Innovatív magyar startupokat vitt Las Vegasba a Vespucci Partners

A CES a világ legnagyobb szabású, egyben legbefolyásosabb technológiai rendezvénye, az átütő erejű technológiák és a globális innovátorok próbatere, ahol a világ legismertebb márkái kötnek üzleteket és találkoznak új partnerekkel. Ez a lehetőség vonzotta a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő vezetőit is, akik három portfóliócégükkel – Haris Digital, Mollia és IMM-DATA – együtt vettek részt az eseményen.

Innovatív magyar startupokat vitt Las Vegasba a Vespucci Partners

Az egész világot érintő koronavírus-világjárvány miatt 2021-ben csak online, azonban idén január 5. és 8. között már negyvenezernél is több látogató személyes részvételével rendezték meg a Las Vegas-i CES technológiai showt, amelyre összesen 119 országból érkeztek a technológiai és az innovációs iparág elsőszámú szakemberei. A magyarországi innovációs ökoszisztémát a Vespucci Partners csapata – köztük Sohajda Júlia és Macher Péter társ-alapítók és partnerek, Zsigmond Levente befektetési igazgató és Balázs Gergely befektetési menedzser –, valamint a magyar-amerikai hibrid üzleti modelljéről ismert kockázati tőkealap-kezelő három portfóliócége, a Haris Digital, a Mollia és az IMM-DATA képviselte.

A Haris Digital díjnyertes Ipar 4.0-s megoldásával volt jelen

Az Ipar 4.0 területén tevékenykedő Haris Digital egy gyártás-digitalizációs megoldással érkezett az eseményre, amelynek segítségével gyakorlatilag 24 órán belül, bármilyen gépet, berendezést képesek „felokosítani”. A Haris Digital USA-ban is díjazott megoldását egy pici szenzorként kell elképzelni, amelyet felhelyeznek a gép egy adott pontjára, hogy az számolja a rezgés és mozgásadatokat, hogy ezt követően IoT szenzorokkal és AI alapú algoritmusokkal felmérjék a gépek termelését. Az így kinyert adatok hasznos információval szolgálnak a gyártóvállalatok termelési szakembereinek, hogy növelni tudják a hatékonyságukat, ezáltal csökkentve a környezetterhelést is.

A Mollia forradalmi eljárás hoz a robotok tanításában

A 2016-ban alapított Mollia célja egy adaptív, tanítható szoftver kifejlesztése a Bábu nevű virtuális humanoid robot kinematikai vezérlésére. A magyar startup fejlesztésének legfontosabb és legizgalmasabb újdonsága egy nyelvszerű tanulási rendszer, amely az emberi mozgást geometriai építőelemek egységes rendszerében írja le. Ugyanis a Mollia alapítóinak víziója szerint a robotok idővel egy átlag család számára is elérhetőek lesznek, a ma még utópisztikus vízió realizálásáig pedig játékot fejlesztenek, amelyben meg lehet tanítani a robotot különböző mozgásokra, aminek köszönhetően megnövekedhet a mozgáskészlet, amit később egy fizikai robotba lehetne átültetni.

A Vespucci Partners, a Mollia, a Haris Digital és az IMM-Data csapata

Adatokkal növeli a hatékonyságot az IMM-DATA

Az IMM-DATA termelő vállalatoknak segít csökkenteni a költségeiket, egyúttal növelni a hatékonyságukat egy a termelő gépekről és perifériákról valós idejű adatokat szolgáltató megoldás segítségével, amely lényegében három fő – egy hardveres, egy szoftveres, valamint egy bevezetési vagy alkalmazási tanácsadásból – részből áll. Az IMM-DATA hardverei saját fejlesztésűek, a szoftvere pedig bármilyen eszközön futó böngészőből elérhető, különböző elemekkel kiegészülve, ráadásul a szolgáltatásaikat a Microsoft Azure felhő környezetben működtetik, ezáltal is garantálva a gyors és rugalmas bevezethetőséget.

„A magyar startupoknak ott a helye a világ élvonalában”

„A Vespucci Partners csapatának több célja is volt a rendezvényen való részvétel kapcsán. Kockázati tőkelapként szerettük volna a világ vezető szakembereitől megtudni, melyek az innovációs iparág legforróbb trendjei, személyesen meggyőződni arról, hol tart a világ azokon a területeken, ahol a Vespucci Partners portfóliócégei működnek. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy megtudjuk, a világ különböző piacain mely iparágakba, technológiákba fektetnek a legtöbben, hiszen miután egy startupba invesztálunk, az adott vállalkozásnak két-három körön keresztül további befektetéseket kell kapnia, majd exitelnie. Ehhez olyan területekre szükséges befektetnünk, amelyek vagy aktuálisan, vagy három-öt év múlva illeszkednek a trendekbe. A Las Vegas-i show bebizonyította, hogy a magyar startupoknak ott a helye a világ élvonalában” – mondta Suhajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója.

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás: