Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége, a reálhozam is meglehet az idén

A 2022-es fekete év után az idei eddig az óriás hozamoké volt a nyugdíjpénztáraknál, kilenc hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját nyerték vissza, és még az inflációt is megelőzhetik. A működésük azonban veszteséges maradt, és a taglétszám is csökken - írja elemzésében a Bank360.hu.

Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége, a reálhozam is meglehet az idén

Kilenc hónap alatt 209 milliárd forintos eredményt értek el a befektetéseiken a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak, ami történelmi rekord - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. A tavalyi 117 milliárd forintos veszteséget ezzel bőven ledolgozták.

Sőt az utolsó 12 hónapban már csaknem 280 milliárd forintot fialtak az önkéntes nyugdíjkasszákban tartott befektetések, ez pedig azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 18 százalékos hozamot értek el a portfóliók.

Ez bőven magasabb a szeptemberben mért egyéves inflációnál (12,2 százalék), sőt az idei évre várt 17,6-18,1 százalékos átlagos inflációs várakozással is felveszi a versenyt, vagyis a pénztárak reálhozamot is elérhetnek ezzel a teljesítménnyel 2023-ban - hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. 

A magas hozamoknak köszönhetően az szeptember végén 1815 milliárd forintot meghaladó összeg halmozódott fel a pénztártagok egyéni számláin, ami historikus rekord, és egyúttal azt jelenti, hogy egy átlagos nyugdíjpénztári számlán csaknem 1,7 millió forintnyi megtakarítás volt. A pénztárak sokat nyerhettek az idén mind a részvényjellegű, mint az állampapír-befektetéseiken.

önkéntes nyugdíjpénztári hozamok 2023

Az intézmények magyar állampapírból 840 milliárd forintnál is többet tartottak a harmadik negyedév végén, ez a legjelentősebb befektetésük, a portfóliók több mint 46 százaléka van ilyen eszközben. 
Ami befolyik, az ki is folyik

A taglétszám alakulása már alakult ennyire kedvezően, mint a befektetéseké. Az önkéntes nyugdíjpénztárak a harmadik negyedévben újabb 4 ezer tagot veszítettek el, 1,074 milliós létszámmal zárták a szeptembert. Ennek egyik oka, hogy fiatal új tagokat nehezen tudnak szerezni, a meglévő tagságból pedig egyre többen érik el a nyugdíjkorhatárt vagy a 21 éves tagságot, amelyet követően adó- és járulékmentesen felvehetik a megtakarításaikat. 

Az első kilenc hónapban 106,4 milliárd forintnyi befizetés érkezett a pénztárakba, ami ugyan rekord összegnek számít, és 6,6 százalékkal meghaladja a tavalyit, de nem tart lépést az inflációval. Reálértéken kevesebb tagdíjat fizettek a pénztártagok, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Ráadásul a kifizetések értéke még magasabb volt, mint a befolyt összeg, megközelítette a 109,5 milliárd forintot. 

A legtöbbet egyösszegű kifizetést kértek a számlájuk terhére, de sokan vették ki a felhalmozott hozamot is, illetve voltak olyan tagok is, akik kiléptek a pénztárból, hogy kivehessék a megtakarítást. Több mint 15 ezer kilépés történt az idén az első három negyedévben, ami jóval több, mint a korábbi években megszokott. Tavaly 12 ezren, 2020-2021-ben nagyjából 9 ezren léptek ki az önkéntes nyugdíjpénztárakból az első kilenc hónapban.

önkéntes pénztárak 2023 évi hozam teljesítménye kamatok

Az idei gyászos adat mögött részben a csalódás állhat, a 2022-es gyenge hozamok miatt dönthettek így a tagok. Másrészt az is szerepet játszhatott ebben, hogy a megnövekedett megélhetési költségek fedezése érdekében a tagok közül sokaknak hozzá kellett nyúlniuk a nyugdíjcélú megtakarításaikhoz is - írja a Bank360.hu. 

A működési veszteséget a hozam sem tüntette el

A pénztárak működési eredménye csak minimális mértékben javult 2022-höz képest, 844 millió forintos mínuszban zárták az első kilenc hónapot. A működési kiadások csaknem 27 százalékkal nőttek részben az emelkedő bérek, részben az infláció miatt megugró más költségek miatt. 

Ezt nem volt képes kompenzálni sem a bevételek növekedése, sem az, hogy az idén a pozitív hozam miatt már a nem fizető pénztártagok számláiról is vonhattak el díjat a működésükre az intézmények. 1,34 milliárd forintot szedtek be végül ezen a címen a pénztárak, ez a 41-szerese a tavalyinak. 


Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás: