Ismét felefelé araszolt a konjunktúraindex

A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások augusztusban is kissé javultak, a fogyasztóiak viszont július után augusztusban is némileg romlottak - közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.

Ismét felefelé araszolt a konjunktúraindex

A GKI konjunktúraindexe az áprilisi nagy ugrás után a nyári hónapokban már csak lassan araszolgatott felfelé.
   
Az ipari és építőipari bizalmi index emelkedett, a kereskedelmi és szolgáltatói viszont hibahatáron belül csökkent. Az ipari termelők hangulata két és fél éve nem volt ilyen kedvező. A termelési kilátások, a rendelésállomány - ezen belül az export -, a készletek és az elmúlt időszak termelésének értékelése egyaránt javult.
   
Az építőipari bizalmi index - a júliusi jelentős csökkenés után - augusztusban emelkedett, ismét kissé több az optimista, mint a pesszimista cég. A magas-építő cégek kilátásai javultak, az eddig is borúlátóbb mélyépítőké kissé tovább romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos ágazati megítélés kissé kedvezőtlenebb lett, de a rendelésállomány javult. Az építőipar számára a két legfontosabb növekedési korlát a munkaerő-, illetve az anyag- és kapacitáshiány.
   
A felmérés tanúsága szerint a kereskedelmi bizalmi index öthavi emelkedést követően második hónapja csökken. Az eladási pozíció megítélése kissé romlott, a rendeléseké öthavi minimumára csökkent, a készleteké viszont javult.
   
A szolgáltatói bizalmi index a júliusi emelkedés után augusztusban hibahatáron belül csökkent. Az üzletmenet megítélése érezhetően javult, de a forgalmi várakozások erősen romlottak.
   
Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága az áprilisi látványos javulást követően három hónapig romlott, ám augusztusban ismét visszaerősödött az áprilisi szintre. Az iparban érezhetően meghaladta az áprilisit is - három és fél éves csúcsára jutott -, a többi ágazatban azonban a mostani javulás ellenére elmaradt attól. Hónapok óta minden ágazatban több cég készült a létszám bővítésére, mint csökkentésére, legkevésbé a kereskedelemben - közölte a GKI.
   
A lakosság munkanélküliségtől való félelme azonban három hónapja erősödik.
   
Az áremelési törekvés a kereskedelemben sokat erősödött - a cégek nagy többsége áremelésre készül. Az áremelési szándék növekedett az iparban is, miközben az építőiparban hosszú idő után kissé kevesebb lett az áremelést tervező cég. A szolgáltató cégeknél e tekintetben nem történt változás.
   
A fogyasztók inflációs várakozása a májusi jelentős növekedést követően harmadik hónapja csökken.
   
A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában augusztusban sokat romlott, az ipar kivételével április óta először ismét több a jövőt negatívan, mint pozitívan megítélő cég. A lakosság véleménye ugyancsak sokkal kedvezőtlenebb lett.
   
A GKI fogyasztói bizalmi index augusztusban négyhavi emelkedés után második hónapja mérséklődött. A lakosság saját pénzügyi helyzetét júliushoz képest enyhén javulónak értékelte, várakozása megfelelt a válság előttinek. A megtakarítási képesség megítélése negyedik hónapja javult. A nagyértékű tartós fogyasztási cikkek jövőbeli vásárlási lehetőségének megítélése kissé romlott.

Vártnál jobb magyar GDP adatokat közölt a KSH

2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az előzetes várakozásoknál kedvezőbb képet mutatnak: az éves bázison mért növekedés nyers adatok szerint 0,1%, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,2%, míg az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adat 0,4%-os bővülést jelez. Ez az adat felülmúlja az elemzők által prognosztizált éves és negyedéves növekedést, így a gazdaság teljesítménye a vártnál valamivel jobb lett.
2025. 07. 30. 19:00
Megosztás:

Érkezik az amerikai kamatdöntő ülés

Magyar idő szerint 20 órakor tudjuk meg a Fed kamatdöntő ülésének eredményét. Bár szinte teljesen biztos, hogy a jegybankárok a tartás mellett teszik le voksukat, érdemes lehet odafigyelni az ülés utáni Powell beszédre.
2025. 07. 30. 18:00
Megosztás:

Az ABB villanymotorjai és hajtásai világszerte garantálják a vidámparkok és a hullámvasutak biztonságát

Amikor a villanymotorokra gondolunk, nem biztos, hogy a vidámparkok, a szabadesés- szimulátorok és a gravitációval dacoló hullámvasutak jutnak először eszünkbe. Az ABB fejlett motor- és hajtástechnológiája azonban döntő szerepet játszik abban, hogy a legváratlanabb helyeken is felejthetetlen izgalmakat nyújtson a szórakozni vágyók számára. A korhű körhintáktól az extrém szabadesés-szimulátorokig hajtásai és motorjai garantálják a precizitást, a hatékonyságot és a biztonságot a szórakoztatás világában.
2025. 07. 30. 17:00
Megosztás:

Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani

Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős kikötőben. Emellett a vámháború és a közel-keleti konfliktus továbbra is egyaránt kiszámíthatatlanságot, valamint kockázatokat lebegtet a levegőben.
2025. 07. 30. 16:00
Megosztás:

Várat magára az amerikai-kínai kereskedelmi tűzszünet meghosszabbítása

A két ország legfőbb kereskedelmi tisztviselői között tegnap értek véget a Stockholmban tartott tárgyalások.
2025. 07. 30. 15:00
Megosztás:

Magasabb vámot vethet ki Trump Indiára

Donald Trump kijelentette, hogy Indiát 20–25%-os vámtétel sújthatja augusztus 1-től, bár ez még nem került véglegesítésre, mivel a két ország között folyamatban vannak a tárgyalások.
2025. 07. 30. 14:00
Megosztás:

Gurulóút-felújítás kivitelezésébe kezdett a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. megkezdte a TXL G – Golf gurulóút R110-117 állóhelyek mögötti szakasz teljes körű felújításának kivitelezési munkálatait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A projekt nemcsak a biztonságos üzemelést garantálja, hanem támogatja a repülőtér jövőbeli bővítését és technológiai modernizációját is.
2025. 07. 30. 13:00
Megosztás:

Miben úszunk a strandon? A Legionella baktérium veszélyei és szabályozása

Szerencsés esetben csak tiszta vízben és persze a boldogságban, hiszen nyár van, süt a nap, strandolunk. A természet és az ember által épített környezet – tengerek, tavak, folyók, medencék, szökőkutak, ivókutak – vizeiben azonban az egészségre ártalmas baktériumok is előfordulhatnak. A Laboratorium.hu az Eurofinsszakértői segítségével ezúttal a hírhedt Legionella baktérium veszélyeivel és kötelező laboratóriumi vizsgálatával foglalkozik...
2025. 07. 30. 12:00
Megosztás:

Nagyot estek a kötvényhozamok az USA-ban

A vártnál is jobban csökkent az USA-ban a betöltetlen álláshelyek száma és a lakásárak éves emelkedésének üteme, valamint a külkereskedelmi mérleg hiánya.
2025. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Kedden pirosba fordultak az amerikai indexek

Kedden pirosba fordultak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3, a Nasdaq Composite 0,4, a Dow Jones 0,5%-kal került lejjebb.
2025. 07. 30. 10:00
Megosztás:

A hét eleji esésből vissza tudtak kapaszkodni az európai indexek

Kedden tovább emésztették a piacok a hétvégi USA-EU kereskedelmi megállapodást és a hét eleji esésből vissza tudtak kapaszkodni az európai indexek. Kedden a DAX 1%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,6%-ot emelkedett. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal került feljebb. Utóbbinál 1,7%- os emelkedéssel felülteljesítettek a bankrészvények. A repülőgépipari és védelmi szektorindex három napi esés után tudott újra, 2,2%-kal emelkedni.
2025. 07. 30. 09:00
Megosztás:

Jelentős gyógyszeripari beruházás Magyarországon - az Egis állami támogatással fejleszt Körmenden

Fejlesztési programjának újabb állomásaként több mint 14 milliárd forint értékű beruházással bővíti körmendi telephelyét az Egis Gyógyszergyár Zrt. Az állami támogatással megvalósuló projektnek köszönhetően nőnek a gyáregység kapacitásai és megújul a technológiai infrastruktúra, ami megerősíti az üzemegység stratégiai jelentőségét.
2025. 07. 30. 08:00
Megosztás:

5 markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét

A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív mesterséges intelligencia használatával (GenAI) és globális tehetséggondozással reagálnak a gyorsan változó üzleti környezet kihívásaira – derült ki a Deloitte friss felmérésből. A kutatás öt kulcsterületre fókuszál – a technológiai fejlesztésektől és vezetői hatékonyságtól kezdve a működésre legalkalmasabb országok feltérképezésén át, a képzett munkaerő megtartásáig – bemutatva, hogyan válhatnak ezen szolgáltatóközpontok a vállalatokban az üzleti transzformáció és hatékonyság hajtóerejévé.
2025. 07. 30. 07:00
Megosztás:

Rekordot dönthet a nyári szezon: új csúcson a vendégéjszakák és bevételek a hazai turizmusban

Magyarország továbbra is népszerű úti cél a hazai és nemzetközi utazók körében, még a júniusi időjárás változékonysága ellenére sem csökkent az utazási kedv. 2025 júniusában az előző évhez képest összesen 4,4%-kal több, mintegy 1,9 millió vendéget fogadtak a szálláshelyek a nyár első hónapjában, akik több mint 4,4 millió vendégéjszakát töltöttek el. Az idei első félév eredményei szintén kedvezően alakultak. Január és június között 8,2 millió vendég szállt meg hazánkban, amely közel 8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg a vendégéjszakák száma meghaladta a 18,9 milliót, ami 5%-kal volt magasabb, mint 2024 első félévében. A kormányzat célja, hogy a GDP 13 százalékát előállító turizmus lendületét és versenyképességét tovább erősítse, és az ágazat hosszútávon a magyar gazdaság egyik motorja legyen.
2025. 07. 30. 06:00
Megosztás:

Eltévesztette az ütemet a Spotify

A svéd Spotify 4,19 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben, ami év/év alapon 10%-os növekedés.
2025. 07. 30. 05:00
Megosztás:

Jelentősen csökkent a Boeing veszteségessége

A Boeing a második negyedévben 22,75 milliárd dolláros árbevételt és 1,24 dolláros korrigált részvényenkénti veszteséget ért el. Mindkét adat jobb, mint amire az elemzők számítottak, előbbi 21,68 milliárd volt, utóbbi pedig negatív 1,40 dolláros EPS.
2025. 07. 30. 04:00
Megosztás:

2025-ben Tokió a világ legjobb workcation városa – ahol a rugalmas munkavégzésnek köszönhetően út közben is produktívan lehet dolgozni

Az International Workplace Group (IWG) harmadik alkalommal megjelent Work from Anywhere Barometer rangsorában Tokiót nevezte meg 2025 legjobb „workcation” városaként. A japán főváros ezzel olyan erős vetélytársakat utasított maga mögét, mint Rio de Janeiro és a tavalyi győztes Budapest. A hibrid munkavállalók 60%-a nagyobb valószínűséggel hosszabbítja meg a nyaralását távmunka céljából, mint egy évvel ezelőtt.
2025. 07. 30. 03:00
Megosztás:

Ez vár a magyar építőiparra a jövőben!

A társas vállalkozások száma tovább csökkent az építőiparban, az alapítások elmaradnak a korábbi évektől, miközben a megszűnések első féléves rekordot döntöttek. A szektorba vetett bizalom még nem tért vissza, bár az új eljárások száma némileg mérséklődött.
2025. 07. 30. 02:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj után jöhet a Férfi 40 nyugdíj a politikai ígéret szerint - mit jelenthet mindez?

Az elmúlt napokban – különösen 2025. július 28–29‑én – Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nyilvánosságra hozta, hogy pártja programjában a Nők 40 mintájára bevezetnék a Férfiak 40 nyugdíjkonstrukciót, azaz hogy a férfiak is jogosultak legyenek 40 év szolgálati idő után előrehozott nyugdíjra.
2025. 07. 30. 01:00
Megosztás:

Itt az első banki fecske, aki a 3%-os lakáshitelt kínálja

Az MBH Bank elindította az Otthon Start Program keretében elérhető 3%-os kamatozású hitelkonstrukció kialakítását annak érdekében, hogy szeptembertől elérhetővé váljon a banknál a kormány által bejelentett támogatás, amely az első ingatlanjuk megvásárlásában segíti a fiatalokat.
2025. 07. 30. 00:01
Megosztás: