emelkedés után áprilisban enyhén csökkent, de az átlagos kamat gyakorlatilag változatlan maradt. 2024 eleje óta folyamatosan emelkedett a felvett összeg, idén áprilisban már 116 milliárd forint összegben adtak személyi kölcsönöket a bankok. Az átlagos kamat viszont lassan, de folyamatosan csökken, és áprilisban 14,36 százalék volt, a márciusi 14,33 százalékhoz hasonlóan - utoljára ilyen szinten 2022 májusában járt az átlagkamat, amikor 14,22 százalék volt.

A személyi kölcsön a legtöbb banknál már online is igényelhető, és akcióban sincs hiány. Kedvezőbb kamatot adnak, ha a banknál számlát is nyitunk és rendszeres jövedelem-átutalást vállalunk. Érdemes figyelni a jóváírást kínáló kedvezményekre is – javasolja Gergely Péter.

Mit kínálnak most a bankok?

A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora alapján június végén az alábbi kamatokkal és törlesztőrészletekkel lehet ilyen hitelt kapni a bankoknál. 

Az UniCredit Bank Fix kamat személyi kölcsöne 4 millió forint hitelösszegre, legalább havi 450 000 forint igazolt jövedelemmel már 9,68 százalékos kamaton (THM: 10,27 százalék) érhető el. A havi törlesztőrészlet 73 730 forint, a futamidő 6 év. A kölcsön 100 százalékban online is igényelhető akár szelfivel is. Online igénylésnél 30 000 forint plusz egy havi törlesztőrészlet visszajár az akciós szabályok szerint.

A CIB Banknál 50 000 forint jóváírás is szerezhető, ha legalább 2 millió forintot igényelünk és elég gyors vagyunk, az akció ugyanis a július 3-ig befogadott és július 31-ig folyósított hitelekre vonatkozik. A CIB Előrelépő Személyi kölcsön kamata 9,79 százalék (THM: 10,39 százalék), 4 millió forint hitelösszeg 6 éves futamidő mellett a havi törlesztő 73 954 forint.

A K&H Bank kiemelt személyi kölcsönének törlesztője havi 74 083 forint. A hitel kamata 9,99 százalék (THM: 10,76 százalék). Ehhez legalább 400 ezer forint jövedelem szükséges, ha pedig legalább 6 hónapja a K&H-hoz érkezik valakinek a jövedelme, a kölcsönt 100 százalékban online is igényelhető, és a folyósítás akár egy órán belül is megtörténhet. 

Az OTP Bank 4 milliót 6 évre 13,99 százalékos kamattal és 15,14-es THM-mel ad, a havi törlesztőrészlet 82 818 forint. Nem ír elő havi jövedelemutalást. A kölcsön online igényelhető videóbankos azonosítással banki munkaidőben.

Az MBH Bank 13,49 százalékos kamattal és 14,56 százalékos THM-mel kínálja a 4 milliós személyi kölcsönt. A törlesztőrészlet a 6 éves futamidő alatt 82 079 forint lesz. A hitelhez vállalni kell folyamtos jövedelemutalást, viszont a pénz akár 1 órán belül is megkapható. 

Ha fontos a gyorsaság, akkor a Trive Bank akár 15 perc alatt is ad hitelt a hét bármely napján. A Trive-nál fix összegű hiteleket lehet igényelni. 500 000 forint 6 hónapra már 9,4 százalékos kamaton, 9,96 százalék THM mellett is kapható, ez havi 85 648 forint törlesztőrészletet jelent. Ehhez legalább 400 000 forintos havi jövedelem szükséges. Minimálbéres jövedelemmel is igényelhetők a Trive hitelei. Az eHitel 500 ezer, 1 millió, 1,5 millió, 2 millió és 3 millió forintos összegben is elérhető,  ebben az esetben 26 százalékos kamattal és 29,77 százalékos THM-mel számolhatunk. Az eHitel Max a pénzintézet legmagasabb összegű kölcsöne, amely 5 millió forint. A futamideje 60 hónap, és legalább 500 ezer forint jövedelem szükséges az igényléshez. A kamata 14,9 százalék, 16,20 százalékos THM-mel, a havi törlesztője 120 490 forint. 

Akinek kisebb összegű kölcsönre van szüksége, akkor a Providenthez már 40 000 forintért is mehet. A legrövidebb futamidő 19 hét, a kamat 26,55 százalék, 30,2 százalékos THM-mel. A Provident Start kölcsönét azok igényelhetik, akiknek még nem volt hitele a pénzintézetnél, vagy már legalább 1 éve visszafizették a korábbi kölcsönüket. 100-300 ezer forint között igényelhető, heti törlesztésű kölcsön, melynek 19 hét a futamideje, 13,2 százalékos THM mellett. 

Magasabb összeg is igényelhető a Providentnél, havi törlesztés mellett 2 millió forint lehet a felső határ, ennek a kölcsönnek a futamideje 36 hónap, azaz 3 év. A havi törlesztőrészlete 114 175 forint, 26,70 százalékos kamaton (THM: 30,2 százalék). A Provident hitele akár készpénzben is kérhető az Otthoni szolgáltatás keretében, emelett passzív KHR státuszú igénylőket is fogad.


Stabilcoinnal fizetnék a japán futárokat

Mi történik, ha egy logisztikai vállalat nem banki átutalással, hanem blokkláncon mozgó digitális jennel fizeti ki partnereit? Japánban hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre. Az AZ-COM Maruwa több ezer fuvarozónál próbálhatja ki, hogyan működik a stabilcoin (stablecoin) a kriptotőzsdéken kívül, a hétköznapi gazdaságban.
2026. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás:

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mire alapozza ezt, érdemes megnézni valamit, amit elemzőktől ritkán látni: hogyan teljesítettek a korábbi előrejelzései.
2026. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 20. 11:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészét tekintve is estek a vezető Wall Street-i indexek

Pirosban zárták a pénteki kereskedést a vezető Wall Street-i indexek, amikor az idei részvénypiaci emelkedés egyik fő motorját jelentő mesterséges intelligencia és chiprészvények korrekciója szélesebb körű kockázatkerülő hangulatba fordult át. A félvezetőszektor különösen nagy nyomás alá került: a Philadelphia Semiconductor Index több mint egy éve nem látott heti esést mutatott, júliusban már több mint 18%-ot veszített értékéből, ám az idei emelkedése ezzel együtt is közel 65%. A „Magnificent Seven” technológiai óriások közül az Apple kivételével minden részvény esett, különösen a Meta és az Alphabet. A zárásra a Dow 0,8%-kal, az S&P 500 1,0%-kal, a NASDAQ pedig 1,4%-kal került lejjebb. A Netflix árfolyama 7,4%-kal zuhant a vállalat vártnál gyengébb eredmény-előrejelzése után.
2026. 07. 20. 10:00
Megosztás:

Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás: