Kilátástalan helyzetben a méhészetek, a kétharmaduk feladhatja

Egyéves szünet után, önköltségi ár alatt indult újra a mézfelvásárlás Magyarországon, a termelőktől jellemzően fele annyiért veszik át a mézeket, mint amennyibe az előállítás kerül. Ezért egyre többen piacokon, közvetlenül próbálják eladni a termékeiket, egymás ára alá ajánlva.

Kilátástalan helyzetben a méhészetek, a kétharmaduk feladhatja

 

A Tehetsz méh többet! program méhészei szerint az egyetlen megoldás a mézek minőségének szigorú, uniós szintű ellenőrzése lenne, a piacot elborító, olcsó hamis mézek miatt ugyanis hamarosan hobbiméhészetekre redukálódhat a jelenleg több mint húszezer család megélhetését biztosító hazai ágazat. Az európai uniós gazdálkodó szervezetek előrejelzése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz feladni. Pedig a beporzók globális pusztulása már jelenleg is évente mintegy ötszázezer korai halálesettel függ össze.

Közepes évet tudhatnak maguk mögött a magyar méhészek, a repcén 10-20 kilogramm, az akácon 20-25 kilogramm volt jellemző méhcsaládonként. Bizakodva várják a tavaszt, de a helyzetüket nehezíti, hogy a hosszú és meleg ősz során sok élelmet fogyasztottak a méhek. Emiatt száz méhcsalád esetén átlagosan 1,8 tonna mézet kell a kaptárakban hagyniuk, hogy biztonságosan átteleljenek a rovarok.

A méhészeknek egyre több munkát kell fektetniük a termékük eladásába, ugyanis a Kínából, Törökországból és Ukrajnából tonnaszámra, dömpingáron érkező, silány minőségű, sokszor cukorszirup alapú mézek miatt óriási a túlkínálat az egész EU-ban. A magyar termelőktől a legnagyobb kereslettel rendelkező, jó minőségű vegyes virágmézet is legfeljebb öt-hatszáz forintért veszik át, holott az előállítási költsége ennek a két-háromszorosa.


Az ukrajnai, ellenőrizetlen összetételű vegyes virágméznek ugyanakkor háromszáz forintért vásárolható meg kilója. Mivel nem éri meg a felvásárlóknak értékesíteni, sokan a termelői piacokra mennek, ahol a túlkínálat miatt egymás alá licitálnak, így szintén veszteséget termelnek. A probléma az EU összes méztermelő nemzetét érinti. 

A Tehetsz méh többet! program méhészei szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az Európai Unióban nem ellenőrzik szigorúan a forgalomba kerülő mézeket, ezért a vásárlók tudtukon kívül silány minőségű, hamis termékeket is vásárolhatnak, amelyek pozitív élettani hatásai meg sem közelítik a valódi mézekét. A súlyos helyzetet jól mutatja, hogy a termelők szerint a magyar méhészetek nem képesek annyi mézet előállítani, amennyi ki tudná szolgálni az európai exportot, mégis tonnaszámra állnak a kiváló mézek a magyar méhészek hordóiban. Meglátásuk szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha kisöpörnék a hamisítványokat a piacról, és csak jó minőségű, ellenőrzött termékek kerülhetnének forgalomba méz megnevezéssel.

A fogyasztóknak azt tanácsolják, ha biztosan valódi mézet szeretnének vásárolni, a sokszor olcsóbb, de kétes minőségű külföldi mézek helyett részesítsék előnyben a magyar termelői termékeket.

A méhészekkel együtt bukhat az élelmiszeripar

Az európai gazdálkodók legerősebb érdekcsoportja, a Copa-Cogeca jelentése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz más megélhetést keresni.

„A Tehetsz méh többet! program méhészei kilátástalannak tartják a helyzetet, elképzelhető, hogy néhány év múlva hobbiméhészekre redukálódik az ágazat. Pedig a mezőgazdasági és ökoterületek beporzása egyre inkább a méhészektől függ. A rovarok pusztulása az egészséges élelmiszerek, például a gyümölcsök és zöldségek hozamának csökkenésével, és ezáltal a megbetegedések számának növekedésével is jár” – mondta Vida József, a Tehetsz méh többet! program ötletadója.

A beporzók ugyanis pótolhatatlan szerepet töltenek be a mezőgazdaságban és az ökoszisztémában, számítások szerint világszinten több mint 200 milliárd dollárra tehető évente a munkájuk értéke. Az élelmiszeriparban feldolgozott növények háromnegyede beporzást igényel, de az állományuk az elmúlt évtizedekben világszerte tömeges pusztulásnak indult. Hosszú távon a kihalásuk jelenleg elképzelhetetlen globális élelmezési és egészségügyi katasztrófával fenyeget. A Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének tanulmánya szerint a beporzók globális pusztulása már jelenleg is évente mintegy ötszázezer korai halálesetet okoz, mivel csökken az egészséges, széles körben elérhető és megfizethető ételek kínálata.


Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás: