Jól kinéző tőzsdei technikai kép: DAX index és a BUX

A DAX pénteken megerősítette a 15.700 pont környéki szint áttörését, hiszen sikerült tovább emelkednie.

Jól kinéző tőzsdei technikai kép: DAX index és a BUX

Ráadásul a forgalom is növekedni tudott. Vagyis nincs is semmi látnivaló, teszi a dolgát és araszolgat a történelmi csúcs, 16.290 felé, ami kevesebb, mint 3 százalékra van a jelenlegi szinttől.

És a BUX?

Ha a BUX is hasonlóan viselkedne, akkor most valahol 54 ezer pont fölött lenne, majd kétszer akkora napi forgalommal. De sajnos nem így van. 

Ugyanakkor az utóbbi időszakban a hatalmas alulértékeltség már megtette a magáét. Egész stabil kis emelkedő trend alakult ki a márciusi pánik óta, amikor az árfolyam – igaz hogy csak egy kis időre, de – 40 ezer pont alá is benézett. 

Viszont azóta kialakult egy szép szabályos emelkedő trendcsatorna, mintegy 2-3 ezer pontos sávval. Azon belül, a múlt hét végén éppen a 20-30 és a 200 napos mozgóátlagokat, illetve a sáv alját tesztelte az index, ahonnan a nagykönyvben megírtak szerint szépen emelkedik a piac. 

Igaz, hogy ilyen mélyről sokkal hevesebb mozgást kellene látnunk, de már ez a kialakult trend is biztató a korábbi sok szenvedéshez képest. Mindenestre ez alapján mintegy 25 százalékos a lemaradásunk, amit a fundamentumok is alátámasztanak, sőt! Nyilván sokat tudnánk ebből ledolgozni, ha pl. sikerülne a Bizottsággal zöldágra vergődni az uniós pénzek kiutalásának kapcsán.

Ma délelőtt a BUX és a DAX is kismértékű emelkedést mutat, s a BUX kilóg felfelé a nemzetközi mezőnyből, ami jól is van így! (forrás: ERSTE)

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás: