Jövőre lesz az Üveg éve, bejelentették a programokat

Az ENSZ döntésének értelmében 2022 az Üveg Nemzetközi Éve, ami az emberiség legfontosabb, leginnovatívabb, legsokoldalúbb találmányának, az üveg alapanyagának kontinenseken átívelő globális ünnepe lesz. A tervek szerint a magyarországi programokért felelős Bohus-Lugossy Alapítvány a Kortárs Üvegművészetért tagjai az oktatási anyagok fejlesztése mellett workshopokat, kiállításokat és konferenciákat valósítanak majd meg országszerte. A Magyar Üvegművészeti Társaság könyvének jubileumi, 25. kiadásában pedig áttekintést kaphatunk a Magyar Üvegmüvészetről a kezdetektől egészen napjainkig.

Az ENSZ 75. közgyűlésén, 2021. május 18-án fogadták el a Nemzetközi Üvegszövetség (ICG) előterjesztését, amelynek értelmében 2022-t az Üveg Nemzetközi Évének nyilvánították. Az üveg 3500 éve kíséri végig az emberiséget a fejlődés útján és mára mindennapjaink meghatározó anyaga, valamint a fenntartható fejlődés, azaz a jövőnk záloga.

Az üveg innovációs lehetőségei gyakorlatilag végtelenek, ezért a technológia és tudomány fejlődésének esszenciális alapanyaga, mely egyúttal újrahasznosítható, környezetbarát, és ezáltal támogatja a 2030-as klímavédelmi direktívák elérését.

Dr. Darabos Anita, a Magyar Üvegművészeti Társaság elnöke elmondta, a magyar kormány társszervezésében megszületett ENSZ-határozat tudományos kutatók, oktatók, alkotók és egyetemi diákok ezreit fogja globálisan támogatni az üveg területén végzett úttörő munkájukban, valamint az ismeretterjesztésben és a nemzetközi szakmai kapcsolatok építésében.

„Az üveg anyagának tudományos kutatása és fejlesztése nagy múltra tekint vissza Magyarországon: számos világraszóló szabadalomra, innovációra lehetünk büszkék, melyeket meg kell ismertetnünk a szélesebb hazai és nemzetközi közönséggel. Bízunk benne, hogy a széleskörű ismeretterjesztés hatására minél több pályaválasztó fiatal fog az üveg csodálatos világa, az üveg tudománya és művészete felé fordulni” – fogalmazott.

Aki egyszer látta az üveg izzását, sosem felejti el

Az Üveg Nemzetközi Éve magyarországi programjaival megbízott Bohus-Lugossy Alapítvány a Kortárs Üvegműveszetért széleskörű együttműködésre törekszik az oktatás, a tudományos kutatás, a kulturális és technológiai szektor szereplőivel országosan.

A programsorozatra általános- és középiskolai kiegészítő oktatási anyagokat fejlesztettek szakmai partnerekkel, hogy a gyermekeket és a pályaválasztás előtt álló fiatalokat közelebb hozzák az üveg anyagához. Tervezés alatt áll egy mobil üveghuta összeállítása, melyet az ország bármely pontjára el tudnak majd vinni.

„Aki egyszer látta az üveg izzását és megmunkálását, az sosem felejti el. Hiszünk benne, hogy csak érdekfeszítő ismeretterjesztési és szemléltető programok tudják a fiatalok üvegszakma iránti érdeklődését felkelteni. Utolsó pillanatban vagyunk, hogy meg tudjuk őrizni az évszázados kézműves magyar üvegművészeti és üvegipari hagyományok tudását, mely a jövőbe tekintő innovációs lehetőségek alapja is” – mondta Dr. Darabos Anita.

A Magyar Üvegművészeti Társaság elnöke közölte, 2022-ben rendezik meg a Műcsarnokban az öt hónapig tartó II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalont, aminek nemzetközi témája szintén az Üveg Nemzetközi Éve lesz.

Emellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel üvegművészeti workshopokat, kiállításokat és konferenciákat valósítanak meg, a szintén jövőre nyitó Magyar Zene Házával közösen pedig zeneszerzői pályázatot írnak ki, és a pályanyertes zeneművekhez vizuális tartalmakat készítenek.

Egyeztetés alatt áll továbbá egy köztéri üvegszobrászati és installációs pályázat, valamint egy üveg gyalogoshíd tervezési és kivitelezési pályázatának kiírása is.

Könyv a drágakövek utánzására is alkalmas anyagról

Az Üveg Nemzetközi Évét megelőzően jelent meg az Magyar Üvegművészeti Társaság könyvének jubileumi, 25. kiadása is, melynek legfőbb célja, hogy ennek a csodálatos anyagnak újabb és újabb oldalát mutassák meg.

A nyílt nappal egybekötött bemutatón kerekasztal-beszélgetést szerveztek az alkotókkal, diákokkal, érdeklődőkkel és művészettörténészekkel, ahol a gyakorlatban is megmutatták az üvegolvasztás fortélyait.

„Nem csupán ablaküvegnek, pohárnak vagy palacknak való az anyag. Annyi mindent lehet az üvegből gyártani, hogy azt a laikusok nem is gondolnák. Ez az anyag egy különleges, hidegen és melegen is megmunkálható, transzparens, csillogó csoda, a drágakövek utánzására is alkalmas szépség. Könyvünkben éppen ennek a csodának szeretnénk nagyobb visszhangot adni és közelebb hozni az embereket a technológiához” – magyarázta Dr. Darabos Anita.

Hozzátette, több korosztály képviseli magát a szakmában, több alkotói irány is létezik, mégis mindnyájukban közös, hogy rajonganak ezért a különleges anyagért.

A jubileumi kiadásban történelmi áttekintést adnak az üvegről a kezdetektől egészen napjainkig, valamint szó esik a MÜT születéséről, és az alapító tagokról, köztük Jegenyés Jánosról, Gaál Endréről, Buczkó Györgyről, Kertészfi Ágnesről és Bodnár Inkéről is.

A Magyar Üvegművészeti Társaság elnöke végezetül megjegyezte, a bemutató rendezvényt az MMA, az NKA, a MOME, a Rákosy Glass, a Bohus - Lugossy Alapítvány, Bohus Eszternek a Kiskép Galéria, Halasi Zoltánnak a csodás grafikai munkáé. A Pauker nyomda és a Darvas Képkeret is támogatta, akiknek egyúttal köszönetet is mondott a segítségért.

Fókuszban a kis- és középvállalatok előrejutása: 3 %-os fix kamatozású hitelek

Az MBH Bank kínálatában is elérhetőek az évi 3 százalékos fix kamatozású vállalati hitelek, amelyek újabb lehetőséget kínálnak a hazai kis- és középvállalkozások számára a stabil, kiszámítható finanszírozáshoz. A Széchenyi Kártya Program MAX+ keretében a korábbi évi 4,5 százalékos folyó-, és forgóeszközhitelek kamatcsökkentésének célja, hogy a vállalkozások a mindennapi működéshez szükséges forrásokhoz is kedvezőbb feltételekkel juthassanak.
2025. 10. 22. 04:00
Megosztás:

Fontos változás a Yettel ügyfeleinek: megújul a számlaértesítő, marad a biztonság

Váratlan befizetésre váró számla, sürgető fizetési felszólítás vagy egy nyereményjáték, amin nem is vettünk részt? Napról napra olvashatunk olyan híreket, hogy ismert vállalatok nevében és arculatában küldenek üzeneteket csalók, hogy pénzt szerezzenek vagy visszaéljenek az adatokkal. Mik a leggyakoribb csalástípusok, hogyan lehet felismerni a megtévesztő trükköket és mit tegyünk, ha mégis megtörtént a baj? A Yettel szakértői a cég megújult online számlaértesítő kapcsán most segítenek, hogyan ismerhetjük fel és védhetjük ki az internetes csalásokat.
2025. 10. 22. 03:30
Megosztás:

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

A biztos megélhetést kínáló szakmák irányába fordulnak a fiatalok – derült ki a Tomori Pál Katolikus Gimnázium főigazgatója, Czifrik Ágnes nyilatkozatából. A technikumi képzések versenyképes kezdőfizetést, akár 126 ezer forintos ösztöndíjat és adómentességet kínálnak. A frissen végzett óvodai nevelők például bruttó 640 ezer forintos bérrel indulnak.
2025. 10. 22. 03:00
Megosztás:

NŐK 40 nyugdíj esetén ki kaphat kiegészítő nyugdíjemelést 2025-ben?

Nézzük, mi a helyzet ebben az esetben. Releváns jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2025. 10. 22. 02:00
Megosztás:

Reggeli köhögéssel küzdesz? Itt a házi megoldás ellene!

Reggelente sokan tapasztalják, hogy köhögéssel indul a nap, még akkor is, ha egyébként nincsenek megfázva. A reggeli köhögésnek számos oka lehet: túl száraz levegő, éjszakai orrdugulás, reflux, dohányzás, vagy éppen a szervezet természetes tisztulási folyamata. Mielőtt azonban gyógyszerekhez nyúlnánk, érdemes kipróbálni néhány hatékony, természetes módszert, amelyek enyhítik a tüneteket, és segítik a légutak megtisztulását.
2025. 10. 22. 01:00
Megosztás:

Lekapcsolta a veszélyes lámpákat az NKFH – minden vizsgált lámpatest megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt időszakban a hordozható, lítiumion-akkumulátoros lámpákat ellenőrizte, hogy kiszűrje a nem megfelelő, kockázatos termékeket a piacról. Az ellenőrzés eredménye a sokat látott szakértőket is meglepte: a vizsgált lámpák mindegyike veszélyes volt, egyik termék sem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A hatóság megkezdte a termékek forgalomból való kivonását.
2025. 10. 22. 00:01
Megosztás:

A Visa szerint a stabilcoinok betörhetnek a 40 billió dolláros hitelpiacra – íme a token, amellyel partnerséget kötöttek az infrastruktúra kiépítéséhez

A hitel és az okosszerződés-kód közötti határvonal elmosódik. A Visa <a href="https://corporate.visa.com/content/dam/VCOM/corporate/solutions/documents/stablecoins-beyond-payments-onchain-lending-opportunity.pdf" target="_blank">legfrissebb kutatása</a> bemutatja, hogyan képes a stabilcoin-alapú hitelezés a negyvenbillió dolláros hiteluniverzum egy részét programozható infrastruktúrára terelni.
2025. 10. 21. 23:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program új szakaszba lépett

A kormány hétfőn közzétett rendelettervezete az Otthon Start program további gyorsítását szolgálja: kiemelt beruházássá minősíti az Otthon Start feltételeinek megfelelő lakásépítéseket, gyorsítja az engedélyezést, és lehetővé teszi az egyedi beépítési szabályok alkalmazását, de a minőségi szabályokból nem engedünk - írta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleményében kedden.
2025. 10. 21. 23:00
Megosztás:

Már látni, hogy meddig tart ki az Otthon Start-os lendület - de jöhet még meglepetés

Az idei évben hullámvasútra ült a dél-budai ingatlanpiac, a keresletet előbb az állampapírpiacról átáramló tőke, majd az Otthon Start program bejelentése növelte, ami nemcsak forgalomnövekedést, de jelentős áremelkedést is hozott. Bár az augusztusi roham szeptemberre visszafogottabbá vált, a piac továbbra is élénk, a keresett kategóriákba tartozó lakások pedig napok alatt elkelnek.
2025. 10. 21. 22:30
Megosztás:

Magyar vörösbor lett aranyérmes Dél-Koreában

Stratégiai áttörést ért el egy magyar borászat Ázsiában: a villányi Jammertal Borbirtok két aranyérmet nyert a Korea Wine Challenge 2025 nemzetközi versenyen. A Koh-I-Noor Cabernet Sauvignon 2017 és a Koh-I-Noor Cuvée 105.6 2017 sikere a magyar vörösbor exportpiaci esélyeit növeli a feltörekvő kelet-ázsiai régióban. A korábban Kínába is jelentős mennyiségben szállító borászat a járványt követően újra pozíciót épít Dél-Koreában, ahol a borfogyasztás dinamikusan bővül. Dr. Szűcs Róbert társtulajdonos szerint a Jammertal nemcsak bort, hanem szemléletet exportál: a hosszú távú piacszerzés záloga a minőség és a hiteles szakmai megmérettetés.
2025. 10. 21. 22:00
Megosztás:

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga a szárazság miatt

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga Tolna vármegyében, az eredmények a csapadékhiány miatt lettek gyengébbek - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna vármegyei elnöke kedden Szekszárdon.
2025. 10. 21. 21:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 21:00
Megosztás:

A legmegbízhatóbb fizetési szolgáltatók a magyar szerencsejátékban

Bankolnál, de nem tudod, hogyan és mit válassz? Olvasd el alábbi útmutatónkat. Górcső alá vesszük a magyar kaszinókban elérhető legbiztonságosabb és legjobb fizetési módokat. Röviden ismertetjük mindegyik legfontosabb tulajdonságát.
2025. 10. 21. 20:29
Megosztás:

Közel 900 gazda jelentkezett a Vizet a tájba! programba

Közel 900 gazda jelentkezett a vízvisszatartást célzó Vizet a tájba! programba, több mint 25 ezer hektár területet ajánlva fel a kezdeményezéshez, hiszen a víz megtartása lehet az egyik eszköz, amellyel küzdeni lehet az új éghajlati viszonyok következményei ellen - közölte Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden Luxemburgban.
2025. 10. 21. 20:00
Megosztás:

2008 óta négyszeresére emelkedtek a lakásárak hazánkban

A Duna House lakásárindexe alapján hazánkban 2008. első negyedéve és 2025. harmadik negyedéve között megnégyszereződtek a lakásárak. Már „kiheverte” az ingatlanpiac a 2022-ben látható magas inflációt is, hiszen már reál értelemben, az az inflációval korrigálva is csúcson vannak az ingatlanárak.
2025. 10. 21. 19:30
Megosztás:

A Waberer’s stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalatával, a megállapodás célja, hogy közös vállalatot hozzanak létre a Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére - közölte a Waberer&#39;s kedden az MTI-vel.
2025. 10. 21. 19:00
Megosztás:

Ezúttal sem változtatott az MNB a jegybanki alapkamaton

Maradt a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon maradt a hazai alapkamat, az overnight jegybanki betét 5,5 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalékon.
2025. 10. 21. 18:30
Megosztás:

A legígéretesebb kriptovaluta-előértékesítések 2025-ben: 6 projekt hasznosság szerint rangsorolva

A mai kriptopiacon az előértékesítések a befektetők egyik legnépszerűbb módjává váltak arra, hogy korai szakaszban csatlakozzanak ígéretes projektekhez, mielőtt azok a főáramba kerülnének. Itt találkozik az innováció a lehetőséggel, ám a szomorú igazság az, hogy nem minden előértékesítés váltja be az ígéreteit. Számos új token forradalmi technológiát ígér, mégsem indul el valós termékkel vagy hasznos szolgáltatással.
2025. 10. 21. 18:00
Megosztás:

Hamarosan bővülnek a háziorvosi hatáskörök

Társadalmi egyeztetésen van az a rendeletcsomag, amely kibővíti a háziorvosok által is elvégezhető vizsgálatok körét az elsősorban népegészségügyi szempontból kiemelkedőnek számító megbetegedések esetében - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy keddi, budapesti háttérbeszélgetésen.
2025. 10. 21. 17:30
Megosztás:

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség alelnöke lett

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern Europe - BACEE) alelnöke lett, kinevezését a szervezet 50. jubileumi konferenciáján jelentették be kedden Bécsben - tájékoztatta a Gránit Bank az MTI-t.
2025. 10. 21. 17:00
Megosztás: