Kissé lassult a gazdasági aktivitás növekedése az euróövezetben

Mérsékelten lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának a növekedése a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzserek körében végzett havi rendszeres felmérésének végleges adatai alapján.

Kissé lassult a gazdasági aktivitás növekedése az euróövezetben

A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok összesítésével képzett euróövezeti kompozit beszerzésimendzser-index (BMI) végleges értéke augusztusra 59 pont lett. Ez ugyan mérsékelten kisebb a júliusi, 2006 júniusa óta legmagasabb 60,2 pontnál, de így is az egyik legnagyobb növekedést jelezte az elmúlt 15 évben. A végleges augusztusi adat elmaradt a hónap közepén előzetes számként közölt 59,5 ponttól is.
    
Az ugyancsak pénteken ismertetett szolgáltatóipari BMI 59 pontos végleges augusztusi értéke valamivel kisebb a hóközi 59,7 pontnál, és a júliusi 59,8 pontos értéknél.
    
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéke pedig a zsugorodását jelzi.
    
Augusztusban az euróövezeten belül a kompozit BMI alapján az írországi gazdasági aktivitás állt az élen, 62,6 ponttal, ami azonban négyhavi mélypontnak számít. A sorban Spanyolország következett 60,6 ponttal, ami háromhavi mélypont. Ugyancsak háromhavi mélypontnak felel meg a 60 pontos német kompozit BMI. Az olasz mutató 82 havi csúccsal, 59,1 ponton állt, míg a francia kompozit BMI négyhavi mélypontra, 55,9 pontra süllyedt augusztusban.

Technikai recesszió elkerülve: negyedéves alapon 0,4 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A KSH ma reggel tette közzé a második negyedéves GDP-re vonatkozó első gyorsbecslését. A tényadat most kisebb pozitív meglepetést hozott. Negyedéves összehasonlításban az általunk várt csak hajszálnyi, 0,1 százalékos növekedéssel szemben 0,4 százalékkal nőtt a GDP. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye április-júniusban az idén.
2025. 07. 31. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: Új otthontámogatás jön az állami foglalkoztatottaknak

Orbán Viktor közösségi oldalán új támogatást jelentett be a közszolgálatban dolgozók számára, amelynek keretében évi 1 millió forintos otthontámogatásban részesülhetnek a jogosultak.
2025. 07. 31. 07:00
Megosztás:

A klímaváltozás egyik építészeti válasza a tetőn születik

Esztergomban bezöldült egy iskolatető. A legkorszerűbb technológiával épült zöldtető hűt, szigetel, energiát takarít meg, közösségi teret ad, és díjat is nyert. A projekt a fenntartható építészet impozáns példája.
2025. 07. 31. 06:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodást kötött az Arval flottakezelő és a Gablini Csoport

A gyorsan változó autóipari és vállalati mobilitással kapcsolatos trendekre reagálva hosszú távú együttműködési megállapodást kötött az Arval Magyarország és a Gablini Csoport. A partnerség keretében a két vállalat első lépésben közös szolgáltatást indít, amelynek célja, hogy egyszerűsített finanszírozással tegyék még elérhetőbbé a Gablini Csoport által forgalmazott személyautókat és kishaszonjárműveket a vállalkozások széles köre számára.
2025. 07. 31. 05:05
Megosztás:

Magyar panel áráért kínálnak lakást Dubajban

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre húszszoros növekedést is tapasztalnak a keresletben. Bár a dubaji ingatlanpiacra jellemző a szezonális ingadozás, a ciklikusság kiszámítható. A szakértő szerint, aki vásárláson gondolkodik, annak érdemes júliusban vagy augusztus elején döntenie.
2025. 07. 31. 04:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,1 milliárd eurós hitelkeret-megállapodást írt alá

A svájci központú MET Csoport aláírta 1,1 milliárd eurós hitelkeretének (BBF) módosítását és meghosszabbítását, amely az Értékesítési és Trading üzletág finanszírozásának egyik fő forrása. A megállapodás jól tükrözi a pénzintézeti partnerek bizalmát a MET integrált üzleti modellje iránt.
2025. 07. 31. 03:00
Megosztás:

Amikor a megtakarítások veszítenek az infláció miatt, az intelligens pénz a bányászatba költözik: az AIXA Miner a tétlen készpénzt napi kriptográfiai bevételekké alakítja

A globális inflációs veszély rejtőzködött, de még mindig aktív, csak álcázva van. A hivatalos árfolyamok egyes területeken enyhén csökkentek, de a megtakarítások reálhozama továbbra is negatív a megélhetési költségek, a valuta leértékelődése és a betéti hozamcsökkenés után.
2025. 07. 31. 02:30
Megosztás:

Budapesten átlagosan havi 126 óra munkával kereshető meg az albérlet díja

Az idei szezonban Budapesten havonta 126 órát, a vidéki egyetemi városokban 70-110 órát kell ledolgoznia egy átlagos diáknak egy albérlet összegének előteremtéséhez, miközben a szobabérlet átlagosan 51, illetve 30-40 óra diákmunka bérével fizethető ki a helyszíntől függően - derül ki a Trenkwalder legutóbbi elemzéséből.
2025. 07. 31. 02:00
Megosztás:

Az Otthon Start program már a belvárosi árakra is hatással van

Bár az Otthon Start program szeptembertől indul élesben, a 3%-os kamatozású hitellehetőség bejelentése már most érezhető mozgást indított el a fővárosi lakáspiacon. Az államilag támogatott, kedvező feltételű konstrukció nemcsak a fiatal családosokat célozza, hanem a teljes ingatlanpiacra hatással van – beleértve a belvárosi kerületeket is.
2025. 07. 31. 01:00
Megosztás:

AI-alapú csalásészlelés, villámgyors kereskedés – és még sokkal több a Snorter bottól!

A kriptovaluta piacon egyáltalán nem számítanak újdonságnak az átverések. Az elmúlt 15 évben láthattunk már tőzsde hackeket, tömeges tárca feltöréseket, hamis előértékesítéseket és számos egyéb csalást.
2025. 07. 31. 00:01
Megosztás:

Hogy állunk a negyedéves jelentésekkel?

Az Egyesült Államokban javában zajlik a gyorsjelentési szezon. Eddig az S&P 500-as cégek közel fele, 218 cég számolt be a második negyedéves eredményeiről, így már érdemes áttekinteni, hogyan teljesítettek az amerikai vállalatok.
2025. 07. 30. 23:00
Megosztás:

Megugrott a hatékonyságnövelést tervező agrárvállalkozások száma

Megugrott azon agrárvállalkozások aránya, amelyek a termelési hatékonyság növelésével, illetve új piacok, üzleti területek bevonásával és ezek bővítésével válaszolnának a gazdasági környezet, az ár- és az időjárási viszonyok jelentette kihívásokra – derül ki az MBH Bank hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek helyzetét vizsgáló kutatásából. A felmérés ezzel kapcsolatban rávilágított, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban a költségek és a kockázatok csökkentése, az immár az egyik legfőbb kihívást jelentő klímaváltozás hatásainak mérséklése, vagy épp az energiaátállás terén gyors megtérülést hozó korszerűsítések megvalósítására mutatkozik kiemelkedő szándék.
2025. 07. 30. 22:00
Megosztás:

Hogyan kezeljük a Rabona bet nyereményeket Magyarországon?

A szerencsejáték nyeremények kezelése Magyarországon sokrétű téma, amely számos praktikus szempontot tartalmaz. A hazai játékosok tapasztalatai szerint a szerencsejáték tevékenységből származó nyeremények különböző módon kezelhetők, azonban vannak bevált módszerek és hasznos tippek, amelyeket érdemes ismerni.
2025. 07. 30. 20:46
Megosztás:

Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására. A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
2025. 07. 30. 20:00
Megosztás:

Vártnál jobb magyar GDP adatokat közölt a KSH

2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az előzetes várakozásoknál kedvezőbb képet mutatnak: az éves bázison mért növekedés nyers adatok szerint 0,1%, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,2%, míg az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adat 0,4%-os bővülést jelez. Ez az adat felülmúlja az elemzők által prognosztizált éves és negyedéves növekedést, így a gazdaság teljesítménye a vártnál valamivel jobb lett.
2025. 07. 30. 19:00
Megosztás:

Érkezik az amerikai kamatdöntő ülés

Magyar idő szerint 20 órakor tudjuk meg a Fed kamatdöntő ülésének eredményét. Bár szinte teljesen biztos, hogy a jegybankárok a tartás mellett teszik le voksukat, érdemes lehet odafigyelni az ülés utáni Powell beszédre.
2025. 07. 30. 18:00
Megosztás:

Az ABB villanymotorjai és hajtásai világszerte garantálják a vidámparkok és a hullámvasutak biztonságát

Amikor a villanymotorokra gondolunk, nem biztos, hogy a vidámparkok, a szabadesés- szimulátorok és a gravitációval dacoló hullámvasutak jutnak először eszünkbe. Az ABB fejlett motor- és hajtástechnológiája azonban döntő szerepet játszik abban, hogy a legváratlanabb helyeken is felejthetetlen izgalmakat nyújtson a szórakozni vágyók számára. A korhű körhintáktól az extrém szabadesés-szimulátorokig hajtásai és motorjai garantálják a precizitást, a hatékonyságot és a biztonságot a szórakoztatás világában.
2025. 07. 30. 17:00
Megosztás:

Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani

Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős kikötőben. Emellett a vámháború és a közel-keleti konfliktus továbbra is egyaránt kiszámíthatatlanságot, valamint kockázatokat lebegtet a levegőben.
2025. 07. 30. 16:00
Megosztás:

Várat magára az amerikai-kínai kereskedelmi tűzszünet meghosszabbítása

A két ország legfőbb kereskedelmi tisztviselői között tegnap értek véget a Stockholmban tartott tárgyalások.
2025. 07. 30. 15:00
Megosztás:

Magasabb vámot vethet ki Trump Indiára

Donald Trump kijelentette, hogy Indiát 20–25%-os vámtétel sújthatja augusztus 1-től, bár ez még nem került véglegesítésre, mivel a két ország között folyamatban vannak a tárgyalások.
2025. 07. 30. 14:00
Megosztás: