Jelentősen visszaesett egy év alatt az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló tendenciára is számíthatunk, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. A decemberben végzett felmérés szerint a megkérdezettek jóval optimistábban tekintenek a saját állásuk jövőbeli kilátásaira a megelőző év végéhez képest.

Jelentősen visszaesett egy év alatt az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

Az előző év utolsó negyedévében készült felmérésben a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 75 pontos értéket vett fel, amely a megelőző negyedévhez képest 1 pontos emelkedést, a megelőző év hasonló időszakához képest pedig azonos értéket mutat.

„Összességében kiegyensúlyozott és stabil volt tavaly a magyar munkavállalók bizalmi attitűdje egész évben, amelyet érdemben nem befolyásolt a gazdasági környezet, ugyanakkor 2022-höz képest a részértékek tekintetében enyhe csökkenés volt tapasztalható” – mondta el a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója. Kiss Márk István szerint az előttünk álló évben javuló makrogazdasági helyzetre számíthatunk, amely várhatóan a munkavállalók hangulatára is pozitív hatással lesz, ugyanakkor kérdéses, hogy visszatérnek -e valaha a COVID-járvány előtti időszakban tapasztalt magasabb értékek.

Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók közel ötödének (18%) a háztartása kevesebb, mint egy hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén, ami a megelőző év hasonló időszakához képest 2%-pontos emelkedést mutat. Ennek a negatív irányú trendnek ugyanakkor ellentmond, hogy egy év alatt 16-ról 19%-ra emelkedett azok aránya is, akik több, mint egy évet is képesek lennének ilyen módon átvészelni. 

Az interjúalanyok háromnegyede (72%-a) már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami számottevő – 10%-pontos – ugrást mutat egy év alatt. A javuló tendenciát az is erősíti, ezzel párhuzamosan a 2022. év végi 18%-ról 11%-re csökkent azok aránya is, akik csak kicsit aggódnak az állásvesztés miatt.

A felmérés egyébként azt is vizsgálta, hogy az interjúalany milyen valószínűséggel kötne meg egy olyan típusú biztosítást, amely munkanélküliség esetén anyagilag kisegítené. Az eredmények alapján 4 százalékponttal 38%-ra emelkedett azok aránya egy év alatt, akik biztosan hajlandóak lennének egy ilyen biztosítás megkötésére és 17-ről 19%-ra nőtt azok aránya, akik azt válaszolták, hogy már rendelkeznek ilyen szerződéssel. 

A felmérés szerint az előző negyedévhez képest 3, a megelőző év hasonló időszakához képest pedig 2 ponttal emelkedett az a mutató, amely a munkavállalók azzal kapcsolatos attitűdjeit méri, hogy a jelenlegi pozíciójukat mennyire érzik biztosnak az adott cégen belül. Az így elért 73 pontra vonatkozó részadatok szerint a válaszadók 56%-a azt gondolja, hogy az több mint 5 évig biztosan meg fog maradni, ami az előző év hasonló időszakához képest 1 pontos esést, az előző negyedévhez képest viszont 2 pontos emelkedést jelent.

További lényeges fejlemény, hogy 2022 év végéhez képest 1, az előző negyedévhez képest pedig 2 ponttal emelkedve 87 pontot vett fel a munkavállalók mostani munkahelyük fennmaradásával kapcsolatos optimista percepciója. A részeredmények alapján az interjúalanyok 73%-a úgy vélte, hogy a cég, ahol dolgozik – függetlenül a saját pozíciójától – még több mint 5 évig biztosan megmarad. Az ezzel kapcsolatos percepció 2 százalékpontot nőtt az előző év hasonló időszakához képest. 

Az előző év azonos időszakához képest változatlanul 61 pontot ért el az a mutató, amely azt vizsgálja, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A részeredmények szintjén sem tapasztalható érdemi változás ezen a téren: 51% szerint könnyen, vagy nagyon könnyen találna magának új munkahelyet, hasonlóan a megelőző évben mért 50%-hoz.

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás:

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás:

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás: