Kis mérete segíteni fogja Szlovéniát az ENSZ Biztonsági Tanácsában

Szlovénia kis mérete kiegyensúlyozottságot jelent, ami lehetővé teszi, hogy olyan sikereket érjen el, amelyek a nagy országok számára elérhetetlen történelmük és saját érdekeik terhei miatt - közölte Robert Golob kormányfő hétfőn, miután Szlovénia január elsején hivatalosan is megkezdte kétéves, nem állandó tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT).

Kis mérete segíteni fogja Szlovéniát az ENSZ Biztonsági Tanácsában

A kormányfő szerint Szlovénia olyan időszakban csatlakozik a szervezethez, amikor a nemzetközi közösség előtt egyre nagyobb kihívások állnak. Aktív tag lesz, és keményen fog dolgozni a kiegyensúlyozott nemzetközi kapcsolatokért és a különösen kiszolgáltatottak védelméért - írta nyilatkozatában. "A világ szeme ránk szegeződik. A bennünket ért tiszteletet fordítsuk olyan tettekre, amelyek hozzájárulnak a világ legproblémásabb helyeinek békéjéhez és stabilitásához" - hangsúlyozta.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjaként Szlovénia folytatni fogja tevékenységét az emberi jogok területén, amelyek előfeltételei a békének és a biztonságos társadalmaknak, a nemek közötti egyenlőségnek, a fenntartható fejlesztési célok elérésének és egy igazságosabb világnak - fogalmazott Golob.

"Nem fogunk megfeledkezni a szolidaritás és az emberiesség fontosságáról. Az elmúlt 75 évben soha nem volt még ekkora szükség a szolidaritásra, mint ma" - húzta alá. Hozzátette: együtt fognak működni a BT többi tagjával. Nem csendes megfigyelők, hanem aktív résztvevők lesznek. Partnerségeket és koalíciókat fognak építeni a tagokkal, és mindegyikükkel külön-külön is keresni fogják a közös hangot.

Golob megjegyezte: szeptemberben Szlovénia lesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöke, és lehetősége lesz arra, hogy befolyásolja a multilateralizmus jövőjét. Ekkor New Yorkban csúcstalálkozót tartanak, ahol a vezetők megállapodást fogadnak el a jövőről - magyarázta, majd hozzáfűzte, hogy Szlovénia elnökségére a lehető legjobbkor került sor.

A külügyminisztérium külön honlapot is indított buildingtrust.si címen, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának aktuális eseményeiről, valamint Szlovénia munkájáról és kezdeményezéseiről tartalmaz információkat BT tagsága ideje alatt. A BT 15 tagból áll, amelyek közül az öt nagyhatalom vétójoggal rendelkező, állandó tag, tíz másik tagot pedig két évre választanak be a testületbe.

Most vágsz bele az építkezésbe? Ezekre figyelj a tető kapcsán!

Az Otthon Start hitelprogram miatt most sokan vágnak bele saját otthon építésébe. Az építkezés izgalmas, de egyben rengeteg döntést is igényel, különösen, ha a ház egyik legfontosabb részéről, a tetőről van szó. A Tondach szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon is biztonságos, időtálló tetőt építhetsz.
2025. 12. 06. 09:00
Megosztás:

Történelmi ékszerrekorddal és izzó licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

A hazai műkereskedelem legfontosabb év végi eseménye ismét nagy érdeklődés mellett zajlott: a klasszikus és kortárs festményektől a luxusékszereken és márkás órákon át az art deco bútorokig és a műtárgyak széles választékáig minden gyűjtői terület megmutatta erejét. A BÁV ART háromnapos aukciója a várakozásokon felül teljesített, és számos olyan pillanatot hozott, amely hosszú időre emlékezetes marad a műgyűjtők számára.
2025. 12. 06. 08:00
Megosztás:

A Hashed az infrastruktúra-fejlesztést tartja a kripto következő nagy áttörésének kulcsaként

Eljött az ideje, hogy a kriptovilág újraértékelje, mi mozgatja igazán előre a piacokat: nem a trendi narratívák, hanem a valódi technológiai alapok. A dél-koreai Hashed kockázatitőke-társaság szerint a következő jelentős kriptopiaci növekedési hullám nem egy új mémcoin, nem egy hype-olt DeFi-projekt, hanem az infrastruktúra szintjén bekövetkező innovációk révén fog elérkezni. Az irány egyértelmű: Layer 1 és Layer 2 fejlesztések, skálázhatóság és biztonság.
2025. 12. 06. 07:00
Megosztás:

A Corvinus hallgatói nyertek a Netflix-stratégia megalkotását célzó világversenyen

A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyerték meg a think-cell szoftvergyártó cég idei globális esetoldó hallgatói versenyének mesterszakos kategóriáját - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Ilyen lesz Horvátország költségvetése

A horvát parlament pénteken elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 35,7 milliárd euró bevétellel és 39,8 milliárd euró kiadással számol.
2025. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
2025. 12. 06. 04:00
Megosztás:

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Újraindít három debreceni járatot a Wizz Air

A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel Aviv, Eindhoven és Isztambul ismét elérhető lesz - tájékoztatta a légitársaság pénteken az MTI-t.
2025. 12. 05. 22:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás:

Vezetőváltásra került sor a Mol szlovákiai leányvállalatának élén

Decemberben távozik a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaf éléről a céget leghosszabb ideig vezető Világi Oszkár, akinek helyét ezzel egyidejűleg Szabó Gábor veszi át, aki eddig már több különböző vezetői funkciót is betöltött a Mol-ban - közölte az MTI pozsonyi irodájával a Slovnaft sajtószóvivője pénteken.
2025. 12. 05. 19:00
Megosztás:

Akár 5 év garanciával vásárolhatók meg a Brother új nyomtatói

Az üzleti döntéshozók számára ma már nemcsak a megbízhatóság, hanem a kiszámítható és hosszú távú költséghatékonyság a legfontosabb szempont, amikor irodai nyomtatót választanak. A Brother év végi promóciója mindkettőt biztosítja: a legújabb tintatartályos modellek akár 5 év, a mono lézer készülékek pedig 3 év gyári garanciával vásárolhatók meg, előbbiek kizárólag 2025. december 31-ig. A garancia kibővítése regisztrációhoz kötött.
2025. 12. 05. 18:30
Megosztás:

Piaci oldalazás: a Bitcoin és az Ethereum is irányt keres – meddig tarthat a bizonytalanság?

A hét eleji pánikszerű eladási hullám után – amikor a Bitcoin néhány óra alatt 91 000 dollárról 85 000 dollár közelébe zuhant –, ma már jóval nyugodtabb hangulat uralja a kriptopiacot. A nagyobb tokenek visszapattantak a mélypontokról, ugyanakkor továbbra sem sikerült egyértelmű trendet kialakítaniuk.
2025. 12. 05. 18:00
Megosztás:

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának tesztüzeme

A végéhez közeledik a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme - jelentette be Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
2025. 12. 05. 17:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. az MTI-vel pénteken.
2025. 12. 05. 17:00
Megosztás: