Munkáshitel – a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!

A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatalokért folyó versenyből, már sehol nem érhető el jóváírás a Munkáshitel igénylések mellé. Miért lett a sejtett sikertörténetből rövid időn belül csendélet? Miért ütközik a fiatalok igénye és a kormányzati/banki logika?

Munkáshitel – a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!

Berobbanás, látványos visszaesés, majd stagnálás

Idén év elején indult a kormány munkáshitel programja. Akkor Varga-Bajusz Veronika államtitkár „elképesztő sikernek” nevezte, hogy január végéig 2000 fiatal igényelte meg a kamatmentes, akár 4 milliós kölcsönt. Azonban az azóta eltelt 11 hónapban világossá vált: a „sikertörténet” mögött a valóság jóval árnyaltabb.

Az igénylések drasztikus csökkenése után a bankok egymás után szüntették meg vonzó ajánlataikat, a fiatalok pedig rádöbbentek arra, hogy az „ingyenpénz” valójában 5 éves röghözkötést, könnyen 1 millió forintos szankció lehetőségét és végső soron a kudarc élményét hordozza magában.

Három Fázis, Egy Végkifejlet

Amikor 2025. január 1-én elkezdhető volt a munkáshitel igénylése, a kormányzat és a bankok azt várták, hogy 300 ezer fiatalt vonzhat majd a lehetőség. A kezdeti érdeklődés nem volt vitás: az első hírekről tájékozódni akaró fiatalok tömegesen kerestek információkat.

Január végéig 2000 igénylés történt, a valódi helyzet azonban az volt, hogy a robbanásszerű kereslet nem kevéssel az indulás után elmaradt. A fordulat február első hetében érkezett. Az online keresési érdeklődés – mely a munkáshitel igénylés iránti valós kereslet igen erős mérőszáma – 75%-kal csökkent az induló szinthez képest.

Akik érdeklődtek, vagy ráébredtek arra, hogy nem felelnének meg az igénylési feltételeknek, vagy éppen a feltételeket alaposabban tanulmányozva felismerték a kétségtelen hátulütőket.

Februárról márciusra a kereslet negyedére zuhant. Ekkor vált nyilvánvalóvá a számok alapján: 50%-60%-a azoknak, akik keresnek, végül nem igényelnek munkáshitelt. Csak hab a tortán, amit korábban a Bankmonitor szakértői is feltártak:  az igénylők legalább 40%-a nem is felel meg az igénylési feltételeknek – túl kevés a jövedelme, vagy nem teljesíti az egyéb kritériumokat.

Min bukik el a legtöbb munkáshitel igénylő?

Áprilistól novemberig teljesen elfogyott a lendület és stagnáló állapot állt be. Az igénylések alacsony szinten stabilizálódtak, és azóta gyakorlatilag nem történt jelentős növekedés.

Mi áll a Munkáshitel igénylések csökkenésének hátterében?

A legerősebb eltántorító tényező az 5 éves röghözkötés lehet a Bankmonitor szakértői szerint. A munkáshitel egyik legkeményebb feltétele, hogy a fiatal igénylő 5 évig Magyarországon éljen és itthon dolgozzon, magyar munkaviszonnyal rendelkezzen, különben akár 1 milliós szankcióval is számolhat.

Aki egy kicsit is belegondol a fiatal korosztály helyzetébe, pontosan látja, hogy ez a feltétel a mobilitást teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. A célcsoport, a 25 év alattiak többsége ugyanis éppen ekkor aktívan építi karrierjét: külföldi munkalehetőségek, multinacionális cégeknél történő elhelyezkedés vagy akár a nyelvtanulás miatt tervezett költözés a legtöbbek számára jelentős előny lehet a szakmai előmenetelben. A bizonytalan jövő miatt sokan eleve nem merik bevállalni a kötöttséget.

Ez ugyanis különösen sérülékennyé teszi őket: a fiatalok jövedelme amúgy is kevesebb, illetve kevésbé stabil, és ha megszegik a feltételt, a kamatmentes hitelből drága tartozás lesz, ami évekre ellehetetleníti a pénzügyi függetlenségüket.

A fiatalok igénye inkább rugalmas támogatás lenne: pl. részleges külföldi munkavállalást megengedő kivételek vagy csökkentett szankciók, hogy ne kelljen választani a hitel és a jövő között.​ Azonban könnyen lehet, hogy ez éppen ellentétes azzal a céllal, amiért a program létrejött.

