Júliusban többlet a külkereskedelemben, júniushoz képest az import csökkent

Júliusban a kivitel volumene 3,2 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.

Júliusban többlet a külkereskedelemben, júniushoz képest az import csökkent

Az aktívum ötszázötvenkilencmillió euró volt, az egyenleg 1,9 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn második becslése alapján.

Júniushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 1,6, az importé 0,2 százalékkal csökkent.

Júliusban a kivitel értéke 11,3 milliárd euró (4266 milliárd forint), a behozatalé 10,7 milliárd euró (4054 milliárd forint) volt.

Euróban kifejezve az export értéke 3,3 százalékkal nőtt, míg az importé tizenhárom százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 3,5 százalékkal bővült, a behozatalé 4,5 százalékkal mérséklődött.

A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,9 milliárd euróval javult. (Az egyenleg százharmincnyolcmillió euróval kevesebb az első becslésben közöltnél.)

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 5,7, a behozatalban tizenhárom százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 8,3 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 6,2, a dollárral szemben 14 százalékkal erősödött - közölte a KSH.

A gépek és szállítóeszközök 2022. júliusi áron számított kivitele 4,8 százalékkal nagyobb, behozatala 8,7 százalékkal kisebb lett. A közúti jármű árucsoport exportvolumene több mint ötödével, importvolumene kismértékben nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene kivitelben pár százalékkal emelkedett, behozatalban ugyanekkora mértékben csökkent. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport forgalma a kivitelben kismértékben visszaesett, míg a behozatalban több mint tizedével nőtt. A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülék exportvolumene közel tizedével, importvolumene több mint tizedével mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport a kiviteli oldalon 2,6 százalékponttal járult hozzá a teljes forgalom volumennövekedéséhez, míg a behozatali oldalon 3,6 százalékponttal növelte a teljes forgalom volumencsökkenését.

A feldolgozott termékek exportvolumene 1,7, importvolumene 5,0 százalékkal kisebb lett. A volumenváltozást importban a műanyag alapanyag, exportban a gumigyártmány forgalma befolyásolta. A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 0,5 százalékponttal csökkentette a teljes forgalom volumennövekedését, míg az importban 1,7 százalékponttal növelte a teljes forgalom volumencsökkenését.

Az energiahordozók exportvolumene negyvenhat, importvolumene tizenegy százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A mindkét oldali forgalomnövekedés döntően a villamos energia volumenének jelentős emelkedésével magyarázható. Az energiahordozók a teljes forgalomváltozás ütemét az exportban 1,8 százalékponttal növelték, míg az importban a teljes volumencsökkenést 1,6 százalékponttal mérsékelték.

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 2,9, a behozatalé tizenegy százalékkal kisebb lett. A volumencsökkenést az exportban a zöldség és gyümölcs, az importban a gabona és gabonakészítmény forgalma befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált csökkenés a teljes exportforgalom volumenváltozását 0,2 százalékponttal mérsékelte, míg az importcsökkenés ütemét 0,5 százalékponttal fokozta - sorolta a KSH.

Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 1,3 százalékkal nagyobb, míg az onnan érkező behozatalé 6,5 százalékkal kisebb lett. A termék-külkereskedelmi mérleg 1,2 milliárd euróval javult, 896 millió eurós többlet keletkezett. Az export hetvenhat, az import hetvenkét százalékát bonyolított le Magyarország ebben a viszonylatban.

Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene tíz százalékkal nőtt, míg a behozatalé 2,5 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban hatszáznyolcvankétmillió euróval javult, háromszázharminchétmillió eurós passzívumot mutatott.

Január-júliusban a kivitel értéke 88,7 milliárd euró (33,8 ezer milliárd forint), a behozatalé 83,8 milliárd euró (32,0 ezer milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 6,2 százalékkal emelkedett, míg a behozatalé 0,3 százalékkal csökkent.

A termék-külkereskedelmi mérleg 9,0 milliárd euróval javult, a többlet 4,9 milliárd eurót tett ki.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,8, a behozatalban 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten. A cserearány 4,3 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 0,4 százalékkal gyengült, a dollárhoz viszonyítva nem változott.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: