Kedvezőbb panaszkezelési szabályok a vállalkozások számára

Jó hír a vállalkozások számára, hogy tavaly év végétől módosultak a fogyasztóvédelmi törvény rendelkezései. Az új szabályok egyrészt egyértelműbbé, másrészt kedvezőbbé is teszik a vállalkozások kötelezettségeit a fogyasztói panaszkezelés terén. A főbb változásokat Pintér Anna, a CERHA HEMPEL szakértője foglalta össze.

Kedvezőbb panaszkezelési szabályok a vállalkozások számára

Nincs többé azonnali fogyasztóvédelmi panasz

A legjelentősebb ilyen változás, hogy a fogyasztók többé nem panaszolhatják be a vállalkozást a fogyasztóvédelmi hatóságnál (kormányhivatalnál), amíg nem próbálták meg közvetlenül a vállalkozással rendezni a panaszukat.

Az új előírás a vállalkozások mellett egyszerre a fogyasztóvédelmi hatóságokat is tehermentesíti. „Tapasztalatunk szerint gyakran előfordult ugyanis, hogy a fogyasztók rögtön a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordultak egy vállalkozással kapcsolatos problémájukkal, és így magáról a panaszról a vállalkozás legelőször a hatóságtól érkező végzésből értesült” – magyarázza Pintér Anna. Ilyenkor, ha a vállalkozás megfelelő magyarázatot adott vagy orvosolni tudta a problémát (pl. ÁSZF módosítással, termékcserével vagy a fogyasztó kompenzálásával), és erről tájékoztatta a hatóságot, úgy előfordult, hogy az eljárást további következmények nélkül megszüntették.

Eddigre ugyanakkor mind a bepanaszolt vállalkozás, mind a hatóság fölöslegesen használta az erőforrásait (a vállalkozás a jogi képviselőit, a hatóság a tisztviselőit), amire a hatósághoz fordulás nélkül nem lett volna szükség. Előfordult az is, hogy ugyan a panaszos fogyasztó felvette a kapcsolatot a vállalkozással, de egyidőben vagy néhány napos különbséggel a hatóságnál is panaszt tett, így párhuzamosan folyhatott a vállalkozás belső panaszkezelési eljárása és a kormányhivatal fogyasztóvédelmi eljárása. Ez viszont azzal járt, hogy sokszor a vállalkozásnak kellett a hatóságot tájékoztatnia, hogy a panaszossal már megegyeztek, és így az elindult fogyasztóvédelmi eljárás ,,okafogyottá” vált, ami ugyancsak az eljárás további következmények nélkül megszüntetését eredményezte.

Az új szabályok értelmében viszont a vállalkozásoknak már a hatósági eljárás megindulása előtt értesülnie kell a panaszról a fogyasztótól, és így nagyobb eséllyel rendezhetik azt egymás között, a hatóság bevonása nélkül. A fogyasztóvédelmi eljárást ugyanis a fogyasztók csak azután jogosultak immár kezdeményezni, ha – írásbeli panasz esetén – nem kaptak érdemi választ a vállalkozástól 30 napon belül, vagy a panaszt az érdemi válasz ellenére sem sikerült rendezni.

„A törvénymódosítás indokolása szerint hasonló szabály jelenleg is létezik a közszolgáltatások és a békéltető testületi eljárás esetében, és a tapasztalatok alapján az ügyek jelentős része rendeződik ebben a szakaszban. A vállalkozásoknak is elemi érdekük, hogy a fogyasztóval fennálló vitájukat rövid úton a hatóság bevonása nélkül rendezzék” – magyarázza a CERHA HEMPEL szakértője.

Még egy könnyebbség a vállalkozásoknak

A másik változás, ami jelentős könnyebbséget jelenthet a vállalkozások számára, hogy a fogyasztóvédelmi törvény egyértelműen rögzíti, hogy a vállalkozások figyelmen kívül hagyhatják, ha ugyanaz a fogyasztó többször küldi el ugyanazt a panaszt (feltéve, hogy azt a vállalkozás már érdemben megválaszolta, és az új információt nem tartalmaz), illetve az azonosíthatatlan személy által tett fogyasztói panasz kivizsgálását is mellőzhetik

A szabály megkönnyítheti a vállalkozások mindennapjait, mivel nem kivételes eset, hogy ugyanazt a levelet több csatornán keresztül is megkapják (pl. levélben és e-mail-en, esetleg Facebook messenger-en is), ahogyan az sem, hogy nem megállapítható, hogy a panasz kitől érkezett (pl. ha egy e-mail szöveg nélkül ,,üresen” érkezik és a feladó e-mail címe nem tartalmaz személynevet, vagy ha a postai levélből a feladó adatai hiányoznak).

További pontosítás a törvényben, hogy előírja, hogy az írásbeli panaszok érdemi megválaszolása tekintetében a vállalkozásoknak figyelemmel kell lenniük arra is, azon túl, hogy megtartsák a 30 napos válaszadási határidőt, hogy mindezt igazolható módon tegyék. Eszerint a vállalkozásoknak továbbra is – sőt még inkább – érdekében áll, hogy panaszkezelésük jól dokumentált és visszakereshető legyen.

Tájékoztatási kötelezettség

Új szabály továbbá, hogy amennyiben a vállalkozás a panaszt elutasítja, ezentúl jogorvoslati kioktatásként nem csak arról kell írásban tájékoztatni a fogyasztót, hogy – lakóhelye vagy a vállalkozás székhelye szerint illetékes – békéltető testülethez fordulhat, illetve hogy a panasz jellege szerint mely más hatóságok eljárását kezdeményezheti (pl. Kormányhivatal, NÉBIH, Gazdasági Versenyhivatal stb.), hanem arról is, hogy a vállalkozás tett-e valamely békéltető testületnél általános alávetési nyilatkozatot.

Amennyiben a vállalkozás alávetési nyilatkozatot tett, békéltető testület határozata – akár a felek egyezségét, akár a testület döntését tartalmazza – nem teljesítés esetén azonos módon végrehajtható, mint egy bírósági ítélet. Ennek jelentősége, hogy alávetéses nyilatkozat hiányában a békéltető testület határozata csak egy ajánlás, melyet a vállalkozás nem köteles végrehajtani, az pusztán a testület véleménye a panasz jogosságáról. Nem teljesítés esetén tájékoztatják ugyan a fogyasztóvédelmi hatóságot, és akár nyilvánosságra is hozhatják az ajánlás jellegű határozatot, az nem válik kikényszeríthetővé.

Általános alávetéses nyilatkozatot a vállalkozás a székhelye szerint illetékes békéltető testületnél vagy – valamennyi békéltető testületre kiterjedő hatállyal – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál írásban tehet, de egyébként a vállalkozás tehet nem általános, hanem egy adott ügyre szóló alávetési nyilatkozatot is.

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás:

A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál

A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
2026. 05. 02. 15:00
Megosztás:

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás:

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás:

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás: