Kiderítettük, hogyan gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – tekintse meg a vagyontervezési felmérés eredményeit

A Jalsovszky Private 2024 nyarán több, mint 100 ügyfele körében készített felmérést vagyontervezéssel kapcsolatban. A felmérésből sok mindenre fény derült: A megkérdezettek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat? A felmérésben résztvevők hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni? A felmérés során pár kifejezetten érdekes eredményt kaptunk és több tanulsággal is szolgált.

Kiderítettük, hogyan gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – tekintse meg a vagyontervezési felmérés eredményeit

Milyen okból alapítottak a válaszolók bizalmi vagyonkezelést?

Magyarországon a vagyonkezelési struktúrák létrehozásához és működtetéséhez kötött adózási előnyök kifejezetten elősegítették azok népszerűségét. Ezt mutatja a felmérés eredménye is, mivel a válaszolók 66%-a a struktúra létrehozásának egyik okának az elérhető adóelőnyöket nevezte meg. Nagyon árulkodó az is, hogy a felmérésben résztvevők 28%-a generációváltás előkészítése, 58%-a pedig hagyatéki vagyontervezési és házassági vagyonjogi megfontolások mellett adta le a voksát. A válaszadók több mint 30%-ánál az adózási megfontolások nem játszottak meghatározó szerepet a bizalmi vagyonkezelés létrehozásában.

Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár motiváló a kedvező adózás a vagyonkezelési struktúra létrehozása során, de más, igencsak meghatározó szempontok is szerepet játszottak a tervezés során, többek között:

- a vagyonvédelem,

- a generációváltás elősegítése,

- a családi vagyonjogi megfontolások.

Ugyanezt állapíthatjuk meg abból is, hogy milyen időtávra terveznek a vagyonrendelők. Mivel az adókedvezményeket egy 5 évre létrehozott bvk-val (a hatályos szabályok szerint) már igénybe lehet venni, ezért akit csak az adótervezés ösztönzött a bvk létrehozásában, az valószínűsíthetően nem tervezi struktúráját ennél tovább megtartani. Márpedig a felmérésben résztvevők csupán 4%-a tervez kevesebb, mint 6 évvel. A legtöbb válaszadó (57%) 15 és 49 év közötti időtartamban gondolkozik, amely egyértelműen a hosszútávú családi vagyonirányítás melletti elköteleződésre utal.

vagyon iránti elköteleződés

Minden tojás egy kosárba kerüljön?

Kifejezetten érdekes eredményeket hozott az a kérdés, hogy a vagyonos magánszemélyek vagyonuk mekkora részét adták át vagyonkezelésbe. Kevesen vannak azok (8%), akik vagyonuk 25%-át el nem érő részét helyezték be vagyonkezelési formákba, amelyből látszik, hogy ha már valaki bvk-t hozott létre, ki is akarja használni annak előnyeit. Szintén kisebbségbe tartoznak azok a válaszolók (20%), akik szinte minden tojást egy kosárba tesznek bele: vagyonuk több mint 75%-át (vagy akár teljes vagyonukat) átadták vagyonkezelőnek. A legtöbb esetet a két érték között láthatjuk: ez egyszerre mutat bizalmat, illetve a relatív óvatosságot ezen új vagyonkezelési struktúrákat illetően.

Szintén érdekes annak a megvizsgálása, hogy milyen vagyonelemek kerültek átadásra a vagyonkezelésbe. A felmérés során megkérdezettek több, mint fele kizárólag a tulajdonában levő társasági részesedéseket adta át. Ez visszatükrözi, hogy adózási és vagyon egybentartási szempontból is a társasági részesedések vagyonkezelésbe adása tudja a legjelentősebb előnyt biztosítani. A megkérdezettek kisebb százaléka (34%) adott át vagyonkezelésbe ingatlant is. Ennek a hátterében valószínűleg az áll, hogy az ingatlan hasznosítására adózási szempontból nem feltétlenül a bvk a legoptimálisabb megoldás.

BVK a legjobb megoldás

A két legfontosabb szempont: a biztonság és a kiszámíthatóság

Többen már alapból likvid pénzügyi eszközöket adtak át a bvk-jukba. Mások rövid-, vagy középtávon eladásra szánt cégeket juttattak a vagyonkezelőnek, amely által várhatóan nagymértékű likvid eszköz keletkezik majd a bizalmi vagyonkezelésükben. Magától értetődően felmerül a kérdés, hogy vajon mihez kívánnak ezzel a likvid vagyonnal kezdeni a vagyonkezelők.

Aki már egyszer vagyont halmozott fel vagy sikeres társasági exiten van túl, az inkább már a vagyona biztonságos kezelésében, és annak megtartásában gondolkozik. Ezt megerősíti, hogy a válaszadók közül a legtöbben (80%) a vagyonból pénzügyi vagy tőkepiaci befektetéseket kívánnak megvalósítani. Ezt követi alig lemaradva (57%) az ingatlanbefektetés. Ebből a szempontból viszont inkább a külföldi mintsem a magyar ingatlanbefektetés a prioritás. Kisebbséget (35%) képviselnek azok a válaszadók, akik ismételten cégekbe (is) akarják a felhalmozott vagyonukat befektetni, legyen szó akár start-up, vagy már múlttal rendelkező vállalkozásról.

A pénzügyi eszközökben gondolkozók inkább az alacsony kockázatú befektetéseket részesítik előnyben a kockázatosabb termékekkel szemben.

A kontroll átadása – inkább utóbb, mint előbb

A vagyon vagyonkezelésbe való átadása egy igen meghatározó döntés: a vagyonrendelő továbbra is maga kívánja-e a vagyont irányítani, vagy az irányítást a valóságban is át akarja adni? A vagyonkezelésbe adáskor meghatározhatók – akár részletekbe menően is - a vagyonkezelés szabályai és irányai.

A vagyonrendelők jelentős része (65%) tisztán látja, hogy a családi vagyont előbb vagy utóbb nem magának kellene irányítania, ugyanakkor a következő generáció bevonását majd csak a későbbiek során kívánja megtenni. A felmérésben résztvevők mindössze 12%-a nyilatkozott úgy, hogy a következő generáció már most is aktívan részt vesz a vagyonkezelés működtetésében.

A vagyonrendelők többsége, a fentiekhez hasonlóan, még nem is alkotta meg a vagyon kezeléssel kapcsolatos, körülhatárolt irányelveket, hanem fenntartotta a döntések teljes rugalmasságát, akár saját maga, akár családtagjai számára. 25%-uk azonban már rendelkezett azt illetően, hogy haláluk esetén az utódok milyen elveket követve vigyék tovább a vagyonkezelést. Elég kevés azon válaszadóknak a száma (19%), akik a vagyonkezelésbe való átadással együtt már komplett vagyonkezelési irányelveket is kialakítottak.

más generáció bevonása a vagyonkezelésbe

Érdekli a generációváltás, a bizalmi vagyonkezelés vagy a vagyonkezelő alapítvány? Mi segíthetünk!

Telefon: +36 1 889 2800

E-mail: info@vagyontervezes.hu

Web: vagyontervezes.hu


Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás:

Sanofi: a kiugró siker átka

Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
2026. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Mastercard: 2030-ra minden tizedik ember rendszeresen AI-ügynökökkel vásárolhat és fizethet

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket - derül ki a Mastercard legfrissebb jelentéséből.
2026. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fejlett piaci hozamok, annak ellenére, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hosszabb lejáratú papírokat vásárolt vissza

Jelentős hozamemelkedés következett be az amerikai állampapírpiacon, miután a közel-keleti konfliktus elhúzódásával kapcsolatos aggodalmak nyomán tovább emelkedett az olaj ára.
2026. 09. 11. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek, miközben tovább nőtt az olaj ára

Az amerikai részvénypiacok immár negyedik egymást követő napon estek, mivel a közel-keleti konfliktus elhúzódása miatt tovább emelkedő olajárak fokozták az inflációs és kamatkockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat. A piaci hangulatot elsősorban az energiahordozók drágulása terhelte.
2026. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Estek az európai tőzsdék, a vártnak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatokat az EKB

Csökkenéssel zártak tegnap a főbb európai indexek, a STOXX 600 0,7%-kal mérséklődött az előző napi, 1%-ot meghaladó esést követően.
2026. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Generáltervező vállalattal bővíti ingatlanszolgáltatási portfólióját az AKKO Invest

A generáltervezés területén dinamikusan fejlődő Aspectus Architect Zrt. megvásárlásáról állapodott meg az AKKO Invest Nyrt. A lépés jól illeszkedik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat megújult stratégiájához, melynek célja, hogy az AKKO Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává váljon.
2026. 09. 11. 08:30
Megosztás:

Visszatért a Coinbase Wallet: a Base App helyét újra a kereskedés veszi át

A Coinbase alig több mint egy év után visszahozta a Coinbase Wallet nevet, ezzel gyakorlatilag lezárva a Base App néven futó közösségi kísérlet egyik fontos szakaszát. Az önálló letétkezelésű, vagyis self-custodial alkalmazás új fókusza egyértelműen a kereskedés: a felhasználók több blokkláncon érhetnek el tokeneket, perpetual futures kontraktusokat, predikciós piacokat és tokenizált részvényeket.
2026. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Brit digitális eszközstratégia: a Lordok Háza megszavazta

A brit Lordok Háza 194–138 arányban megszavazta azt a módosítást, amely előírná a pénzügyminisztérium számára egy átfogó nemzeti digitális eszközstratégia kidolgozását. Ha a rendelkezés a törvényhozás következő szakaszait is túléli, a Treasurynek a törvény hatályba lépését követő 12 hónapon belül kellene bemutatnia, hogyan kívánja az Egyesült Királyság egységes keretbe foglalni a kriptoeszközök, stabilcoinok, tokenizált értékpapírok és digitális elszámolási rendszerek szabályozását.
2026. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Csak a Dunántúl egyes részein van esély az aszály számottevő csökkenésére

Többfelé várható eső, zápor csütörtökön és pénteken, de az aszály számottevő csökkentésére csak a Dunántúl egyes részein van esély - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Lelassult a magyar lakáspiac – Most kell merészen alkudni az árakból?

Továbbra is jellemző a lakáspiacra, hogy a kereslet csökkenése mellett egyre nagyobb az árengedmények tere, vagyis a vevők vannak könnyebb helyzetben. Az OTP Ingatlanpont friss adatai szerint utoljára majdnem két éve lehetett annyit alkudni a vételárból, mint idén nyáron. Ugyanakkor most is vannak extrém példák, amikor akár az irányárnál lényegesen drágábban keltek el ingatlanok.
2026. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette Missouri Donald Trump által támogatott választókerületi térképét

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megsemmisítette Missouri állam új, Donald Trump elnök által támogatott választókerületi térképét csütörtökön, szűk két hónappal a félidős kongresszusi választás előtt.
2026. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább lassultaz albérletárak emelkedése

Lassuló drágulással zárta a nyarat az albérletpiac, amire a napokban véget ért albérletszezon is jóval kisebb hatást gyakorolt mint a korábbi években. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szerint augusztusban országosan 0,7 százalékkal, Budapesten pedig 0,9 százalékkal emelkedtek a lakbérek júliushoz képest. Éves összevetésben országosan 5, a fővárosban 5,2 százalékos volt az emelkedés. A hosszabb távú folyamatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a korábbi gyors drágulás kifulladóban van, tavaly ősz óta a bérleti díjak a gyakorlatban nem vagy csak alig tudnak emelkedni.
2026. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat idei elismeréseit csütörtökön a Gödöllői Királyi Kastény lovardájában; az idén 19 pályázó 22 pályázata érdemelte ki a nagydíjjal járó védjegy használat jogát.
2026. 09. 11. 05:00
Megosztás: