A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet
Kiemelték, hogy a március 19. és május 24. között futó kampány egyik központi eleme a VisitBadacsony - Kóstolj bele Badacsonyba! kezdeményezés, amelyben 13 szolgáltató fogott össze, hogy a Badacsony, mint komplex mikrotérség, borászati, gasztronómiai és turisztikai élménykínálatát mutassa be. Ennek részeként 36 rövid videós tartalom készült, amelyek a térség hangulatát, ízeit és karakterét mutatják be, elsősorban közösségi média felületeken.
A kampányhoz a Balatoni Hajózási Zrt. is kapcsolódik; Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, a hajózás a Balatonon jóval több, mint közlekedés: élményt, kapcsolatot és hozzáférést teremt a tó különböző térségei között. A tavaszi szezonban a BAHART célja, hogy Badacsony elérhetőségét is erősítve hozzájáruljon a Balaton egészét összekapcsoló, egységes vendégélményhez.
A közlemény idézte Princzinger Pétert, a VisitBalaton365 Nkft. ügyvezetőjét, aki elmondta a céljuk az, hogy a Balatont ne egy szezonhoz, hanem élményekhez kössék. A szolgáltatókkal közösen megvalósuló élményprojektekben gondolkodnak. Azon dolgoznak, hogy a Balaton egész évben vonzó úti cél legyen. Ennek a szemléletnek a VisitBadacsony kampány egy jól működő, kézzelfogható példája.
Rámutattak, hogy a VisitBalaton365 idén integrált kampányrendszerben gondolkodik: az év során egymásra épülő kampányok mutatják be a Balaton különböző arcait. A kommunikáció alapja az élményalapú megközelítés, amely konkrét programokra, szolgáltatókra és könnyen tervezhető ajánlatokra épít és kiemelt szerepet ad a digitális jelenlétnek, a rövid videós tartalmaknak.