Jelentős keresletbővülésre számít a logisztikai piacon a RaktárAD

A gazdaság erősödésével láthatóan bővül a logisztikai cégek kereslete a modern raktárak iránt, ennek köszönhetően az ipari társasházak fejlesztésével foglalkozó RaktárAD országos terjeszkedésbe fog, és a következő években az eddiginél háromszor több csarnok építését és eladását tervezi- közölte Lőrincz-Hadnagy Tibor, a HAD Grouphoz tartozó RaktárAD partnere és üzletfejlesztési vezetője.

Jelentős keresletbővülésre számít a logisztikai piacon a RaktárAD

Hozzátette, a lendületes bővülésnek köszönhetően a tavalyi 1,22 milliárd forintos bevétel és 379,29 millió forint nyereség másfélszeresét várják 2025 egészére.

Lőrincz-Hadnagy Tibor kiemelte, hogy a raktár ma már több, mint puszta tárolási helyszín, a megfelelő infrastruktúra stratégiai eszközzé válhat a vállalkozások növekedési pályáján.

Az ipari társasházak pedig lehetőséget teremtenek logisztikai cégek közös felvevőpontjainak kialakítására, valamint több - akár 20-40 - vállalkozás termékeinek összehangolt kiszállítására és egységes árajánlat kidolgozására. Ez a működési forma különösen a versenyképességüket növelni kívánó kis- és középvállalkozások számára jelent hatékony megoldást - hangsúlyozta.

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cég jelenleg mintegy 9700 négyzetméternyi fejlesztési területtel rendelkezik , amely 21 különálló csarnokrészből áll. Emellett további 25 000-30 000 négyzetméternyi projekt előkészítése zajlik, amelyek kivitelezése még az idén vagy jövőre indul el.

Lőrincz-Hadnagy Tibor elmondta, hogy az ipari társasházak nem csupán korszerű, jól kiépített infrastrukturális hátteret kínálnak a vállalkozások számára, hanem élő és támogató üzleti ökoszisztéma kialakulását is elősegítik.

Az ilyen együttműködések - amelyek közös fejlesztésekre, energiahatékony technológiák alkalmazására és a működési költségek optimalizálására épülnek - komplex, integrált logisztikai megoldásokat biztosítanak a tulajdonosoknak.

Inkubátorház jellegű működésüknek köszönhetően az ipari társasházak közvetlen kapcsolatot teremtenek meghatározó szakmai szervezetekkel, például a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával (BKIK), illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ).

Emellett a résztvevők számára tanácsadási és finanszírozási szolgáltatások is elérhetővé válnak, ezzel is támogatva a vállalkozások fejlődését és versenyképességét.

A RaktárAD csarnokaiban az induló e-kereskedelmi cégek alacsony belépési küszöbbel, kis területen kezdhetik meg működésüket, majd - a forgalom növekedésével párhuzamosan - fokozatosan, akár helyszínváltás nélkül bővíthetik jelenlétüket. Ennek szellemében olyan ipari társasházakat alakított ki a cég, amelyek moduláris térstruktúrájukkal képesek alkalmazkodni a vállalkozások eltérő érettségi szintjeihez.

A nagyobb, 2000-3000 négyzetméteres csarnokok lehetőséget biztosítanak 200, 500 vagy 600 négyzetméteres egységek kialakítására, ami a kis- és középvállalkozások számára méretgazdaságossági szempontból is előnyös. Ez a rugalmas modell nemcsak költséghatékony, hanem operatív szempontból is stabilitást biztosít - hangsúlyozta.

A cég tervei között szerepel, hogy RaktárAD parkokat létesítenek az M0-ás körgyűrűjén, az északi és a nyugati részen is, hogy minden budapesti cégnek 15-20 perc autóúttal elérhető projektet kínáljanak. Ennek keretében Budaörsön hamarosan indul egy csaknem 20 000 négyzetméteres projekt, de Budapesten kívül is az iparosodott nagyvárosok felé is elindultak.

"Meg vagyunk győződve, hogy a jövő ipari kkv-s csarnokmodellek alapjait tettük le az elmúlt 10 évben" - mondta.

Megjegyezte azt is, már a 4. generációs csarnokokat építik, ami azt jelenti, hogy nagyon sok fejlesztési ütemen vannak túl. A RaktárAD egyelőre csak Magyarországon fejleszt, de Romániába is keresi a befektetési lehetőségeket.

Az ugyancsak a HAD Grouphoz tartozó Weerts Logistics Park (WLP) nagy, úgynevezett BigBox csarnokokat is fejleszt és ad bérbe. Ezek a nagy csarnokok multinacionális cégeknek készülnek, amelyek már 500-1000 négyzetméteres csarnok helyett 5-10 000 négyzetméteres csarnokokat keresnek.

A Weerts Logistics Park (WLP) 55 000 négyzetméteres ebesi logisztikai fejlesztése BREEAM Excellent minősítést szerzett.

A kelet-magyarországi beruházás az egészség, jóllét, energia, víz- és földhasználat, közlekedés, felhasznált anyagok, hulladékkezelés, ökológia és szennyezés területeit átfogó, kilenc kategóriás fenntarthatósági szempontrendszerben elért 75,3 százalékos összesített eredményével érdemelte ki az Excellent szintű besorolást.

A RaktárAD 10 éves fennállása alatt több mint 110 000 négyzetméter ipari csarnokot épített, 160 egységben, mintegy 110 hazai kkv számára, ahol jelenleg több mint 5000 ember dolgozik.

A teljes kkv-logisztikai igényt mintegy 40 ezer négyzetméterre becsülik, amelyből a RaktárAD körülbelül 50-60 százalékkal részesedik - emelte ki Lőrincz-Hadnagy Tibor.

A Weerts Logistics Park (WLP) már több mint egymillió négyzetméternyi csúcstechnológiás logisztikai beruházással rendelkezik Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban.

Az elmúlt 6 év alatt Magyarországon több mint 200 000 négyzetméternyi épületet épített fel, közvetlen több mint 1000 közvetetten pedig közel 4000 munkahelyet teremtett és több mint 150 hazai cégnek adott otthont.


Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás: