Kiderült, mennyi pénzt vettek fel átlagosan a Babakötvényesek

Töretlen a Babakötvény népszerűsége, már 400 ezernél is több gyermeknek takarékoskodik ebben a formában a családja. Tavaly több mint 2,7 ezer fiatal vehette fel a neki szánt megtakarítást. Az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot.

Kiderült, mennyi pénzt vettek fel átlagosan a Babakötvényesek

Már több mint 400 ezer Start-számlát tartanak nyilván

A Kincstári Start-értékpapírszámlák száma idén már átlépte a 400 ezret, a Babakötvény állománya pedig meghaladja a 400 milliárd forintot – közölte a Magyar Államkincstár a Grantis megkeresésére.

A szakértők hozzátették, hogy tavaly nyár óta, amikor még 360 ezer számla volt, több mint 10 százalékos emelkedés történt a számlák számában. Az egy főre jutó számlaérték pedig jelenleg 1 millió forint körül alakul.

A tavalyi év folyamán összességében 119 milliárd forinttal növekedett a gyermekek Start-számláin tartott megtakarítások állománya.

Átlagosan 1,5 millió forintot fizettek ki a Babakötvényeseknek

A 2024-es évben 2779 fiatal vette fel a Start-számlán, Babakötvényben tartott megtakarítását. 2021-ig visszamenőleg pedig összesen 5364 számlát szüntettek meg. 

A Grantis információi szerint az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot.

Közel 5 ezer gyermeknek vásároltak évi 1,2 millió forint értékben Babakötvényt

A független alkusz emlékeztetett, hogy tavaly óta évi 1,2 millió forintban maximalizálták a Start-számlára való befizetés mértékét. 

A Kincstár adatai alapján tavaly 4766 gyermek részére élt a család a maximális befizetés lehetőségével. Bár az összeg nagyságára való tekintettel ez is szép szám, a számláknak ugyanakkor csak az 1,2 százalékát érintették az ilyen magas befizetések.

Közel 20 százalékot zuhantak a kamatok, de még mindig infláció feletti a teljesítmény

A tavalyi rekord magas 20,6 százalékos kamat után idén februártól a legtöbb Babakötvény sorozat már csak 6,7 százalékon kamatozik. 

Mivel a Babakötvény inflációkövető állampapír, amihez 3 százalékos kamatprémium is társul, ezért továbbra is az inflációt 3 százalékkal meghaladó mértékben fog kamatozni. A befizetések után pedig még évi, legfeljebb 12 ezer forintos állami támogatás is jár hozzá.

A Magyar Államkincstár ezek tükrében arra számít, hogy a számlanyitások üteme és a Start- értékpapírszámlán tartott megtakarítások növekedése a zuhanó kamatok ellenére sem torpan meg, hanem továbbra is népszerű választás marad. A Babakötvény még mindig az egyik legmagasabb kockázatmentes hozamot ígérő befektetési lehetőség a gyermeket nevelő családok számára – jelezték.

A Grantis szakértői megjegyezték, hogy infláció feletti hozamokat más gyermek megtakarítási lehetőségekkel is el lehet érni adómentesen, mint például a biztosítói gyermek megtakarítási programokkal, amelyeknél még a nagykorúságot sem kell megvárni a pénz felvételéhez.


Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom szombattól - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Hatala József - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából.
2026. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Már születésünkkor érezzük a ritmust? Így alakulhatott ki az ember ütemérzéke

Miért tudunk ösztönösen együtt tapsolni egy dalra, és miért sokkal nehezebb ugyanez más főemlősök számára? Az emberi agy már születéskor érzékeny lehet a ritmus periodikus szerkezetére, a zene ütemének felnőttekre jellemző rugalmas követése azonban hosszú fejlődés eredménye. Háden Gábor, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatója és Henkjan Honing, az Amszterdami Egyetem professzora több mint húsz év kutatási eredményeit értékelte újra, hogy elválassza a meggyőző bizonyítékokat a korai, ma már árnyalásra szoruló következtetésektől. Kritikai áttekintésük az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.
2026. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Ismét kudarcba fulladt a koszovói parlament megalakítása

Pénteken sem sikerült lezárni a koszovói parlament alakuló ülését, miután előbb a Koszovói Demokrata Párt (PDK), majd a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) képviselői is elhagyták az üléstermet az alelnökök megválasztása körül kialakult vita miatt.
2026. 09. 12. 03:00
Megosztás:

Érdemes tudni! A gyógyszertárban nem elég a TAJ-kártya

Sokan megszokásból csak a TAJ-kártyájukat teszik el, amikor receptre felírt gyógyszerért indulnak a patikába.
2026. 09. 12. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj korhatár így alakul Magyarországon

Sokan tartanak attól, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelés következik Magyarországon.
2026. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Több mint 1,2 millióan rendelkeznek értékpapírszámlával az államkincstárnál

Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot.
2026. 09. 12. 00:05
Megosztás:

Romló fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben, miközben a háztartások inflációs várakozásai emelkedtek az emelkedő üzemanyagárak és a kereskedelmi feszültségek hatására.
2026. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Nagyobb finanszírozásra számítanak a méhészek

A méhek beporzó tevékenysége nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatás, a méztermelőknek ezért közszolgáltatási jellegű elismerést és nagyobb finanszírozást kell kapniuk - olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 09. 11. 22:00
Megosztás:

A védett erdőkben továbbra is tilos lesz a kitermelés a szociális tűzifához

Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. 09. 11. 21:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkenhet az olajkereslet jövőre az iráni konfliktus miatt

Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett havi jelentésében.
2026. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás: