Johnson: fájdalmas lesz az orosz energiafüggés felszámolása, de meg kell tenni

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint fájdalmas folyamat lesz az orosz energiahordozókkal szembeni nyugati függés felszámolása, de ezt mindegyik országnak meg kell tennie, mert csak így lehet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszióját.

Johnson: fájdalmas lesz az orosz energiafüggés felszámolása, de meg kell tenni

Johnson a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap keddi kiadásának írt cikkében úgy fogalmaz: amikor Putyin 2014-ben először hajtott végre inváziót Ukrajna ellen, a Nyugat rettenetes hibát követett el. Az orosz elnök ugyanis ezzel az agresszív cselekedetével hatalmas darabot hasított le egy szuverén országról, a nyugati országok pedig hagyták, hogy "ezt megússza".

Az Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatok nemcsak újraindultak, de a korábbinál is intenzívebbé váltak, a Nyugat több orosz földgázt vásárolt, mint addig valaha, és így még inkább kiszolgáltatta magát Putyin akaratának - áll a brit kormányfő cikkében.

Boris Johnson szerint amikor az orosz elnök megindította az Ukrajna elleni mostani háborút, pontosan tudta, hogy a világ nagyon nehéznek fogja találni az ő megbüntetését, hiszen tudta azt is, hogy függőséget teremtett. Márpedig amíg a Nyugat gazdaságilag függ Putyintól, addig az orosz államfő bármit megtehet e függés kiaknázására. Ezért kell most ezt a függést felszámolni, és ez meg is fog történni - írja keddi cikkében Boris Johnson.

A brit miniszterelnök szerint a hatalmas orosz szénhidrogénkészlet Putyin erőssége, de egyben gyengesége is, hiszen Oroszország nemigen gyárt olyasmit, amit a világ többi része meg akarna tőle vásárolni. Ha a világ véget tud vetni a függőségnek az orosz nyersolaj- és földgázszállításoktól, azzal megfoszthatja Putyint pénzforrásaitól, de ez a stratégia csak akkor lehet igazán működőképes, ha ezt mindenki megteszi - írja Johnson. A brit miniszterelnök hozzáteszi: el kell fogadni, hogy ez fájdalmas folyamat lesz, de csak az orosz szénhidrogénfélék vásárlásának beszüntetésével lehet Putyint rákényszeríteni az agresszió befejezésére és a nemzetközi jog tiszteletben tartására.

Johnson szerint Nagy-Britannia minden olyan technológiát ki fog aknázni, amely a megújuló energiaforrások használatát segíti, de olyan energiaforrásra is szükség van, amely akkor is rendelkezésre áll, ha nem süt a nap és nem fúj a szél. Éppen ezért eljött az ideje annak, hogy "új, nagy tétek egész sorát tegyük fel a nukleáris energiára" - fogalmaz kedden megjelent cikkében brit kormányfő, hangsúlyozva: olyan fejlesztési stratégiára van szükség, amelyben a kis reaktorok és a nagy erőművek egyaránt megférnek.

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett - számolt be a Coinmarketcap News.
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás: