Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Elkezdte kiküldeni a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azokat a leveleket, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak, de olyan díjakat i, aminek nem fognak örülni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.

Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Megkezdte a Revolut a magyar ügyfeleinek a hivatalos kiértesítését arról, hogy a számlájukat hamarosan áthelyezik a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepéhez – értesült a BiztosDöntés.hu. Akik már megkapták erről a levelet, azokkal a Revolut azt közölte: “az általános szerződési feltételeinkkel és a magyar banki szabályozással összhangban a számladíjakat részben módosítjuk, hogy tükrözzék a helyi magyarországi szolgáltatási költségeket”. Ez alapján a Revolut magyarországra kerülő ügyfeleinek hamarosan meg kell barátkozniuk az alábbi díjakkal:

-a Standard és Plus csomagoknál 0,45 százalékos átutalási díj vonatkozik minden 50 000 forintot meghaladó átutalásra

-a Premium és Metal csomagnál az ügyfelek havi egymillió forint összegű kerettel rendelkeznek, amelynek erejéig a díjat nem számítják fel – a keret a tranzakcióik 50 000 forintot meghaladó részére vonatkozik

-az Ultra csomagnál az ügyfelek teljesen mentesülnek e díjtétel alól

-az átutalási díjak felső határa minden esetben 20 000 forint

-ezek az átutalási díjak viszont nem vonatkoznak más Revolut-számlákra történő átutalásokra

-az új díjak legkorábban az ügyféltájékoztató e-mail beérkezésétől számítva 15 nap múlva lépnek hatályba, de előfordulhat, hogy csak később alkalmazzák azokat

-a módosított díjak csak az adott számla magyarországi fióktelephez történő áthelyezése után lépnek érvénybe

Jönnek a magyar revolutos számlaszámok is

A magyarországi fióktelephez kerüléssel minden itteni lakossági revolutos ügyfél magyar nyelvű ügyfélszolgálatot kap, egyelőre chaten, később pedig várhatóan telefonon is. Ami azonban ennél fontosabb, hogy a lakossági ügyfelek csatlakoznak majd a hazai Azonnali Fizetési Rendszerhez, magyar bankszámlaszámot kapnak, és megnyílik előttük az azonnali belföldi átutalás, a fizetési kérelem és a QR-kódos fizetés lehetősége is. Így tehát a revolutosok akár a fizetésüket vagy más bevételüket is a magyar bankszámlára utaltathatják, azt azonnali fizetéssel megkaphatják, vagyis elsődleges bankszámlaként is használhatják ezentúl a Revolut számlájukat – hívják fel a figyelmet a BiztosDöntés szakértői.

Éppen ez az a lehetőség, amiért a hazai bankok már előre készültek a Revolut letelepedésére. A Gránit Bank például teljesen megújította a számlacsomagjait, az OTP Bank pedig korábbi akciós kedvezményeit tette véglegesen ingyenessé, éppen azokat, amelyeket a Revolutnál is nagy vonzerőt jelentenek. Mindeközben a pénzintézetek rekordmagasságú belépési bónuszokkal csábítják magukhoz az új ügyfeleket. Ha valaki most figyel, akár tízezer forintokat spórolhat – számlanyitáskor pedig azonnal besöpörhet egy csinos összeget.

Új számlacsomagok, nullás díjak

A Gránit Bank éppen májusra, a Revolut letelepedése elé időzítette a nagy átalakítását: négy új, egymással könnyen összehasonlítható számlacsomagot vezetett be. Az újdonság nem csupán a névben rejlik, ötvözték mindazt árazásban és felépítésben, amit a digitális banknál számlát vezetők már megszokhattak, és ami miatt sokan a Revolutot vagy más külföldi alkalmazást használják második bankként.

Az OTP szintén májusi lépésével több, eddig csak akciósan ingyenes szolgáltatását tette fixen ingyenessé. A Standard csomagban fix lett a havi 100 ezer forintig ingyenes online utalás és a 30 ezer forintig díjmentes csoportos beszedés. Állandóan nulla lett a devizaszámla-vezetési díj, a webKÁRTYA díja, a Junior Start és az MCO Junior kártyák díjai is. 

Az Árfolyam+ szolgáltatás szintén alapértelmezetten ingyenes lett. Ez az OTP válasza arra, amit a Revolut-felhasználók régóta kedvelnek: azaz meghatározott keretösszegig középárfolyamon váltható deviza forintszámláról, és ugyanilyen limitig a külföldi fizikai elfogadóhelyeken való kártyás vásárlásoknál is él az előny. Hasonló középárfolyamos váltást kínál a Gránit is a négy új csomagjában.

A MagNet Bank is nemrégiben újította meg a számlapalettáját. A csúcskategóriás MagMax csomagban 990 forint a havi díj, ha havi 500 ezer forint jövedelem érkezik a számlára, vagy az átlagos egyenleg eléri az 1 millió forintot. Ezért a díjért az elektronikus belföldi utalások teljesen ingyenesek – a törvényi tranzakciós illetéken felül.

Ki mennyit fizet azért, hogy számlaügyfelévé váljunk?

A termékverseny mellett a bankok másik nagy fegyvere a belépési bónusz. Aki most számlát nyit, és figyel a feltételekre, komoly összeget zsebelhet be rövid idő alatt. Az alábbiakban sorra vesszük a pénzintézetek aktuális ajánlatait:

A CIB Bank új akciójában a megszerezhető összeg 20 000 és 100 000 forint között mozog. A 20 000 forintos alapbónusz a kártyás vásárlások és a jövedelemérkezés után jár, de ha a számlanyitást befektetési termékkel kombináljuk, kétszer 40 000 forint extra jóváírást is kaphatunk.

Az Ersténél akár 150 000 forint bónusz érhető el nála. Ebből 25 000 forint jár a számlanyitásért és jövedelemérkeztetésért, és további 25-25 ezer forintot adnak minden igénybe vett kiegészítő termékért, mint például biztosítás, megtakarítás, vagy hitel.

Akár 120 000 forintot is össze lehet gyűjteni a Gránit Banknál. Magáért az online számlanyitásért 60 000 forint jár, az ügyfélajánlásért 20 000 forintot adnak, míg a rendszeres megtakarítás indítását további 40 000 forinttal díjazzák.

A MagNet Banknál fixen 30 000 forint jóváírás jár az új belépőknek. Ehhez mindössze a NetBank aktiválására, valamint a nyitást követő 3. hónap végéig összesen 90 000 forint értékű kártyás vásárlásra van szükség. Érdekesség, hogy a bónusz akár civil szervezetnek is felajánlható.

Összesen 120 000 forint értékű bónuszcsomagot kínál az MBH Bank is. Ez magában foglal 60 000 forint közvetlen készpénz-jóváírást, 48 000 forint értékű streaming és AI-előfizetést, valamint egy 12 000 forintot érő Csoportos Bankolási védelem biztosítást.

Az OTP Bank egy határozott idejű, június végéig tartó akció keretében 30 000 forint készpénz-jóváírást és mellé egy 20 000 forint értékű Fizz kupont adnak a feltételek teljesítése esetén.

A Raiffeisennél 120 000 forint jóváírást adnak az új ügyfeleknek, amelynek feltétele 1 év hűségidő vállalása és bankkártya igénylése a számla mellé.

Az UniCredit Banknál összesen 50 000 forintot fizetnek, amelyet 4 hónapon át, havi 12 500 forintos részletekben utalnak el. A megszerzés feltétele a legalább minimálbérnyi jövedelem érkeztetése, a mobilalkalmazás használata, valamint havonta legalább 4 db kártyás vásárlás minimum 40 000 forint értékben.

A bankok közötti verseny hatására a korábban méregdrága szolgáltatások – mint a külföldi kártyahasználat, a devizaváltás vagy a számlavezetés – sorra válnak ingyenessé. Ha valaki rászán egy kis időt, most nemcsak a havi banki költségeit faraghatja le szinte nullára, de zsebre vághat egy komolyabb összeget is a számlanyitási bónuszokból. A döntés előtt viszont érdemes megnézni a saját szokásainkat: mennyit utalunk, hányszor veszünk fel készpénzt, mert a legolcsóbb számlát mindig a saját szokásainkhoz mérten lehet megtalálni - javasolják a BiztosDöntés.hu szakértői.


Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás: