Kissé gyengültek az ingatlanos szakma áremelkedési várakozásai

Az ingatlanos cégek áremelkedési várakozásai kissé gyengültek, a fővárosban a válaszadók fele, vidéken kétharmada számít áremelkedésre; a használt lakások ára a következő egy évben 6, az új lakásoké csaknem 10 százalékkal emelkedhet - derül ki a GKI Gazdaságkutató és a Masterplast közös júniusi felméréséből.

Kissé gyengültek az ingatlanos szakma áremelkedési várakozásai

A lakáspiac keresleti oldalát ösztönzik az emelkedő jövedelmek, az állami támogatások, valamint a kedvezményes kamatozású hitelek, ugyanakkor a piac szereplőinek többféle kockázattal is szembesülniük kell. A gyorsuló infláción és az emelkedő kamatokon kívül az orosz-ukrán háború okozta bizonytalanság is jelen van. Ez utóbbi az ingatlanokkal foglalkozó cégek 47 százaléka szerint alapvetően negatív, 14 százaléka szerint pozitív hatású, 39 százalékuk szerint pedig a konfliktusnak nincs érdemi hatása.

A felmérés eredménye szerint a lakáspiaci túlkereslet várhatóan a következő egy évben is fennmarad minden régióban. Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások az egy negyedévvel korábbihoz képest alig változtak. Érdemi javulás a pesti zöldövezeti ingatlanok és a budai panellakások piacára vonatkozó kilátások esetében volt tetten érhető.

Kelet-Magyarországon vegyes a kép, míg a panel társasházi lakások esetében enyhén javulóak, addig a tégla lakások esetében valamelyest romlóak a kilátások. Nyugat-Magyarországon a családi házakra vonatkozó várakozások kissé javultak, a többi szegmensben nem történt érdemi változás.

A GKI-Masterplast fővárosi lakáspiaci indexe - amely az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba - negyedéves alapon lényegében nem változott, éves alapon 2 pontos növekedést mutat. Az ország egészére vonatkozó index negyedéves alapon 2, éves alapon 1 pontos emelkedést jelez.

Budapesten a használt lakások árának növekedésére számít a megkérdezett ingatlanos cégek csaknem fele, vidéken több mint a fele, ez alapján Budapesten és Nyugat-Magyarországon 4-5, a kelet-magyarországi körzetben 8 százalék körüli áremelkedés várható.

Az új építésű lakások árának emelkedésére a válaszadó ingatlanosok kétharmada, csökkenésére egyikük sem számít. Itt az árakat nem csak az emelkedő építési költségek, hanem a szűkre szabott kínálat is felfelé tolja. A közeljövőben ezen a területen csaknem 10 százalékos áremelkedés várható. A lakásbérleti piacon is kétharmad a díjak emelkedésére számítók aránya, miközben csökkenésre alig számít valaki. A következő egy évben 7 százalék körüli díjemelkedés valószínű.

A GKI negyedévente szervez felmérést, hogy feltérképezze az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásait, a júniusi megkérdezés során 100 cég válaszolt. Az elemzés a lakossági reprezentatív felmérés eredményeit is tartalmazza. A kutatás 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül.


Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás: