Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek
2024. 03. 28. 17:00
Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
Az amerikai árfolyamindexek az első negyedév utolsó kereskedési napján nem mutattak egyértelmű irányt a nyitáskor. Az S&P 500 index szinte nem változott, a Dow Jones körülbelül 70 pontot emelkedett, a Nasdaq pedig 0,2 százalékot veszített. Kezdés után bő negyedórával viszont már mindhárom index szerény nyereségben mozgott.
Az első negyedévet az S&P 500 index mintegy 10 százalékos nyereséggel fejezheti be, és így 2019 óta a legjobb első negyedéves eredményét tudhatja majd maga mögött. A Dow Jones első negyedéves eredménye több mint 5 százalék, a Nasdaq Composite indexé pedig több mint 9 százalék lehet.
Mi gátolja a roma fiatalokat a szakmai kiteljesedésben?
Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet az idén 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan települési és infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az általános iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszernek az esetek döntő többségében nincs megfelelő eszköze a támogatásukra.
A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren
A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában
Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!
Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását
A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban
Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
Az építőiparban fokozatos élénkülésre lehet számítani jövőre
Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
Ez történt a forinttal péntek reggelre
Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Tízezreket kapott vissza idén több mint 1 millió megtakarító az adójából
Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni
Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).