Rendkívül népszerű hitelcél a fiatalok körében lakásvásárlás és felújítás/korszerűsítés is, ugyanakkor aki ezen tervekre fordítaná az akár 4 milliós kamatmentes hitelt, annak nagy valószínűséggel más támogatott vagy piaci kölcsönt is igénybe kell vennie. Így a kifeszítettség – még két kereső, otthon start, csok plusz esetén is – komoly megélhetési kockázatot rejthet magában hosszú távon.

És a további lehetséges okok mellett sem mehetünk el szó nélkül:

Szigorú jövedelmi feltételek: a munkáshitel hiába kamatmentes, jelentős minimum nettó jövedelmet várnak el a bankok az igénylőktől. Sok fiatal fizetése ugyanakkor a kvóta alatt marad, így a kedvező hitel lehetősége gyakorlatilag látszólag elérhető, de sokaknak fal.​ Pedig épp a fiatalok karrierjének beindítása, vállalkozásfejlesztés, a jogosítvány megszerzése lenne a cél, amely így azoknak is meg tudna adatni, akik nem tudják zsebből finanszírozni az induláshoz szükséges indikátorokat.

Az elmúlt években, évtizedekben a fiatalokat a továbbtanulás felé terelte a társadalom. A munkáshitel ezen irányokkal szemben mást képvisel, hiszen csak azok használhatják ki, akik a középiskola után nem tanulnak tovább. Természetesen mindenki nem mehet főiskolára, de a fiatalok jelentős része számára ez egy fontos cél, ami nem összeegyeztethető a munkáshitel felvételével.

Havi 33-35 ezer forintos törlesztőrészlet: a teljes 4 milliós munkáshitel igénylésével járó kötelezettség sokak számára szintén megterhelő lehet. 150 ezres nettónál ez 20-30%. Egy tipikus fiatal büdzséje mellé ez pedig már legfeljebb extra spórolással kicsengethető, főleg ha az albérlet, rezsi és élelmiszerárak mértékére tekintünk.

Az MNB figyelmeztet: a konstrukció sérülékeny fiatalokat vonz, fizetési gondokkal.​

A havi 33-35 ezer forintos törlesztőrészlet tehát sokszor a fiatalok jövedelmének jelentős részét elviszi, miközben alapvető megélhetési kiadásokra is szükségük van. Az MNB kimutatása szerint a konstrukció indulásától számított fél év után a Munkáshitellel késedelembe esők aránya (2,57%), ez az érték nem tragikus, de fél évvel a kölcsön indulását követően mindenképpen intő jel.

Mindez azt jelenti, hogy számos fiatal már a törlesztés kezdetén fizetési nehézségekkel küzd.

Összességében a munkáshitel egy olyan hiteltermék, amely bár technikailag és kommunikációban vonzónak tűnik, valójában olyan fiatalok számára is elérhető, akiknek anyagi kereteik, pénzügyi tudatosságuk, élethelyzetük miatt kockázatos lehet. Ezért fontos lenne, hogy a hitel feltételeit a célcsoport valós igényeihez és élethelyzetéhez igazítsák, vagy hogy a támogatási rendszer egyéb elemei segítsék a fiatalokat abban, hogy valóban fenntartható módon vállalhassák a hitel visszafizetését.

Már a Bankok sem versenyeznek a Munkáshitel igénylőkért

A bankok racionálisak, nincs exponenciális növekedés, a magas késedelem veszteséget hoz kamatmentes hitelnél, a verseny felesleges. Az igénylőkör szaturált – a 300 ezres várakozás helyett 40-50 ezer a realitás. A Munkáshitel jövője így erősen kérdéses, a bankok könnyen akár nemet is mondhatnak a konstrukcióra, ha a kormányzat nem lazít a feltételeken úgy, hogy a program kevesebb lehetséges buktatót, veszélyforrást rejtsen magában.

Azt biztosan kijelenthetjük, hogy a munkáshitel kamatmentessége és egyéb kedvező feltételei miatt valóban előnyös lehetőség a fiatalok számára. Ez a támogatott hitel egy komoly segítség, amely könnyebbé teheti az indulást vagy egy fontos célt. Ugyanakkor fontos tudni, hogy ez is egy kölcsön, amelyet vissza kell fizetni. Minden igénylőnek alaposan át kell gondolnia, mire használja fel a hitelt, és hogy a törlesztőrészletek rendszeres fizetéséhez megfelelő jövedelemmel rendelkezik-e. Enélkül még a kamatmentes hitel felvétele is kockázatos lehet.

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás: