Kilőttek a bérek, nőtt a hitelképesség: mit ér az átlag- és mediánfizetés?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma kiadott jelentése szerint 2026 januárjában bruttó 840 600 forint, illetve nettó 585 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete. Mindez azt jelenti, hogy a bruttó átlagkereset 26,3%-kal, a nettó átlagkereset 28%-kal, a reálkereset pedig 25,4%-kal múlta felül az egy évvel korábbit. Ugyanakkor a bruttó kereset mediánértéke 598 700 forint, míg a nettó kereset mediánértéke 420 200 forint volt a vizsgált időszakban, ami 11%-os, illetve 12,5%-os emelkedést jelent év/év alapon. A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek vehetők fel az átlag- illetve a mediánkeresetből.

Kilőttek a bérek, nőtt a hitelképesség: mit ér az átlag- és mediánfizetés?

Idén januárban a KSH adatai szerint 840 600 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, míg a nettó átlagkereset 585 700 forint volt ugyanezen időszakban. A bruttó mediánkereset ugyanezen időszakban 598 700 forint volt, míg a nettó kereset mediánértéke 420 200 forint. A KSH számításai szerint mindez azt jelenti, hogy a bruttó átlagkereset 26,3%-kal, a nettó átlagkereset 28%-kal, a bruttó mediánkereset 11%-kal, a nettó mediánkereset pedig 12,5%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset növekedése is kiemelkedően magas, 25,4%-os volt a hivatal számításai szerint.

Az átlagkereset kiugró emelkedését a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásával (az ún. fegyverpénzzel) magyarázza a KSH. A hivatal tájékoztatója szerint az átlagkereset növekedéséből 18 százalékpontot a fegyverpénz magyaráz. A nettó átlagkereset még nagyobb arányú emelkedése pedig többek között a családi kedvezmény, továbbá az anyákat érintő kedvezmények bővülésének köszönhetően haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését.

Mekkora hitelre lenne elég a januári átlagfizetés?

A januári adatok fényében a Bank360 kiszámolta, mekkora személyi hitel és jelzáloghitel felvételére képes az, aki a nettó átlagkeresetet, illetve a nettó mediánbért viheti haza a hónap végén. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által hozott szabályok értelmében a legalább havi nettó 800 ezer forintos jövedelem maximum 60%-ig, a nettó 800 ezer forintot el nem érő jövedelem pedig maximum 50%-ig terhelhető törlesztőrészletekkel. Ezt az összeget egyelőre sem az átlag-, sem a mediánkereset nem érte el, így mindkét esetben az 50%-os határral számolhatunk.

Ez azt jelenti, hogy a nettó átlagkereset esetében 292 850 forint, míg a nettó mediánkereset esetében 210 100 forint lehet a felvehető hitelek törlesztőinek elméleti maximuma.

A Bank360 kalkulátorával elvégzett számítás alapján a személyi hiteleknél jelenleg elérhető legmagasabb, 15 millió forintos hitelösszegnek 225 ezer és 230 ezer forint között mozog a havi törlesztője a különböző bankoknál, amennyiben a futamidő 8 év (THM 10,17% - 10,60%). Elméletileg tehát a januári nettó átlagfizetésből minden további nélkül felvehetők a legmagasabb összegű személyi hitelek.

Más a helyzet a nettó mediánkeresetnél, hiszen a fenti törlesztők meghaladják az 50%-ot jelentő 210 100 forintot. Ebben az esetben körülbelül 13,5 millió forint a maximálisan felvehető személyi hitel összege, amelynek havi törlesztője a jelenlegi ajánlatok alapján 202 ezer és 207 ezer forint között mozogna 8 éves futamidő mellett (THM 10,17% - 10,60%).

Mi a helyzet a lakáshiteleknél?

Amennyiben 25 éves futamidővel számolunk, úgy ~44 millió forint a felvehető jelzáloghitelek maximuma. Ekkora hitelösszegnél ugyanis 290 ezer és 343 ezer forint között mozognak a havi törlesztőrészletek, tehát csak a legolcsóbb banki ajánlatok elfogadásával jöhetne össze a hitelfelvétel (THM 6,45% - 8,50%). Amennyiben olyan hitelösszeget keresünk, amelyet már a drágább bankoknál is fel tudnánk venni, úgy 37,5 millió forint a lehetséges maximális hitelösszeg – ezek törlesztői 247 ezer és 292 ezer forint között mozognak (THM 6,45% - 8,51%).

Amennyiben a nettó mediánértékből indulunk ki, úgy az olcsóbb ajánlatokat elfogadva akár 30 millió forint is felvehető, elvégre ekkora összegnél 198 ezer és 234 ezer forint között mozognak a havi törlesztőrészletek (THM 6,46% - 8,54%). Ha pedig mindegyik, tehát a drágább bankok ajánlatai közül is szeretnénk válogatni, úgy 26,5 millió forintig kell leszorítani a hitelösszeget, ekkor ugyanis már 175 ezer és 207 ezer forint között mozogna a havi törlesztőrészlet (6,46% - 8,55%).

Ha az Otthon Start Program lakáshitelét szeretnénk felvenni, a nettó átlagkereset birtokában gond nélkül felvehetnénk a maximális, 50 millió forintos hitelösszeget, hiszen annak törlesztőrészlete még a legdrágább bank esetében is 238 ezer forint alatt marad (THM 2,87% - 3,06%, futamidő 25 év). A nettó mediánbér esetén 45 millió forint a felvehető hitelösszeg elméleti maximuma, amely összeget még csak a legolcsóbban hitelező bankoknál tudnánk felvenni – ennél az összegnél 209 ezer és 214 ezer forint között mozognak a havi törlesztőrészletek (THM 2,87% - 3,06%).

Azonban nem kell sokkal lejjebb menni, hogy már több ajánlat közül is válogathassunk, ugyanis egy 44 millió forintos OSP-hitelnek már 204 ezer és 209 ezer forint között mozogna a havi törlesztője attól függően, hogy melyik banknál igényelnénk a hitelt.

Törölték a Lufthansa hétfői budapesti járatait

A Lufthansa pilótáinak sztrájkja miatt törölték a légitársaság hétfői budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. 04. 13. 13:30
Megosztás:

Arbitrum árfolyam ugrás: 1 millió új felhasználó hajtja az ARB-t – jöhet a 0,15 dollár?

Az Arbitrum (ARB) ismét a kriptopiac fókuszába került, miután látványos árfolyam-emelkedést produkált, miközben a hálózat felhasználói bázisa is robbanásszerűen bővült. A kérdés most az: képes lesz-e fenntartani ezt a lendületet, és áttörni a kulcsfontosságú 0,15 dolláros szintet?
2026. 04. 13. 13:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

A hétvége közel-keleti konfliktussal kapcsolatos híreit kedvezőtlenül fogadták ma reggel a legfontosabb ázsiai-csendes-óceáni tőzsdék, a sikertelen béketárgyalások és a Hormuzi-szoros amerikai blokádjának lehetősége újra erősítette az aggodalmat egy elhúzódó konfliktus miatt és emelte az olajárakat, így a pénteken még 95 USD/hordó körüli hordónkénti Brent ár ma reggel már újra 100 dollár fölött jár. A határidős részvényindexek többségében piros nyitást ígérnek Európában és a tengerentúlon.
2026. 04. 13. 12:30
Megosztás:

A gépjárműadó befizetéséhez telefonon 18 óráig segítenek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én esedékes befizetésében - hívta fel a figyelmet hétfőn a NAV az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 04. 13. 12:00
Megosztás:

Az euróövezeti hozamok a korábbi csúcsok körül ragadtak

Bár a piacok most kevésbé figyelnek a makrogazdasági adatokra, de az érkező amerikai és európai – jobbára még a háború megindulása előtti időszakra vonatkozó konjunktúra adatok - a növekedés megtorpanását mutatták és a vártnál alacsonyabb lett a márciusi amerikai maginflációs adat is.
2026. 04. 13. 11:30
Megosztás:

Többségében estek a vezető tengerentúli indexek pénteken, a hét egészét tekintve emelkedtek

A technológiai szektor jó teljesítményéből profitálni tudó NASDAQ kivételével kevéssel estek a vezető Wall Street-i indexek, a befektetők kivártak a hétvégi béketárgyalások előtt. Az S&P szektorindexei közül a nem ciklikus fogyasztási cikkek vezették az esést, míg a technológiai részvények álltak a sor elején.
2026. 04. 13. 11:00
Megosztás:

Bitcoin hullámvasúton: geopolitikai feszültségek rázták meg a piacot

A Bitcoin árfolyama ismét bizonyította, mennyire érzékeny a globális politikai eseményekre. Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások kudarca után a piac hirtelen reakcióba lépett, miközben a háttérben a nagybefektetők csendben újrapozicionálták magukat.
2026. 04. 13. 10:30
Megosztás:

Pénteken még a hétvégi béketárgyalások sikerébe vetett hit fűtötte az európai piacok optimizmusát

Óvatos optimizmus jellemezte a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdéken, amikor csak a német DAX és a brit FTSE100 csúszott minimális mínuszba. Szektor szinten a média, az alapanyag, a pénzügy és a technológia teljesítettek a legjobban, míg a repülőgépipari és hadiipari részvények estek egy esetleges orosz–ukrán megállapodás hírére. A német Rheinmetall és Hensoldt, valamint az olasz Leonardo több mint 5%-ot, a CSG pedig 8%-ot esett.
2026. 04. 13. 10:00
Megosztás:

Mélyrepülésben a kormányközeli cégek tőzsdei részvényei: Opus, 4iG

Gyengén indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén: a kormányközeli nagyvállalatok részvényei már a hétfői nyitáskor komoly mínuszba kerültek. Az Opus Global és a 4iG árfolyama is jelentős esést mutatott, ami felerősítheti a piaci aggodalmakat.
2026. 04. 13. 09:26
Megosztás:

25 millió dolláros lökést kap az Aave – új korszak kezdődik a DeFi óriásnál

Az egyik legnagyobb decentralizált pénzügyi protokoll, az Aave történelmi döntést hozott: a közösség által irányított DAO jóváhagyta a 25 millió dolláros finanszírozást és a régóta várt V4 fejlesztési ütemtervet. Ez nemcsak technológiai ugrást jelent, hanem teljesen új működési modellt is bevezet.
2026. 04. 13. 09:00
Megosztás:

Izraelben a hírek élén a magyarországi választás eredménye

Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
2026. 04. 13. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak

A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem a Fidesz-KDNP-nek adták, a győztes pártnak gratuláltam - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró rendezvényén nem sokkal este fél tíz előtt.
2026. 04. 13. 07:00
Megosztás:

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás: