Ingatlan árak: Budapest ismét az élmezőnyben

A második negyedévben tovább folytatódott az ingatlanárak növekedése, azonban a korábbi dinamika úgy tűnik, megváltozott. Az előzetes adatok alapján éves összehasonlításban újra nyílni látszik az árolló, hiszen Budapest és a vidéki városok áremelkedésének üteme gyorsult, míg országos szinten és a községek esetében lassulás volt tapasztalható. Az MNB legfrissebb Lakásárindexe alapján az OTP Ingatlanpont szakértője a hazai lakáspiaci folyamatokat vizsgálja.

Ingatlan árak: Budapest ismét az élmezőnyben

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban publikált Lakásárindexe alapján, bár településtípusonként változó mértékben, de országos szinten is tovább folytatódott az ingatlanárak növekedése 2021 második negyedévében. Az ingatlanpiac teljesítményét tágabb kontextusban vizsgálva elmondhatjuk, hogy a magyarországi folyamatok továbbra sem különlegesek, csaknem minden európai országban növekedést regisztráltak negyedéves és éves alapon is. Az egyetlen kivétel Ciprus, ahol 2020 második negyedévéhez képest 4,9 százalékkal mérséklődtek a lakóingatlanok árai ebben az időszakban.

„Az MNB statisztikái alapján a járvány enyhülésével visszaállni látszik a korábbi évek ingatlanpiaci rendje. Éves szinten a fővárosban és városokban az áremelkedés üteme gyorsult, míg a községek esetében lassulást mutatnak az adatok. Utóbbi jelenségre ugyanakkor a KSH lakásépítésekre vonatkozó statisztikái is magyarázattal szolgáltathatnak, ugyanis feltételezhető, hogy az építőipari alapanyagárak és a munkadíjak növekedése a főleg vidéken jellemző magánépítkezéseket sokkal nagyobb mértékben befolyásolta, mint a nagyberuházásokat. Fontos hozzátenni azt is, hogy a II. negyedév adatai még mindig csak előzetesek, ezért pontos képet a folyamatokról csak hosszabb időtávon fogunk kapni” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az első negyedévhez képest országos szinten április-június között 3,1 százalékkal növekedtek a (használt és újépítésű) lakóingatlan árak, 2020. hasonló időszakához képest pedig 13,3 százalékos drágulást regisztráltak. Az első negyedév nominális árváltozásához képest – bár előjele még mindig pozitív volt – a növekedés üteme lassult a második negyedévben. Reál értéken, az inflációt is figyelembe véve, az országos növekedés üteme éves szinten 10,8-ról 7,7 százalékra csökkent.

Továbbra is a vidéki városok számítanak az ingatlanpiac motorjának, bár negyedéves összehasonlításban 9,3 százalékról 3,5 százalékra csökkent a nominális áremelkedés üteme, 2020 második negyedévéhez képest az országos adatok közül a legmagasabb, 18,2 százalékos növekedés itt mutatható ki.

Az országos árnövekedés lassuló ütemével szemben Budapesten, hasonlóan a vidéki városokhoz, éves szinten gyorsuló folyamatokat regisztráltak. Az első negyedévhez képest 3,2 százalékos, míg éves összehasonlításban 9,1 százalékos emelkedést regisztráltak a fővárosban, ami negyedévről-negyedévre 0,8 százalékpontos csökkenést, éves szinten azonban közel két és félszeres ütemű növekedést jelent.

A községek esetében egyértelműen lassult az áremelkedés mértéke 2021 áprilisa és júniusa között. Negyedéves alapon 5,2-ről, 2,2 százalékra, míg éves összehasonlításban az első negyedév 21,7 százalékos értékéről 7,3 százalékra.

Továbbra is az olcsó területek drágultak a leggyorsabban

A régiók szintjén vizsgálva, éves szinten, úgy tűnik, tovább folytatódott a legolcsóbbnak számító keleti országrész és a Balaton környéki területek fellendülése. A Nyugat-Dunántúl és Közép-Magyarország kivételével minden városban kétszámjegyű és az első negyedév mértékét meghaladó nominális áremelkedés történt a második negyedévben (Közép-Magyarország 12,1%, Észak-Magyarország 20%, Észak-Alföld 20,9%, Dél-Alföld 18,8%, Dél-Dunántúl 18,3%, Közép-Dunántúl 18,7 %, Nyugat-Dunántúl 8,9%).

Fontos megjegyezni, hogy a közép-magyarországi régió esetében a második negyedév tranzakciós adatainak feldolgozottsága kifejezetten alacsony, ezért a területre vonatkozó újabb és újabb forgalmi adatok feldolgozásával az árindex akár jelentős mértékben is változhat a következő vizsgálat idején.

„Az ingatlanpiaci folyamatok lényeges változásai nem az egyik negyedévről a másikra mennek végbe, ezért most még nehéz a piac jövőjét megjósolni. Úgy tűnik azonban, hogy a piaci visszarendeződés mellett még mindig van tere az áremelkedésnek és most sem látszik olyan tényező az ingatlanpiacon, ami ennek belátható időn belül gátat szabhatna. Gondoljunk csak bele abba, hogy ha valaki három évvel ezelőtt - amikor mindenki úgy gondolta, hogy tovább már tényleg nem emelkedhetnek az árak - vásárolt ingatlant Tatabányán vagy Debrecenben, az már most 50 százalékos nyereséget könyvelhet el befektetésével” – összegezte gondolatait Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A kriptovaluták felnőtté válása: Hogyan lett a blockchain a digitális gazdaság alapja

A 2025-ös év mérföldkő lett a kriptovaluták világában. Már nemcsak spekulációról vagy új technológiák teszteléséről van szó — a blokklánc immár valódi gazdasági motort jelent, amely integrálódik a globális pénzügyi rendszerbe. A világ digitális jövője egyre inkább a decentralizált technológiákra épül.
2025. 10. 24. 12:00
Megosztás:

1300 milliárd dollárra nőhet 2030-ra a globális vállalati és befektetési banki piac

A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (NBFI) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó éves szektorális jelentéséből.
2025. 10. 24. 11:00
Megosztás:

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
2025. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Cardano és DOGE gyenge visszapattanást mutatnak, miközben a $TAP 55%-ot robbant! Az elemzők 35-szörös növekedést jósolnak a negyedik negyedévben

A Cardano és a Dogecoin árfolyamának gyenge visszapattanása továbbra is fennálló eladási nyomásra utal.
2025. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult péntekre a forint

Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás: