Kedvezően változnak a közvetlen területalapú támogatások

A termelők számára kedvezően változik a Közös Agrárpolitika közvetlen támogatási jogcímeit érintő több előírás is már év közben, a módosulásokról az Agrárminisztérium (AM) szakmai tájékoztatót tett közzé.

Kedvezően változnak a közvetlen területalapú támogatások

Az MTI-nek kedden küldött szakmai tájékoztatóban kiemelték, a módosítások többségének alapja az európai gazdatüntetések által kiharcolt uniós egyszerűsítési csomag, amelyekről április végén már tájékoztatást kaptak a gazdálkodók, és a változást a magyar jogba átültették, a kapcsolódó jogszabály-módosítások megjelentek.

A változás vonatkozik többek között a 10 hektár alatti kistermelőket érintő szankciókra, a vetésváltásra vonatkozó előírások növénytermesztés diverzifikációjával történő teljesíthetőségére, az Agro-ökológiai Programban (AÖP) alkalmazott egyes készítmények 50 méteres biztonsági sávjára, a szélerózióval sújtott területek kedvezőbb besorolására.

A szakmai tájékoztatóban részletezik, hogy a 10 hektár alatti gazdálkodók adminisztratív terhe csökken. A támogatás igénybevétele szempontjából eddig kötelezően alkalmazandó, úgynevezett feltételességi követelményekhez kapcsolódó ellenőrzések, szankciók alól a továbbiakban mentesülnek azok a mezőgazdasági termelők, akiknek az Egységes Kérelemben (EK) bejelentett támogatható területe nem haladja meg a 10 hektárt. Az intézkedés több tízezer kis gazdaságot érint.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy termelő kevesebb, mint 10 hektáron gazdálkodik, akkor egyáltalán nem kell attól tartania, hogy a feltételesség keretében valamilyen környezetvédelmi, vagy éppen állatvédelmi szabály megsértése miatt csökkentené a kincstár az agrártámogatásait - írják a szakmai tájékoztatóban.

Ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a hagyományos értelemben vett, támogatásokhoz nem kapcsolódó hatósági vizsgálatok lehetősége nem szűnik meg, a jogkövető magatartás továbbra is mindenkinek állampolgári kötelessége.

Kitértek arra, hogy az idei évtől a Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot (HMKÁ) 7 követelményét a vetésváltás mellett a növénytermesztés diverzifikációjával is teljesítheti a gazdálkodó.

A tájékoztatóban szerepel az is, hogy azok a termelők, akik a Vidékfejlesztési Program (VP), és az idei közvetlen támogatások keretében egyaránt részesülnek területalapú támogatásban, a korábbi szabályozás értelmében kettős szankciórendszer kockázatának voltak kitéve. Nemcsak az előző időszakban érvényes kölcsönös megfeleltetési szabályoknak, hanem a 2023-ban elindult új időszakban alkalmazandó úgynevezett feltételességi szabályoknak is meg kellett felelniük. Az egyszerűsítési csomagnak köszönhetően a kettősség megszűnik - közölte az AM.

Módosult az Agro-ökológiai Programban az egyes készítmények használatára vonatkozó 50 méteres biztonsági sáv szabálya is. Az 50 méteres biztonsági sáv nem minden szerre vonatkozik.

Változott a szélerózió és vízerózió által veszélyeztetett területek megkülönböztetése. Az új szabályozás szerint a jövőben nem kell beleérteni az erózió által veszélyeztetett területbe a kizárólag deflációs kockázatnak, azaz széleróziónak kitett területeket, így a kötelezettségek kizárólag a vízeróziónak kitett területen érvényesek - olvasható a szakmai tájékoztatóban.


Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás:

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
2026. 06. 12. 23:00
Megosztás:

Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra

Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
2026. 06. 12. 22:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás:

Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás:

272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon

Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
2026. 06. 12. 12:30
Megosztás: