Új lakást vennél? Akkor jó hírünk van!

A tavalyi mélypont után ez év első felében rákapcsoltak a lakásépítők a fővárosban. A kínálat növelését a vásárlók fokozódó érdeklődése is bátoríthatta. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a magunk mögött hagyott piaci döccenő azt is igazolta, hogy egyelőre nincs, ami meg tudná állítani az újlakás-árak emelkedését.

Új lakást vennél? Akkor jó hírünk van!

A tavaly még féket taposó lakásépítőkben 2024-ben felülkerekedett az optimizmus – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből. Az év első hat hónapjában közel száz frissen épült, kétlakásosnál nagyobb társasház lakásainak értékesítését kezdték meg, s idén minden kerületben adtak, vagy év végéig még adnak át újabbakat.

Közel kétezret (1.890) ígérnek Budán a XI. kerületben és majdnem másfél ezret (1.450) Pesten a XIII. kerületben. Az ezeket követő legnagyobb volumenek Óbudán (800) valamint Józsefvárosban, Ferencvárosban és Zuglóban (370-390) várhatók, melyek ugyancsak hagyományosan a beruházók kedvenc területei. Az utánuk következő két kerület jó szereplése lehet inkább meglepő: a Hegyvidéken 310, míg Soroksáron 190 új társasházi otthon átadására számíthatnak ez év végéig. Vannak olyan sűrűn beépített kerületek, amelyek viszonylag kevés lehetőséget adnak új társasházi lakások építésére. Ilyenek az I., az V., a VI. is, de idén ezekbe is ígérnek egyenként negyvenet a beruházók. A legkevesebbre ezúttal a Csepelen, illetve Pestszentlőrinc-Pestszentimrén otthont keresők számíthatnak, mindössze tízre.

Idén az év végéig összesen 6.460 új fővárosi lakás átadását ígérik kétlakásosnál nagyobb projektekben. Ám a végeredmény ennél vélhetően csekélyebb lesz a már megszokott kisebb-nagyobb csúszások miatt. Hasonló történt tavaly is, amikor az év felénél még 7.410 új otthonról szóltak az OTP által összesített beruházói előrejelzések, ám végül csak 5.720-at tudtak átadni szilveszterig.

Az új lakások iránti kereslet a kínálatnál is gyorsabban nőtt 2024-ben. Az első hat hónapban 3.500 eladást regisztráltak, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbi forgalomnak (1.570). „Bár a legpörgősebb években volt évi tízezer körül is az eladások száma – idézi fel Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője –, ez a mostani volumen is arra utal, hogy túl van a tavalyi mélypontján a fővárosi újlakás-piac.” Az elemző szerint több tényező játszhatott szerepet az élénkülésben: a reálbérek újbóli emelkedése, az infláció és a hitelkamatok csökkenése mellett az, hogy az állampapírok hozamának gyengülése a befektetők egy részét is visszahozta a lakáspiacra.

A legrobusztusabb bővülést a XIII. kerületben láthattuk, ahol idén januártól júniusig ötször annyi (1.440) lakásra akadt vevő, mint az előző év hasonló időszakában. Ami azt is jelenti, hogy 2024 első felében ide koncentrálódott a teljes fővárosi újlakás-forgalom több mint 40 százaléka. A tavaly ilyenkor legkapósabb Újbudán idén eladott 530 otthon – a mintegy ötven százalékos növekedés dacára – most csupán a második helyre volt elég. Ezeket követte a IX. és XIV. kerület egyenként 230, valamint a VIII. és a III. a 170 lakásos forgalmával. A legcsekélyebb mozgás Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Csepel és Budavár piacán látszott, ahol 10 alatti új építésű otthon talált vevőre a vizsgált fél évben.

A már átadott, de még eladatlan fővárosi lakások száma – ahogy az elemző emlékeztet – az év elején még mintegy 1.200 volt, ez csökkent az első fél év végére 850-re. Sőt még folytatódhat is ez a fogyás a következő hónapokban, amíg az új kínálat nem kerekedik a megélénkülő kereslet fölé.

Jelenleg az azonnal költözhető új lakást keresők – két kerületet, a VII.-et és a XV.-et leszámítva – mindenhol találnak valamekkora kínálatot. A legnagyobb választékkal Újbuda (220), a XIII. kerület (150), Józsefváros (80), Kőbánya (70), valamint Kispest és a III. kerület (60-60) várja őket. A nagy fejlesztésekből általában kimaradó pesti peremkerületek közül Soroksár ajánlata emelkedik ki, ugyanis ott is több mint két tucatnyi már átadott új lakás közül választhatnak.

A fővárosi piac dinamikáját az is jól jellemzi, hogy a belátható készlet, azaz az elkészült, illetve már épülő lakások mennyi ideig lennének elegendőek a kereslet kielégítésére, annak jelenleg mért szintjét feltételezve. Egy esztendővel korábban ez a mutató még 1,9 év volt, ám mostanra kevesebb mint a felére, 0,9 évre csökkent. A jelenleg számba vehető 5.940 darabos fővárosi készletből minden kerületbe jut. A legkevesebb a város szívébe: az I. kerületbe, Budavárba (5), illetve az V.-be, Belvárosba (9). Az átadott és épülő készlet zömét a XIII. (1980), a XI. (850), a XIV. (590) és a IX. (550) kerületben találjuk.

Az árak alakulása is azt jelzi, hogy a fővárosi újlakás-piac már túl van a mélyponton. Miután itt még a piac tavalyi megtorpanásának idején is volt némi nominális drágulás, mostanra – a kereslet élénkülésével – a reálárnövekedés is visszatért. „A mostanra már a kínálat zömét adó, 2025-ben költözhető lakások esetében immár bizonyosan átléptük a másfél millió forintos átlagos négyzetméterárat” – állapítja meg az elemző, hozzátéve, hogy ez az átlag egy igen széles árpalettát takar. A külvárosban, bevezető árként még 1 millió alatti egységárat is el lehet csípni, de van már a piacon olyan új otthon is, ahova a 4,5 milliós négyzetméterárat is megfizetni hajlandó lakókat várják.


Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás: