Jelentősen bővült az építőipar teljesítménye februárban

Jelentősen bővült az építőipar teljesítménye februárban, de az alapanyaghiány és a növekvő beruházási költségek fékezhetik a lendületet az iparágban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Jelentősen bővült az építőipar teljesítménye februárban

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, hogy februárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 42,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az idén januárinál pedig a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 13,3 százalékkal volt magasabb.

Regős Gábor, a Századvég Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: az éves alapú növekedésben szerepe lehetett a gyenge bázisnak, de a bővülés mértéke sokkal nagyobb, mint amekkorát a bázisidőszaki adat indokolna. Az orosz-ukrán háború a februári termelést még nem befolyásolta, az a következő hónapokban okozhat fennakadást az építőanyagok hiánya miatt. A szakértő szerint sokan már temették az építőipar idei évét, de az adatokból ennek ellenkezője látszik, a szerződésállomány volumene majdnem ötödével meghaladja az egy évvel korábbit, így a kérdés inkább az, hogy az ágazat milyen ütemben bírja teljesíteni a szerződéseket.

Regős Gábor úgy látja, hogy az erőteljes kereslet és az építőanyag-ellátás esetleges problémái miatt az egyébként sem alacsony árak további emelkedésére lehet számítani az ágazatban. A munkaerő rendelkezésre állásáról kifejtette: a magas rendelésállomány teljesítése az eddiginél is több munkaerőt igényel majd, amelynek egyik forrása az Ukrajnából elmenekültek csoportja lehet. Kérdés ugyanakkor, hogy a korábban onnan érkező munkaerő rendelkezésre áll-e, vagy a háború miatt most nem tud Magyarországon dolgozni - tette hozzá.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában megállapította: a januári átmeneti megtorpanás után februárban kilőtt a hazai építőipar, továbbra is erős a lendület az iparágban, annak ellenére, hogy a drágulás is igen erőteljes. A szakértő szerint az építőipar legnagyobb kihívása továbbra is az elszabaduló alapanyag-ellátási és áremelkedési problémákkal való szembenézés lesz, ami láthatóan tovább gyorsul, főként az energiaválság és az ukrán háború következményeként, miközben a kereslet változatlanul kiugróan erős az iparágban.

Az elemző várakozása szerint idén 12 százalékot kissé meghaladó lehet az iparág növekedése, de a háború közvetett következményei, az alapanyag-ellátás jelentős akadályai és a munkaerőhiány miatt jelentős a bizonytalanság. Kitért arra, hogy a jelenlegi erős keresletben az államilag támogatott otthonteremtési és felújítási támogatásoknak is szerepe van. A 3 millió forintos felújítás-támogatási program, a visszavezetett 5 százalékos újlakás-áfa, a csok-támogatások, valamint az illetékmentesség tovább fűtheti az ingatlanpiacot és az építőipari konjunktúrát idén, mert a szoros támogatási határidők és a bizonytalanságok miatt minden szereplő a minél gyorsabb kivitelezésben érdekelt.

Az évkezdet alapján erős éve lehet a hazai építőiparnak a beszerzési problémák és az évek óta tartó erőteljesen bérinfláció folytatódása ellenére. Az alapanyaghiány és a beruházási költségek kiugró növekedése középtávon fékezheti a lendületet, de a jelenlegi szerződésállomány elég kapacitást köt le a következő másfél évben - mutatott rá.

Iparági tapasztalatok alapján némi enyhülést hozott az építőipari alapanyagok "exportkorlátozása", tavaly év végére 10-15 százalékos árcsökkenésről számoltak be a kivitelezők. Az idei év elején a várt 10 százalék körüli drágulás helyett azonban nem ritkák a 25 százalék feletti áremelések, így egyre akutabb a kérdés, hogy milyen árszintet fog még elbírni a hazai építési piac - fogalmazott a Takarékbank elemzője.

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás:

Hazárdjáték két keréken: a robogók és az e-rollerek többsége továbbra is biztosítás nélkül közlekedik

Továbbra is riasztó mértékben hagyják figyelmen kívül az előírásokat a kgfb-re kötelezett robogók és e-rollerek tulajdonosai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) becslése szerint a közel 700 ezer segédmotoros kerékpár 55-60 százaléka, míg az érintett mintegy 50 ezer roller 70-80 százaléka az előírt biztosítási fedezet nélkül vesz részt a forgalomban.
2026. 04. 24. 14:30
Megosztás: