Javuló tendencia a burgonya hazai mennyiségében: az ára kivételesen csökkent az elmúlt évben

A burgonya egy jól ismert és közkedvelt növény, nemcsak a mezőgazdaságban, de a hobbikertészek körében és a konyhában is népszerű. Magyarországon az ára 50 év alatt százszorosára nőtt, 2024-ben azonban csökkent. Emellett a termelés volumene pozitív irányba indult már több éve, de egy kihívás akár ennek gátat is szabhat.

Javuló tendencia a burgonya hazai mennyiségében:  az ára kivételesen csökkent az elmúlt évben

2024-ben a növénytermesztés mennyisége hazánkban 11%-kal kisebb volt az azt megelőző évhez képest, azonban a burgonya volumenváltozása 3,7%-os növekedést mutat. Ez kifejezetten pozitív, hiszen a burgonya betakarított összes termésének mennyisége már 2023-ban is javulást vázolt előre, ezzel pedig megtörve egy több éven át tartó negatív tendenciát.

„Az adatok tükrében elmondható, hogy a burgonya volumene az elmúlt 2 évben pozitív pályára állt, most javuló tendenciát mutat” – mondta dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

Volt is honnan javulnia a termelési mennyiségnek, hiszen az országos adatokat megvizsgálva 2015-től kezdődően egészen 2022-ig, azaz 8 éven át évről évre csökkent a burgonya betakarított összes termésmennyisége hazánkban. Amíg 2011-ben Magyarországon még 600 123 tonna burgonyát takarítottak be, 2022-re ez a mennyiség lecsökkent egészen 199 212 tonnára, majd 2023-ban pozitív irányba kezdett változni.

„Egy évtized sem kellett ahhoz, hogy a burgonya hazánkban termelt mennyisége az egyharmadára csökkenjen. Sőt, a betakarított mennyiség a kétezres évek elején még a 8-900 ezer tonnát is meghaladta. Ehhez képes pedig extrém volt a csökkenés” – emelete ki a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

Elmondható tehát, hogy pozitív az elmúlt évek javulása, azonban jelentős visszaesést kell még korrigálnia a hazai mezőgazdaságnak. Érdemi burgonyahiányt viszont szerencsére nem lehetett tapasztalni, amelyhez hozzájárulhatott az Európai Unióba történő 2004-es csatlakozás, illetve a piaci igények változásai is. 

50 év alatt 100x-osára nőtt az ára: most azonban csökkent

„A hazai termelők továbbra is a lehetőségeket és a piaci trendeket figyelembe véve alakítják szántóföldi portfóliójukat, ezért a mostani javulás akár a hazai burgonya iránti kereslet növekedését is tükrözheti. A burgonyánál bekövetkezett pozitív volumenváltozás azonban jelentős áresést is magával hordozott. Ennek eredményeként 12,6%-os negatív irányú árváltozás volt 2024-ben tapasztalható” – hangsúlyozta dr. Gerda Anikó, aki azt is kiemelte, igaz, volt mit ledolgoznia a burgonya termelői-piaci árának. 2018-ban ugyanis még 200 Ft/kg alatt volt a burgonya termelői-piaci átlagára, manapság pedig megközelíti így is a 400 forintos árszintet. Mindemellett azt is érdemes tudni, hogy utoljára 2017-ben csökkent a burgonya termelői-piaci átlagára. Igaz, hogy akkor is csak 2 forinttal.

Érdekesség, hogy a ’70-es évek eleji hazai árához képest nagyjából százszor annyiba kerül ma ugyanaz a mennyiség belőle. Amíg 1971-ben 3,9 Ft/kg volt az ára, addig 2023-ban 401 Ft/kg és 2022-ben 329 Ft/kg, de 2021-ben is 250 Ft/kg volt a burgonya termelői-piaci átlagára. Figyelembe véve, hogy a termelési költségek ugyancsak jelentősen növekedtek az elmúlt években, valamint jelentős áremelkedés előzte meg a mostani áresést, a burgonya kilónkénti árában bekövetkezett negatív irány tartóssága megkérdőjelezhető.

Akár hobbikertészek is könnyen termeszthetik: közel már az ültetés ideje

Már több évszázados múlttal rendelkezik hazánkban is a burgonyatermesztés. Ráadásul számos fajtája kedvelt nemcsak a nagy mezőgazdasági termesztők, de a hobbikertészek körében is. Népszerűségéhez e körben az is hozzájárul, hogy akár egy erkélyen, egy nagyobb cserépben vagy balkonládában nevelésével is kísérletezhetünk. Március végétől április közepéig van jellemzően a vetési ideje, így hamarosan aktuálissá is válik azok számára, akik idén burgonyatermesztésre szánják magukat. Ültetéskor a gumókat mindig csírával felfelé kell elhelyezni 5-8 cm mélyre, többet egymás mellé ültetve, kellő távolságot hagyva közöttük. Érdemes azonban kis- és nagytermelői szinten egyaránt nemcsak a növény ültetési és nevelési alapvető tudnivalóival felvérteznünk magunkat, hanem a szép és egészséges termés érdekében a kártevők elleni védekezésre, valamint a tápanyagutánpótlásra is nagy hangsúlyt fektetnünk.

Kihívásra számíthatnak a nagyüzemi burgonyatermesztők

A nagyüzemi burgonyatermesztők újabb kihívással találkoznak az elkövetkező években. A burgonya legfontosabb gyomirtó szer hatóanyagát, a metribuzint idén használhatják utoljára, engedélye lejár 2025-ben. Ez pedig akár a termelés jövőbeni volumenére is hatással lehet.

„A metribuzint pótlására az aklonifen hatóanyag javasolható, azonban ez a növényvédő szer csak preemergensen használható és nincs kielégítő hatása a parlagfű és varjúmák fajok ellen. Elgondolkodtató lehet a termelők számára, hogy szükséghelyzeti engedély kérésével próbálkozzanak a hatóságoknál. A mindenki számára már jól ismert rovarkártevők (burgonyabogár, levéltetű) és a burgonya levél- és gumóbetegségei elleni küzdelem sem egyszerűsödött a hatóanyagok folyamatos kivonásával. Tápanyag-utánpótlás területén viszont pozitív a változás. Az alaptrágyázás mellett a lombtrágyázás folyamatosan elégítheti ki a burgonya nitrogén, foszfor, kálium és mikroelem igényét, illetve a biostimulátorok segíthetik a növényt a stresszhatások leküzdésében” – tette hozzá a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.re!


Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás: