Jótékonysági aukció a művészettel nevelés támogatásáért

Online jótékonysági aukciót szervez a KÉPEZŐ Galéria.

Jótékonysági aukció a művészettel nevelés támogatásáért

A 2021-ben létrejött projektgaléria, kortárs képzőművészeti kiállítások szervezése mellett, legfontosabb missziójának a művészet közvetítését és az ehhez kapcsolódó sokszínű edukációs tevékenységet tartja. Az Axioart honlapján megvalósuló online aukció célja a KÉPEZŐ Galéria edukációs tevékenységének támogatása, kiemelten a nonprofit, művészettel nevelésre irányuló programok forrásainak megteremtése.

A képzőművészet hétköznapjaink legalapvetőbb tereibe való csempészése egyfajta életminőségjavító funkcióval rendelkezik. A KÉPEZŐ célja, hogy hétköznapjaink helyszínei (legyen az otthonunk, munkahelyünk) maradandó és értékálló alkotások által gazdagodjanak. Egy jó szemmel, remek időzítéssel kiválasztott alkotás biztos befektetési alternatíva lehet, mely azon túl, hogy őrzi a tulajdonos által ráfordított vagyonnak az értékét, kedvező esetben még gyarapíthatja is azt.

Az árverésre bocsátott műalkotások kiemelt válogatása a Budapest Contemporary művészeti vásáron (BCT) lesz megtekinthető a KÉPEZŐ standján. A művek között olyan alkotók festményei is szerepelni fognak, mint Könyv Kata, Horváth Lóczi Judit és Soós Nóra.

Az online aukcióra szeptember vége és október közepe között kerül sor az Axioart honlapján.

A műalkotások részletes listája a KÉPEZŐ Alapítvány weboldalán érhető el.

(Kiadó: KÉPEZŐ Oktatási és Kulturális Alapítvány, Forrás: OS)

Akár egymillió új munkahelyet hozhat a blokklánc-technológia 2030-ig

Versenyre kelhet az AI-val a blokklánc az álláspiacokon a következő évtizedben.
2025. 04. 28. 11:30
Megosztás:

Bitcoin kriptovaluta – A világ új pénzügyi alapköve? 200 billió dolláros piacra készülnek a nagyvállalatok

A globális pénzügyi rendszer átalakulásának küszöbén állunk – legalábbis Adam Back, a Blockstream vezérigazgatója szerint. A bitcoin-tartalékot felhalmozó vállalatok olyan lehetőségre készülnek, amely örökre átírhatja a világ valutapiacait. A hiperbikoinizáció folyamata egyre gyorsul, és nemcsak cégek, de kormányok is felismerték a Bitcoinban rejlő potenciált. Vajon tényleg elérhetjük a 200 billió dolláros Bitcoin-piacot?
2025. 04. 28. 11:00
Megosztás:

A kínai kormány gazdaságélénkítő intézkedéscsomagot jelentett be

A kínai kormány új intézkedéscsomagot jelentett be a foglalkoztatás és a gazdaság stabilizálására, valamint a magas színvonalú fejlődés előmozdítására - közölte Csao Csen-hszin, a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC) alelnöke a tárca hétfői sajtótájékoztatóján.
2025. 04. 28. 10:30
Megosztás:

Mobiltokok és irattartótokok ftalát-tartalmát ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság

A magyar fogyasztók egészségének védelmét szem előtt tartva a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőrzi a lágyított műanyag termékek ftaláttartalmát.
2025. 04. 28. 10:00
Megosztás:

A kriptoszabályozás az USA-ban olyan, mint a "padlón folyó láva"– figyelmeztet az SEC biztosa

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) egyik legismertebb kriptobarát biztosa, Hester Peirce, éles kritikával illette az Egyesült Államok jelenlegi kriptovaluta piaci szabályozási környezetét.
2025. 04. 28. 09:30
Megosztás:

A Trump-adminisztráció bejelentései mozgatták a kötvénypiacokat, erősödött a dollár

A múlt héten is Donald Trump vámháborúja és a Fed függetlensége elleni rohama mozgatta a piacokat, a heti makrogazdasági adatok – az amerikai és az európai szolgáltatószektorban elhatalmasodó pesszimizmus miatt a vártnál gyorsabban romló beszerzésimenedzser-indexek - ezúttal sem sok vizet zavartak.
2025. 04. 28. 09:00
Megosztás:

Emelkedtek a legfontosabb Wall Street-i indexek pénteken és a hét egészét tekintve is

Az S&P500 és a NASDAQ a technológiai szektor jó teljesítményének köszönhetően menetelt felfelé, míg a Dow a véghajrában tudott csak pluszba kapaszkodni.
2025. 04. 28. 08:30
Megosztás:

Pénteken és a hét egészét tekintve is emelkedtek a mértékadó európai indexek, új csúcson a BUX

Emelkedtek a mértékadó európai indexek a rövid hét utolsó kereskedési napján, a páneurópai Stoxx600 (+0,4%) szektorindexei vegyesen zártak.
2025. 04. 28. 08:00
Megosztás:

Az amerikai külügyminiszter szerint a béke közelebb van, mint korábban bármikor

Az ukrajnai béke közelebb van, mint korábban bármikor, de még nem érkezett el - hangoztatta Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap.
2025. 04. 28. 07:30
Megosztás:

Lengyel elnökválasztás - Andrzej Duda: veszélyben van a májusi elnökválasztás törvényessége

A kormánykoalíció "cselfogásai" miatt veszélyben van a májusi lengyelországi elnökválasztás törvényessége - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Lódz városában, ahol részt vett Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt nagygyűlésén.
2025. 04. 28. 07:00
Megosztás:

Egyre népszerűbb a részletfizetés és az egészségpénztári vásárlás

A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok kétharmada havi több alkalommal is használja - derült ki a Pepita.hu friss felméréséből. Felhasználói népszerűsége mellett a gazdaság hajtóereje is, hiszen többletfogyasztást generál: háromból ketten többet költenek vele, mint nélküle tennék. Bár szűkebb felhasználói körrel, az egészségpénztár is kedvelt juttatás, elsősorban gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre fordítják. A kutatásból az is kiderült, hogy a vásárlók egyre nyitottabbak a részletfizetésre: minden ötödik válaszadó fontolgatja, hogy online áruhitel segítségével vásárol nagyobb értékű terméket.
2025. 04. 28. 05:00
Megosztás:

Állásfoglalás: az EVDSZ elítéli a megfélemlítő munkáltatói gyakorlatokat

Az EVDSZ tiltakozik az ellen, hogy egyes munkáltatók a munkavállalókkal kapcsolatos vélt vagy valós problémáikat nem a szociális párbeszéd gyakorlásával, hanem megfélemlítéssel, a választott szakszervezeti tisztségviselők elleni munkáltatói intézkedésekkel, a munkaviszonyuk megszüntetésével kívánják megoldani!
2025. 04. 28. 04:00
Megosztás:

Több ezer magyar diák kérdése jutott el a Nemzetközi Űrállomásra

Több ezer 10-12 éves diák vett részt a SpaceBuzz Oktatási Program keretében meghirdetett országos felhívásban, amelynek célja volt, hogy a HUNOR-program magyar kutatóűrhajósához, Kapu Tiborhoz intézzenek kérdéseket és kéréseket. A gyerekek által beküldött ezernél is több gondolat közül 45 kiválasztott kérdés és kívánság jut el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol az űrhajós két, várhatóan 20 perces videóüzenetben válaszol.
2025. 04. 28. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés! Csak akkor jár táppénz, ha...

Sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mikor jár táppénz – pedig néhány alapfeltétel teljesülése esetén jogosultak lehetünk rá! Ebben az összefoglalóban világosan és érthetően bemutatjuk, milyen három kulcsfontosságú feltétel szükséges a táppénz igényléséhez. Érdemes átolvasni, hogy semmilyen jogos juttatásról ne maradj le!
2025. 04. 28. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor milyen iskolák számítanak be nyugdíj szolgálati időnek?

Tudtad, hogy akár a régi egyetemi éveid vagy a szakmunkásképzőben eltöltött időd is beszámítható a szolgálati idődbe? Ez a részletes összefoglaló megmutatja, mely tanulmányi időszakok és képzések számítanak bele a nyugdíjjogosultságodba. Ha nem akarsz lemaradni értékes évekről, mindenképp olvasd végig!
2025. 04. 28. 01:00
Megosztás:

Több óvoda és egy bölcsőde felújítása fejeződött be Kecskeméten

Több mint 800 millió forint európai uniós támogatásból három óvoda és egy bölcsőde teljes körű korszerűsítése fejeződött be Kecskeméten - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
2025. 04. 27. 23:00
Megosztás:

Bitcoin bányászati nehézség fogalma, jelentése és értelmezése

A Bitcoin hálózat működésének egyik legérdekesebb és legfontosabb eleme a bányászati nehézség. Ez a rejtélyesnek tűnő kifejezés kulcsszerepet játszik abban, hogy a Bitcoin rendszere megbízható, biztonságos és kiszámítható maradjon. De mit is jelent pontosan a „bányászati nehézség”? Miért változik? Hogyan befolyásolja a Bitcoin árfolyamát és a bányász cégek életét? Ebben az átfogó cikkben minden részletet elmagyarázunk közérthetően, gyakorlati példákkal is segítve a megértést, hogy egyaránt érthető legyen fiataloknak és időseknek is.
2025. 04. 27. 21:00
Megosztás:

Nyolcadszorra sem sikerült házelnököt választani Koszovóban

Nyolcadik próbálkozásra sem sikerült megválasztani a koszovói parlament elnökét vasárnap, így a képviselőház korelnöke keddre újabb ülést hívott össze, hogy a választások után több mint két hónappal megkezdhesse munkáját a törvényhozás.
2025. 04. 27. 20:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin volatilitása – új lendületet kapott a kereskedés

Április végén hirtelen megélénkült a Bitcoin piac: a volatilitás 2,9%-ra emelkedett, a kereskedési aktivitás nőtt, új tárcák ezrei jöttek létre. Vajon új trend kezdetén vagyunk, vagy csak átmeneti fellángolásról van szó?
2025. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Száraz, meleg idő várható a jövő héten

Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a jövő héten, de a hét elején még csípősek lehetnek a hajnalok, a hét végén ismét nő a záporok, zivatarok esélye, május első vasárnapjára kissé a hőmérséklet is visszaesik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 04. 27. 17:00
Megosztás: