Két évtizedes tőzsdei sztorit ünnepelt az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.

Az Állami Nyomda 2005 decemberében vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére, azóta a Prémium kategóriában az egyetlen nyomdaipari cégként van jelen. Az elmúlt két évtizedben az ANY Nyrt. stabil pénzügyi teljesítménnyel, következetes növekedéssel és folyamatos innovációval erősítette pozícióját a régióban. Minderről egy ünnepi kereskedésindító csengetési ceremónia keretében emlékezett meg a tőzsdével közösen.

Két évtizedes tőzsdei sztorit ünnepelt az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.

A társaság papírjai 2005-ben 5600 forintos kibocsátási áron jelentek meg (ez a mai részvényszámot figyelembe véve 560 forintnak felel meg) a Budapesti Értéktőzsdén, az árfolyam idén júniusban érte el a 8620 forintos csúcsot. Az ANY Biztonsági Nyomda 2025 első három negyedévében 55,2 milliárd forint árbevételt realizált, amelynek 61 százaléka nemzetközi piacokról származik. Az év első kilenc hónapjában a vállalat stratégiai termékszegmensei közül a biztonsági termékek és megoldások árbevétele 29,2 milliárd forintot tett ki, ami 10 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. A kártyagyártás forgalma 13,6 milliárd forint volt, míg a nyomtatványgyártási, adatfeldolgozási és megszemélyesítési üzletág 9,2 milliárd forintos bevételt ért el. A cég az exportpiacon is folyamatos növekedést mutat, idei exportbevétele 18,4 százalékkal, 33,5 milliárd forintra bővült az előző évhez képest.

Az ANY Biztonsági Nyomdát 1851-ben alapították, ma Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb biztonsági nyomdaipari cége, személy- és termékazonosítás szolgáltatója, több mint 60 országban van jelen.  Az ANY csoport Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Moldovában és tavaly óta az Egyesült Államokban is rendelkezik leányvállalattal, 10 telephelyen több mint 1000 munkatársat foglalkoztat.

A Társaság az államigazgatási és kormányzati szektort segíti a biztonságos személy- és innovatív termékazonosítási projektekben a koncepció kialakításától a megvalósításig. Nemzetközi minősítései és tanúsítványai a legmagasabb biztonságot nyújtják a kártya- és dokumentumgyártás, valamint a megszemélyesítés területén. Saját Okmány Biztonsági Laboratórium, referenciák, speciális technológiák, és 175 éves tapasztalat garantálja, hogy Partnerei számára a legjobb megoldásokat kínálja.

Nemzetközi szinten olyan kiemelkedő megbízások erősítették a Vállalat pozícióját, mint az elefántcsontparti illetékbélyeg és számos papír alapú biztonsági nyomtatvány előállítása, a ghánai útlevélgyártás vagy az új angolai biometrikus útlevél kibocsátó rendszer szállítása. Az innovációs tevékenység középpontjában az okmánybiztonsági kutatás-fejlesztés, valamint a digitális megoldások állnak, amelyek folyamatosan új szintre emelik a biztonsági nyomtatás világát. Az ANY Biztonsági Nyomda működését a folyamatos fejlesztés és a magas minőségi elvárások határozzák meg. 

Az ünnepségen beszédet mondott Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. vezérigazgatója: „Az elmúlt húsz év egyértelműen igazolta, hogy kiváló döntést hoztunk, amikor két évtizede a tőzsdére léptünk. Büszkén mondhatom el, hogy 2005 óta árbevételünk több mint hatszorosára, exportunk pedig csaknem hetvenszeresére nőtt. Ez a mérföldkő új korszakot nyitott vállalatunk történetében: stabil alapot teremtett a folyamatos fejlődéshez, erősítette a befektetői bizalmat, és hozzájárult ahhoz, hogy az ANY Csoport mára a biztonsági nyomdaipar egyik meghatározó szereplőjévé váljon a nemzetközi piacon. Folyamatosan a legmagasabb szintű, innovatív biztonsági megoldások fejlesztésére törekszünk, és ezt az irányt a jövőben is változatlan elkötelezettséggel kívánjuk folytatni.” 

„A nyomdaipari társaság nevéhez fűződik az első magyar bélyeg, az első lottó- és totószelvények, valamint a modern személyazonosítás alapját jelentő műanyag okmányok hazai gyártása. Ritka, hogy egy vállalat egyszerre őrizzen több mint másfél évszázados hagyományt és demonstráljon nemzetközi szinten is versenyképes innovációt. A tőzsdei jelenlét két évtizede azt mutatja, hogy a tradíció és a technológiai megújulás együtt képes hosszú távú értéket teremteni. Gratulálunk a jubileumhoz, és kívánom, hogy az ANY a következő évtizedekben is aktív szereplője maradjon a hazai tőkepiacnak!” – mondta Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese.

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás: