Jelentősen lassul idén az élelmiszerek drágulása

Az élelmiszerárak alakulása idén már nem húzza, hanem visszafogja az inflációt Magyarországon. A boltokban összességében továbbra is többet fizetünk a pénztáraknál, mint egy évvel korábban, a drágulás mértéke azonban várhatóan elmarad az éves átlagos inflációtól – derült ki az Erste sajtótájékoztatóján.

Jelentősen lassul idén az élelmiszerek drágulása

Idén tovább emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, az elmúlt két évben tapasztalt jelentős drágulás után azonban a növekedés mértéke visszatér egy konszolidált, egyszámjegyű szintre. A mezőgazdasági termelői árak éves szinten 2-4 százalékkal, míg az élelmiszeripar belföldi árai 3-5 százalékkal nőhetnek, az élelmiszerek kiskereskedelmi ára pedig átlagosan 3-4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbi szintet – mondta a bank sajtótájékoztatóján Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ, -Elemzés vezető agrárszakértője.

A kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi csökkenés után 2024-ben már újra – kisebb mértékű – növekedést mutat az élelmiszerárak idei visszafogottabb emelkedésének köszönhetően. A vásárlók pénztárcája azonban továbbra sem bír el mindent, amit korábban, ezért reneszánszukat élik az áruházak olcsóbb, saját márkás termékei és a vásárlói hűségprogramok. A fizetőképességi korlátok miatt sorra hullanak ki a kosárból a magasabb hozzáadott értékű, feldolgozott élelmiszerek. Az akcióvadászat pedig egyfajta irányított fogyasztási szerkezetet alakít ki: sokan nem azt veszik, amit szeretnének, hanem azt, amit megengedhetnek maguknak.

A globális élelmiszerárak is tovább emelkednek idén. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) adatai szerint az árak több mint negyven hónapja nőnek, a drágulás mértéke azonban már két éve lassul és idén tovább csökken. A FAO élelmiszer-árindexe (FFPI) februárban 117,3 ponton állt, amely 0,9 ponttal alacsonyabb a januári szinthez képest, és 13,8 ponttal marad el az egy évvel korábbi azonos időszaktól. Az Erste előrejelzése szerint az FFPI értéke lassuló ütemben ugyan, de tovább csökken idén, vagyis a drágulás mértéke alacsonyabb lesz, és őszre visszaállhat a referencia-időszakot jelentő 2014-2016-os évek átlagára. 

Bár a mezőgazdasági termelői árak a 2023-ban mért közel 16 százalékos visszaesés után idén kis mértékben, 2-4 százalékkal emelkedhetnek, a gazdák nem dőlhetnek hátra. Tavaly a mezőgazdasági beruházások folyó áron számolva hat százalékkal maradtak el az előző évi csúcstól, míg a gépek és alkatrészek vásárlása összesen 20 százalékkal esett vissza – mindkét esetben hatéves trend tört meg a csökkenéssel. Az AKI Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint a gazdák 2023-ban az egy évvel korábbinál közel 19 százalékkal, míg az elmúlt tíz év átlagával összevetve 36 százalékkal kevesebb műtrágyát vásároltak. 

Ahhoz, hogy ezekben a folyamatokban kedvező fordulat következzen be, nem csak az új pályázati ciklusra, hanem a jövedelemtermelő képesség javulására is szükség van. Az Erste előrejelzése szerint erre leghamarabb 2025-ben lehet számítani, amikor az idén beadott pályázatok megvalósítási szakaszba érnek. Addig is a jövedelmezőség csökkenése lendületet ad a koncentráció növekedésének a mezőgazdaságban. Ezt minden üzemméretben érzékelni lehet majd. A szántóföldi növények esetében például a műtrágyák és a növényvédő szerek visszafogása nyomot hagy a terméseredményeken, és a piaci árak sem kecsegtetnek érdemi emelkedéssel. A sertésszektorban folytatódhat a konszolidációs időszak. Az árak kedvező alakulása, valamint a termelésbe álló beruházásoknak köszönhetően emelkedésnek indulhat a sertésállomány, és javulhat a jövedelmezőség – tette hozzá Fórián Zoltán.  

Az élelmiszerárak alakulása meghatározó a hazai fogyasztói árindexben, részaránya az elmúlt években (pandémia, Európa-rekorder infláció, tavalyi recessziós év) még tovább is nőtt. Idén az élelmiszerek súlya a fogyasztói kosárban elérte a 30 százalékot, amellyel ez a legjelentősebb termékcsoport az infláció alakulása szempontjából. A magyar élelmiszerhányad uniós összevetésben nem számít kirívónak, de összességében a magasabbak közé tartozik, ugyanakkor messze elmarad a régióban például a szlovák vagy a román értéktől – hívta fel a figyelmet Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője.

Az infláció szempontjából kedvező a globális élelmiszeráraknál bekövetkezett fordulat, és ahogyan azt a FAO idősoros adatai mutatják, már egy ideje csökken a globális élelmiszerinfláció mértéke. Ennek fényében úgy tűnik, Magyarországon elsősorban a fogyasztói kereslet erőssége vagy gyengesége fogja meghatározni, hogy milyen mértékű átárazásokat képesek érvényesíteni a szektor szereplői a közeljövőben. Ugyanakkor folyamatos felfelé mutató árkockázatokat generálnak a kiskereskedelmi cégeket sújtó különadók és szabályozói terhek, így a fogyasztás várt élénkülése könnyen ismét magasabb inflációs nyomáshoz vezethet ebben a szektorban. Mindent összevetve az élelmiszerárak alakulása 2024-ben, az előző két évvel ellentétben, nem felfelé, hanem lefelé húzhatja az inflációt, amely idén az Erste előrejelzése szerint 4,7 százalék lehet – tette hozzá Nagy János.

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: