Kötelező azonosítás a pénzügyi világban: Erősödik a LEI-kód szerepe a pénzügyi piacokon

A LEI-kód éppen olyan szerepet tölt be a cégek életében, mint egy ember életében a személyi igazolvány vagy az útlevél. Az Európai Unió által 2018-ban egyes pénzügyi tranzakciókhoz kötelezővé tett LEI-kód (jogalany-azonosító) szerepe, hogy biztosítja az átláthatóságot és a biztonságot a pénzügyi folyamatokban.

„Ez az azonosító tulajdonképpen olyan, mint egy útlevél, amely lehetővé teszi a pénzügyi piacokon való hiteles részvételt. A LEI-kód egy vállalat életében kulcsfontosságú lehet, hiszen nélküle a cég nem végezhet olyan pénzügyi tranzakciókat, mint például az értékpapír-kereskedelem” – magyarázta Kétszeri Dávid, a piacvezető hazai LEI szolgáltató szervezet, a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Az egyedi azonosító révén a hatóságok könnyebben nyomon követhetik a pénzügyi tranzakciókat és szereplőket, így csökkenthetik a piaci kockázatokat.

A LEI-kód kezd egyre fontosabbá válni globálisan, erre érdemes figyelniük a magyar vállalkozásoknak is.

„A jogalany-azonosító (angolul: Legal Entity Identifier) egy 20 karakterből álló, egyedi azonosító, amelyet a vállalatok, szervezetek igényelhetnek. Általános érvényessége 1 év – tehát évente meg kell újítani az azonosítót –, de biztosítunk olyan szolgáltatást is, amelynek keretében 3 vagy 5 évre lehet LEI-kódot igényelni az adott vállalat pénzügyi terveinek megfelelően” – meséli Kétszeri Dávid vezérigazgató.

Miért fontos a LEI-kód?

Az egyedi azonosító célja, hogy elősegítse az átláthatóságot a globális pénzügyi rendszerben. A kódok ugyanis lehetővé teszik a hatóságok számára, hogy azonosítsák, mely vállalatok vesznek részt egy-egy pénzügyi tranzakcióban.

„A LEI-kódok rendszere globális szinten biztosítja az átláthatóságot és a követhetőséget, amely a piaci bizalom alapját képezi. Ennek köszönhetően a befektetők és más piaci szereplők számára is biztonságosabb környezetet teremt” – fejtette ki a GS1 Magyarország vezetője.

Kinek kötelező a LEI-kód?

Az EU 2014/65. számú MIFID II. irányelve értelmében 2018. január 3-tól minden olyan jogi személynek, aki értékpapírokkal szeretne kereskedni, rendelkeznie kell LEI-kóddal.

Hol lehet ellenőrizni a LEI-kód érvényességét?

A LEI-kód érvényességét a GS1 által működtetett LEI Direct weboldalon keresztül könnyedén ellenőrizheti. Az adatbázis folyamatosan frissül. Emellett a GLEIF – a LEI-ügynökségek központi szerve – hivatalos oldalán is elérhetőek az érvényes, aktív kódok.

Mindazonáltal nemcsak a pénzügyi szektor, de a globális ellátási láncok (például az élelmiszer-kereskedelem) szempontjából is hasznos lehet a LEI-kód rendszere. A Covid–19-világjárvány rámutatott az ellátási láncok törékenységére, és arra, hogy az átláthatóság és a gyors azonosítás elengedhetetlen a fennakadások elkerüléséhez. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara például kifejezetten javasolja a LEI-kód használatát az ellátási láncokban részt vevő vállalkozások egyértelmű azonosítására.

A GS1 Magyarország vezérigazgatója, Kétszeri Dávid is egyetért azzal, hogy a nemzetközileg elfogadott azonosítók, amilyen a LEI-kód is, hozzájárulhatnak a globális ellátási láncok átláthatóságához és a zökkenőmentes működésükhöz. Ez pedig különösen hasznos lehet abban az esetben, amikor egy természeti katasztrófa vagy más külső tényező miatt az ellátási lánc sérülékennyé válik.

„Hazánkban, ha LEI-kód-regisztrációról van szó, a legtöbben minket választanak, elsősorban a szakértő, magyar nyelvű ügyfélszolgálat könnyű elérhetősége miatt, illetve azért is, mert a többéves LEI-szolgáltatásunk jelentős előnyt jelent az évenkénti megújítást igénylő verzióhoz képest. A pénzügyi azonosító nyilvántartásával kapcsolatos adminisztráció terhe így lekerül a vállalatokról, biztosítva a folyamatos érvényességet és a frissített adatokat. Ez pedig jelentős idő- és költségmegtakarítást eredményezhet a cégek számára” – emelte ki a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a LEI-kód bevezetése és alkalmazása jelentős lépés a digitális gazdaság felé, ahol az átláthatóság, a biztonság és az egyszerűsített ügyintézés minden vállalkozás számára előnyt jelent.

Hogyan lehet LEI-kódot igényelni?

A LEI-kódot csak hivatalos LEI-szolgáltatók adhatják ki a cégeknek. Ilyen a GS1 Magyarország is, ahol nagyon gyorsan és egyszerűen, 1-2 perc alatt elvégezheti a LEI-kód igénylésének folyamatát egy magyar nyelvű űrlap kitöltésével.

Így mind az új LEI-kód igénylése, mind a megújítás gyorsan és egyszerűen elvégezhető. Ha a folyamatban elakadna, a magyar nyelvű profi ügyfélszolgálat szívesen áll rendelkezésére.

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodni Magyarországra érkező újabb beruházásokról, a legtöbb beruházás immár zsinórban harmadjára Kínából érkezett, de rekordszámú beruházás jött az Egyesült Államokból is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2026. 02. 27. 13:30
Megosztás:

Ötmilliárd forint feletti nyereményt ígér az Ötöslottó

Az elmúlt majdnem 70 év negyedik legnagyobb nyereménye várja a hétvégén az Ötöslottó játékosait. Ebből az összegből szinte bármilyen álmot megvalósíthatna a nyertes.
2026. 02. 27. 13:00
Megosztás:

Erős növekedéssel zárta 2025-öt az SAP Hungary

Eredményes évet zárt 2025-ben az SAP Hungary: a vállalat magyarországi csapata a negyedik negyedéves célokat 119%-on, az éves célokat pedig 112%-on teljesítette, miközben a 2024-es éves árbevételét 26,3%-kal haladta meg. A teljesítmény hátterében a hazai vállalatok felhőalapú modernizációs igénye, az adatalapú működés felértékelődése és a mesterséges intelligencia üzleti folyamatokba történő beépítésének gyorsuló üteme áll.
2026. 02. 27. 12:30
Megosztás:

Hogyan segítik az okoseszközök a tanulást?

Az érettségi és a felvételi időszaka sok diák számára az egyik legintenzívebb, legfeszítettebb életszakasz. A felettük tornyosuló tananyag és a szoros határidők érthető módon komoly stresszhelyzeteket teremthetnek. Ilyenkor az okoseszközök – okostelefonok, laptopok, tabletek és okosórák – valódi szövetségeseink lehetnek. De csak akkor, ha mi irányítjuk őket, és nem ők kezdik el uralni a mi életünket.
2026. 02. 27. 12:00
Megosztás:

Kié lesz az EU új vámhatósága?

Az Európai Unió új vámhatóságának létrehozása túlmutat egy adminisztratív döntésen: intézményi precedenst és potenciális hatáskörbővülést jelent. A székhelyért folyó verseny a presztízsen túl az uniós erőviszonyokról és a földrajzi egyensúlyról szól. Az új döntési mechanizmus megerősíti az Európai Parlament befolyását, miközben a Szerződések formális módosítása elmarad. Ez felveti a kérdést, hogy a központosítás és az ügynökségalapú kormányzás milyen mértékben alakítja át a tagállami szerepet. A vámreform így nem csupán szakpolitikai modernizáció, hanem szuverenitási vita is. A tét: ki irányítja az új hatóságot – és ki gyakorolja az újonnan kialakuló uniós kompetenciát?
2026. 02. 27. 11:30
Megosztás:

Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom - MBH gyorselemzés

A turizmus az év kezdetén is bővülni tudott: 2026 januárjában a vendégek száma 5,3, a vendégéjszakák száma 3,6%-kal bővült év/év alapon, mind a belföldi és mind a külföldi turisták száma emelkedett. Az idegenforgalom bővülésének folytatódására számítunk 2026-ban is; a hazai növekedést több tényező is támogatja, így a reálbérek emelkedése, illetve a kormányzati transzferek.
2026. 02. 27. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Ázsiában a záráshoz közeledve mérsékelt emelkedéseket látunk. A Nikkei 0,2, a KOSPI 0,4, a Hang Seng 0,9, a SSEC 0,4%-os pluszban van.
2026. 02. 27. 10:30
Megosztás:

5,5%-ot esett az Nvidia

A vezető amerikai indexek közül az ipari túlsúlyos Dow Jones teljesített a legjobban, de ez is csak stagnálásra volt elegendő. Az S&P 500 0,5%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 1,2%-kal került lejjebb. A Nasdaq-ban több, mint 10%-os súllyal rendelkező Nvidia gyorsjelentése a várakozások feletti eredmények ellenére sem tudta lenyűgözni a befektetőket, az árfolyam 5,5%-ot esett. A Philadelphia SE Semiconductor index 3,2%-kal került lejjebb. Az S&P 500 11 fő szektora közül a technológia (-1,8%) és a kommunikációs szolgáltatások (-0,75%) szenvedték el a legnagyobb visszaesést, míg 1,3%-os emelkedéssel a pénzügyi szektor vezetett a nyertesek között.
2026. 02. 27. 09:30
Megosztás:

Vállalati jelentések mozgatták a piacokat Európában

A szerdai általános emelkedést követően csütörtökön – miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentéseket értékelték – a STOXX 600 közel stagnált. A DAX 0,45%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,4%-ot emelkedett. Az egészségügyi szektor 1%-os mérséklődése lefelé húzta a páneurópai indexet. A technológiai szektor 0,5%-ot veszített. Utóbbiban az ASML, az ASM International és a BE Semiconductor esése is meghaladta a 4%-ot, miután az Nvidia kimondottan erős gyorsjelentése is kevésnek bizonyult a kedvező részvénypiaci fogadtatáshoz.
2026. 02. 27. 09:00
Megosztás:

Hiába a spórolás, az élelmiszer és a kütyük mindig viszik a pénzt

A magyar vásárlók egyszerre próbálnak takarékoskodni és engednek a mindennapi kísértéseknek: derül ki az Árukereső.hu kutatásából. Bár sokan igyekeznek szigorúan kezelni a kiadásaikat, az élelmiszer és az elektronikai termékek továbbra is azok a kategóriák, amelyekre a legtöbben költenek a tervezettnél többet.
2026. 02. 27. 08:30
Megosztás:

Elfogadták Szombathely költségvetését

Elfogadták csütörtökön Szombathely önkormányzatának a 2026-os évre szóló költségvetését, amelynek mérleg szerinti főösszegét 42 milliárd 479 millió forintban határozták meg.
2026. 02. 27. 08:00
Megosztás:

Támogató szabályozás hajtotta a Masterplast rekord negyedévét

Ma reggel publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését a Masterplast, amely során rekord árbevételt ért el a társaság. A teljes termékportfólióban forgalomélénkülés volt tapasztalható, azonban az igazi mozgatórugót a HEM értékesítések jelentették. A vállalat olasz EPS gyártóegységének bezárása, valamint a kőzetgyapot beruházásának leállítása egyszeri eredményt terhelő tételeket jelentett, amelyek nélkül a Masterplast pozitív negyedévet zárt volna. Emellett a pénztermelő képesség javulásának köszönhetően a vállalat likviditási helyzete jelentősen erősödött, tavaly év végi kötvény lejáratait külső forrás bevonása nélkül tudta teljesíteni. A korábbi 2552 forintos 12-havi célárunkat és tartási ajánlásunkat felülvizsgálat alá helyezzük, és várhatóan a következő hetekben frissítjük.
2026. 02. 27. 07:30
Megosztás:

Budapesten tanácskoztak a V4-ek parlamenti vezetői

Csütörtökön Budapesten találkoztak, majd zárt ajtós megbeszélésük után közös sajtótájékoztatón számoltak be az ott elhangzottakról a visegrádi négyek parlamenti vezetői.
2026. 02. 27. 07:00
Megosztás:

140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

Idén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják.
2026. 02. 27. 06:00
Megosztás:

Tippek a szakértőtől: hogyan nyerjük vissza magabiztosságunkat a volán mögött?

A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. A Hankook szakértői és Kőrös András, a Hungaroring Driving Center vezetéstechnikai szakembere összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
2026. 02. 27. 05:30
Megosztás:

Kuponláz Magyarországon: így spórolnak a hazai vásárlók a kedvezményekkel

Egyre gyakrabban kuponoznak a magyar vevők, amivel a legtöbben 5000 forint feletti összeget spórolnak meg egy-egy bevásárlás során – derül ki az Etele Plaza friss, online felméréséből. Idehaza szinte mindenki hajlandó lenne sorba állni azért, hogy akciósan szerezzen be egy vágyott terméket. A többség 2-3 órát tölt a kuponos akciók felfedezésével a bevásárlóközpontokban, amire sokan családi programként tekintenek.
2026. 02. 27. 05:00
Megosztás:

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget? Az alváshiány csendben rombolja az intelligenciát

Az alvás több mint egy jól megérdemelt pihenés a nap végén, hiszen az intelligencia fenntartásának egyik legfontosabb eszköze is! Miközben a modern társadalomban felnőttek és gyerekek tömegei küzdenek kialvatlansággal. Ez nemcsupán fáradttá tesz, hanem mérhetően csökkenti a kognitív képességeket is. Az Agykutatás Hete alkalmából a szakértő arra figyelmeztet, hogy az alvásminőség jelentősen befolyásolja a szellemi teljesítményt, a megfelelő agytréning ugyanakkor nemcsak napközben tesz okosabbá, hanem előkészíti a terepet a minőségi pihenéshez is.
2026. 02. 27. 04:30
Megosztás:

Átadták hazánk legnagyobb villamosenergia-tárolóját

Üzembe helyezték az ALTEO új, közel 100 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, mely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló hazánkban. A most átadott energiatároló a beépített hazai tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja.
2026. 02. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock ETH-staking ETF-et épít, miközben összeomlanak a „treasury-részvények”

Az Ethereum árfolyama 2025 közepe óta mintegy 50%-ot esett, és ez gyakorlatilag lenullázta azokat a vállalatokat, amelyek tőzsdei részvényen keresztül, tőkeáttételes ETH-felhalmozással kínáltak kitettséget.
2026. 02. 27. 03:30
Megosztás:

Magyarországon gyűlnek össze Európa vezető májgyógyászati szakértői, hogy megfékezzék a zsírmáj „csendes” járványát

Magyarország, 2026. február 26. Egyre jelentősebb népegészségügyi kihívást jelent hazánkban az anyagcserével kapcsolatos kockázati tényezők terjedése: a felnőtt lakosság több mint 60%-a túlsúlyos vagy elhízott[1], folyamatosan emelkedik a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása[2]. Különösen elterjedtek a krónikus májbetegségek: a metabolikus eredetű zsírmájbetegségben (MASLD[3]) akár minden negyedik felnőtt érintett lehet – ugyanakkor sok esetben rejtve marad, és gyakran csak előrehaladott állapotban kerül felismerésre.
2026. 02. 27. 03:00
Megosztás: