Innovatív magyar startup lépett szövetségre a Microsofttal

A Microsoft eddig is folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy támogathassa a magyarországi startup-közösséget, de a Microsoft for Startups Program elindításával még magasabb fokozatba kapcsolt a vállalat itthon és világszerte. A programba a vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó startupok közül elsőként és eddig egyedüliként egy ígéretes magyar vállalkozás, a prodHost is bekerült. A két márka célja nem kevesebb, minthogy együttesen lépjenek be a gyártócégek piacára.

Innovatív magyar startup lépett szövetségre a Microsofttal

A Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftvervállalataként a felhőtechnológia és a mesterséges intelligencia, valamint a vállalkozások digitális átalakulásának elkötelezett támogatójaként hosszú ideje dolgozik együtt startupokkal a világ minden részén. Különböző programokon keresztül igyekeznek támogatást nyújtani számukra, ezzel együtt pedig folyamatosan keresik annak lehetőségeit is, hogy miként tudnák támogatni a magyarországi startup-közösséget. Ezekkel a célokkal született meg a globális Microsoft for Startups Program, amelynek keretein belül a szervezet olyan B2B piacokra fókuszáló, saját technológiai innovációval rendelkező, maximum hét éves startupokat karol fel, amelyek a Microsoft Azure felhőszolgáltatását használják, és már piacra léptek, vagy a közeljövőben tervezik azt.

A prodHost bekerült a startupok világelitjébe

A programba való bekerülés rangos elismerést jelent a világ bármely pontján. Magyarországról a prodHost vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó startup érdemelte ki ezt a közelmúltban, melynek révén első lépésként a Microsoft online piacterén, az Appsource-on jelennek meg, amin keresztül elérhetik a nemzetközi piacokat is.

Szigorú követelmények teljesítése után került a prodHost a Microsoft for Startups Programba

A Microsoft for Startups Programba és a jövőbemutató tervekbe Berkovics Dalma, a program magyarországi képviselője és Gulyás Szabolcs, a prodHost ERP-rendszer ügyvezetője avatta be az érdeklődőket a prodHost weboldalán megjelent interjúban, amelyből többek között az is kiderült, hogy milyen követelményeknek kellett megfelelnie a startupnak, hogy a kiválasztottak közé kerüljön.

Elsőként fontos volt, hogy a prodHost rendszere műszakilag alkalmas legyen arra, hogy a Microsoft megoldásainak többségét kezelni tudja, de az sem elhanyagolható, hogy a lehető legmodernebb és leginnovatívabb technológiát használják. Harmadrészt pedig a terméküknek jól kellett illeszkednie a Microsoft portfóliójába. A prodHost számára mindhárom kritérium teljesítése könnyedén ment, így a Microsoft partnereként, a program keretében ingyen üzletfejlesztési, technológiai, marketing és sales tanácsokhoz juthatnak és ingyenesen érhetik el a társaság felhőszolgáltatását is.

A külföldi piacokra is eljuthat a magyar ERP-rendszer

A mintegy 4000 üzleti megoldást tartalmazó Azure Marketplace komoly támogatást nyújthat ahhoz is, hogy a prodHost külföldi piacokra is betörhessen, amely eddig is szerepelt a vállalkozás tervei között. Szeptemberben a magyar piacon tökéletesített ötleteikkel megjelennek az angol és német nyelvterületen is, a cél pedig a nemzetközi irányba történő terjeszkedés. „Szerencsések vagyunk, mert idén egy másik jó hír is érkezett hozzánk, ugyanis kaptunk egy második körös befektetést a Solus Capitaltól, aminek segítségével a prodHost egy Ipar 4.0-ás szenzoros technológiával kiegészítve komplex megoldássá válik. Mindez a felhasználóink számára annyit jelent majd, hogy nem csak a gyártási területet monitorozhatják, hanem a gépeiket, berendezéseiket is. A különböző technológiai adatokkal együtt pedig hatékonyabb lehet a gyártás, jobb minőségű az áru, optimálisabb az erőforrás-gazdálkodás” – mondja Gulyás Szabolcs.

Együttesen lépnek be a gyártó cégek piacára

A Microsoft szakembere szerint kiválóak a magyar egyetemek képzései, roppant tehetségesek a fiatalok. A jelentkezőket, így a prodHost csapatát is komoly górcső alá vették, és azt gondolták, nagyon izgalmas megoldást nyújtanak az ügyfeleik részére, amelyben látják az összefonódás lehetőségét mind üzletileg, mind technológiailag. „A prodHost egy érett fázisban lévő megoldást kínál, amelyben nagy és globális potenciál rejlik, amelyet együtt szeretnénk kiaknázni” – mondja Berkovics Dalma.

Mint az interjúból kiderült, a hosszú távú terv egyértelműen az, hogy a világmárka és a magyar prodHost együtt léphessen be a gyártóvállalatok piacára.


Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás: