Kényszerértékesítik a termőföldet, ha nem tudnak megegyezni az örökösök

Fontos változás a törvényes öröklésnél: cél az osztatlan közös tulajdon felszámolása. Változott januártól a földterületek öröklésének szabályozása: míg korábban egy földterület osztatlan közös tulajdonként átszállhatott az örökösökre, idéntől ez már legfeljebb csak átmenetileg lehetséges.

Kényszerértékesítik a termőföldet, ha nem tudnak megegyezni az örökösök

Az örökösöknek 2023. január 1-jétől ugyanis dönteniük kell arról, hogy mi legyen a földterület sorsa: megegyezhetnek, hogy kié legyen, értékesíthetik, esetleg felajánlhatják az államnak. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) arra hívja fel a figyelmet, hogy az örökösöknek valahogyan dönteniük kell, mert ha öt éven belül sem tudnak megegyezni, akkor az állam kényszerértékesíti a földterületet. Mindez megelőzhető, ha a földtulajdonos végintézkedésben előre elrendezi hagyatékát, és a földjét egy leszármazójának szánja, míg vagyonának más részeit másoknak.

Rengeteg magyar rendelkezik kisebb-nagyobb földdel, csak örökléssel több mint egymillió hektár termőföld cserélt gazdát az elmúlt évtizedekben. A földterületek öröklésére azonban különleges szabályok vonatkoznak. Más a helyzet, ha valakire végrendeletben hagynak földet, és más, ha a törvényes öröklési rend szerint jut hozzá.

Az osztatlan közös tulajdon felszámolása a cél

Idéntől egy fontos változás lépett életbe a törvény alapján történő öröklésnél. Mostanáig a földterületek az örökösök közös tulajdonába kerülhettek – hacsak osztályos egyezséggel máshogy nem döntöttek – emiatt gyakran előfordult, hogy az örökölt földterületnek osztatlan közös tulajdonban kettő vagy több tulajdonosa lett. Ez a többi között a föld eladását vagy a bérbeadását is nehezítette, ha nem tudtak megegyezni a tulajdonosok.

Idéntől már csak legvégső esetben kerülhet hagyatékból osztatlan közös tulajdonba olyan földterület, amely az elhunyt örökhagyó kizárólagos tulajdona volt. 2023-tól a termőföldek örököseinek ennek megelőzése érdekében négy lehetőség közül kell választaniuk.

1. Az örököstársak osztályos egyezséget köthetnek

Mindenekelőtt az örökösök a hagyatéki tárgyaláson egymással osztályos egyezséget köthetnek, amelyben szabadon feloszthatják egymás között a hagyatékot, és megegyezhetnek arról, melyikük mit örököljön, például úgy, hogy kizárólag az egyikük örökölje meg a földtulajdont, amelyen így nem jön létre osztatlan közös tulajdon. Az osztályos egyezséggel az örököstársak a törvényes öröklés rendjéről is eltérhetnek, sőt akár még az elhunyt végakaratát is felülírhatják. Az egyetlen feltétel, hogy minden örököstársnak részesednie kell a hagyatékból, még ha az csak egy apró emléktárgy is.

2. Az örököstársak az ingatlant átruházhatják közös tulajdon keletkezése nélkül

Az ingatlant (az ingatlanból az örökrészét) az örököstárs vagy örököstársak az öröklésben érdekelt más személyre, a kieséses örökösre, például egy örökös kiesése esetén annak gyerekére vagy a hagyatéki hitelezőre, például egy, az elhunytnak ingatlanán jelzálogjoggal rendelkező hitelintézetre átruházza, illetve átruházzák például ajándékozással vagy ellenérték fejében úgy, hogy ezzel közös tulajdon nem keletkezik.

3. Az örököstársak az ingatlant egyben értékesítik

A harmadik lehetőség, hogy az örökösök egyben értékesíthetik a termőföldet, és elosztják egymás között a vételárat.

4. Az örököstársak az ingatlant, illetve az örökrészt az állam javára ingyenesen felajánlják

Ha az örökösök felajánlják a földterületet az államnak, akkor ugyan semmit nem kapnak a földért cserébe, de legalább adminisztrációs költségekkel és ügyintézéssel sem kell foglalkozniuk, valamint adót sem kell fizetniük a nem kívánt terület után.

Ha nem tudnak megegyezni, jön a kényszerértékesítés

Ha az örökösök nem tudnak megegyezni, az ingatlanban fennálló tulajdoni hányadot az örököstársak a törvényes öröklés szabályai szerint öröklik meg azzal, hogy azt öt éven belül egyben értékesíteniük kell, az egyikük tulajdonába kell adniuk, az állam javára ingyenesen fel kell ajánlaniuk vagy az ingatlanon fennálló osztatlan közös tulajdont meg kell szüntetniük (például kisajátítás útján). Amennyiben az örököstársak egyiket sem teszik meg, akkor a határidő lejártával a tulajdoni hányad kényszerértékesítésére kerül sor.

Mindez csak a 2022. december 31-ét követően elhunyt örökhagyó tulajdonában álló termőföldek törvényes öröklésére vonatkozik.

A végrendeleti örökségnél is van korlátozás

Az örökhagyó földtulajdonos ugyanakkor megelőzheti ezt a folyamatot, ha végintézkedésben előre elrendezi hagyatékát, és a földjét egy leszármazójának szánja, míg vagyonának más részeit másoknak. Ha több, külön helyrajzi számon szereplő földterülete van, akkor az is megoldás, hogy azokat elosztja az örökösei között.

Ugyanakkor érdemes tisztában lenni azzal, hogy végrendeletben is csak a törvényes örökösök jutnak hozzá biztosan a megöröklött termőföldhöz, azok, akik nem lennének törvényes örökösei az örökhagyónak, csak bizonyos feltételek megléte esetén.

Amennyiben ugyanis az örökhagyó végrendeletet hagy maga után, amelyben olyan rokonának, például unokatestvérének vagy akár a szomszédjának szánja saját földjét, aki nem törvényes örököse, akkor a hagyatéki eljárásban a közjegyzőnek meg kell keresnie az illetékes vármegyei kormányhivatalt, amelynek jóvá kell hagynia a tulajdonszerzést. A hivatal a többi között megvizsgálja, hogy a végintézkedés nem eredményezi-e a földforgalmi törvényben meghatározott tulajdonszerzési korlátozás megsértését vagy megkerülését.

Ha a nevezett örökös földművesnek nem minősülő belföldi természetes személy, akkor a birtokában álló föld területnagysága a megszerezni kívánt föld területnagyságával együtt sem haladhatja meg az egy hektárt, ha pedig földműves, akkor a háromszáz hektáros földszerzési maximumot.

Ha az örökös a végrendeletben neki szánt földtulajdonnal együtt átlépné a földforgalmi korlátozást, akkor a kormányhivatal nem járul hozzá a tulajdonszerzéshez, így pedig a közjegyző nem adhatja át a végrendeleti örökösnek a termőföldhagyatékot. Ekkor az érintett földterület esetében a törvényes öröklés rendje érvényesül.

Amennyiben valakinek termőföldje van, akkor mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között. A végrendelet készítésénél azonban figyelembe kell vennie a tulajdonszerzési korlátozásokat is. A bonyolult szabályozás miatt érdemes szakember, közjegyző vagy földügyekben jártas ügyvéd segítségét kérni” – hangsúlyozza Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.


Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás:

Mol: többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban

Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
2026. 09. 21. 21:00
Megosztás:

Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
2026. 09. 21. 20:30
Megosztás:

Nőtt az Appeninn árbevétele az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 11,339 millió euróra nőtt idén az első fél évben, ami 5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 21. 20:00
Megosztás:

Magosz: nem segít a gazdákon a gázolaj-támogatás

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nem segít érdemben a gázolaj-támogatás a gazdáknak, ezért a kormánynak újabb intézkedésekről kell döntenie.
2026. 09. 21. 19:30
Megosztás:

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Park Moson: elkészült a második csarnok is

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Hungary mosonmagyaróvári fejlesztése: elkészült és megkapta a használatbavételi engedélyt a Panattoni Park Moson második, mintegy 24 000 négyzetméteres épülete is. Az osztrák-magyar-szlovák hármashatár közelében megvalósuló logisztikai park második csarnokának elkészültével immár közel 51 000 négyzetméternyi korszerű raktárkapacitás áll a nemzetközi logisztikai szolgáltató magyarországi leányvállalata, a FIEGE Szállítmányozási és Logisztikai Kft. rendelkezésére.
2026. 09. 21. 19:00
Megosztás:

MNB: közel 3 milliárdra nőtt az elektronikus fizetési tranzakciók száma 2025-ben

Tavaly közel 3 milliárd elektronikus fizetési tranzakciót hajtottak végre Magyarországon az előző évi 2,5 milliárd után, miközben folyamatosan emelkedik az elektronikus fizetési megoldásokat használók és az ilyen tranzakciókat elfogadó üzletek aránya is - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóság igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank éves Fizetési rendszer jelentését mutattták be.
2026. 09. 21. 18:30
Megosztás: