Közel 20 milliárdos piac lesz néhány éven belül a magyar mérnöki kutatások élvonalát jelentő bionika

A globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága a bionika, a legfrissebb adatok szerint piaca 2024 és 2034 között évente átlagosan 10 %-kal fog növekedni. Jelentőségét mutatja, hogy idén a fizikai és a kémiai Nobel–díjat is a területhez kapcsolódó szakembereknek ítélték oda. Magyarország oktatási szempontból alakítja a trendeket a bionikában. Európában ugyanis legrégebb óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgatható külön mérnöki szakként a molekuláris bionika, ahol a hallgatók olyan kutatásokban és fejlesztésekben vehetnek részt, amelyek világszerte előremutatónak számítanak. Többek között látássérültek mindennapi életvitelét segítő applikációt, intelligens protéziseket, érzékelő robotikai és orvosdiagnosztikai eszközöket is fejlesztenek.

Közel 20 milliárdos piac lesz néhány éven belül a magyar mérnöki kutatások élvonalát jelentő bionika

A bionika az egyik leggyorsabban növekvő mérnöki tudományterület, a szektor a befektetők szerint is kiemelt profitábilitással rendelkezik.  A The Business Research Company 2024. októberében publikált elemzése szerint piaca a 2023-as 12,39 milliárd dollárról 2024-re várhatóan 13,62 milliárd dollárra, míg 2028-ra 19,93 millió dollárra emelkedik, évenkénti átlagos 10 %-os növekedés mellett. Az egyik leginnovatívabbnak számító tudományterületen dolgozó szakemberek az emberek egészségéért és életminőségének javításáért dolgoznak. Idén a fizikai Nobel-díjat John J. Hopfield, a Princeton Egyetem kutatója és Geoffrey Hinton, a Torontói Egyetem kutatója nyerte el a mesterséges intelligencia kutatásában kulcsszerepet játszó gépi tanulásos kutatásaikért, míg a kémiait megosztva David Baker az új fehérjék tervezéséért, Demis Hassabis és John Jumper a fehérjék háromdimenziós szerkezetének mesterséges intelligencia alapú meghatározásáért kapták. 

„A mesterséges intelligencia és a neurális hálózatok alapjairól nálunk már első évfolyamon tanulnak a hallgatók, később pedig olyan kutatásba is bekapcsolódhatnak, amelyben már két éve azon dolgozunk, hogy az AlphaFold elnevezésű, mesterséges intelligencia alapú rendszer segítségével a fehérjék minél pontosabb neurális hálózatrendszerét építsük föl. Az idei eredmények tükrében már kimondhatom, nálunk a diákok nemcsak az emberek életminőségét javító ismeretekre tehetnek szert, hanem már több mint 20 éve tanítjuk azt, amiért idén két Nobel-díjat is adtak” - emeli ki Dr. Cserey György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánja.

Az egyetemen Európában elsőként 2008-ban kezdték meg a molekuláris bionika alapképzést a Semmelweis Egyetemmel közösen, ahol a hallgatók már az első évfolyamon bekapcsolódhatnak fejlesztésekbe, kutatásokba. Mivel az oktatók külföldi tapasztalattal rendelkeznek – van, aki a Harvardon, a Müncheni Egyetemen vagy éppen Oxfordban tanult –, valóban nemzetközileg jegyzett kutatásokban vesznek részt. Mindvégig támogatják az egyedi ötletek megvalósítását, akár cégalapításig eljuttatva a diákokat. Ezzel a képzés a külföldi egyetemekkel összevetve is kivételesnek számít. A tanulmányok során olyan tudományterületekkel találkozhatnak, mint a számítógéppel segített gyógyszeripar, az orvosi biotechnológia, bioinformatika, bioprotézis-fejlesztés vagy a nanotechnológia. 

A biológiai és műszaki tudományokat ötvöző bionika az egyik legfiatalabb, ám leggyorsabban fejlődő tudományterület nagyon erős ipari háttérrel, hiszen a legnagyobb orvosi képalkotó, gyógyszer- és rehabilitációs eszközöket fejlesztő cégek és a robotika is hasznosítják a terület innovációit. A szakemberek olyan eszközöket képesek fejleszteni, amelyek korábban a science fiction filmekben voltak láthatók. A PPKE-ITK hallgatói folyamatosan fejlesztik a már több mint tízezer ember által használt LetSee applikációt, amely a látássérültek mindennapos problémáira ad hatékony megoldásokat, a kutató-fejlesztői csapat már több nemzetközi technológiai versenyen bizonyította, hogy fejlesztésük a legjobb eszközként javítja a látássérültek életminőségét. Intelligens protéziseken dolgoznak; egykori hallgatójuk, Tasi Benedek például az egyetemi évei alatt kezdte el fejleszteni azt az anatómiailag pontos robotkezet, amely nem a gép, hanem az ember oldaláról közelíti meg a művégtagok kérdéskörét. Saját vállalkozásában mai napig együttműködik az egyetemmel, hallgatónak is gyakorlati helyet adva, és olyan kérdéseken dolgoznak, hogy a robotkéz vezérléséhez hogyan lehet bionikus ember-gép interfészt fejleszteni, milyen szenzorokat lehetséges integrálni a bőrbe, vagy hogyan lehet érzékeny, ám mégis tartós borítást készíteni a protézisre.


Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás:

Véget ért az energiavészhelyzet – a magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kWh csúcsidei megtakarítást ért el

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által indított Vállalkozói Energiaösszefogáshoz néhány nap alatt csaknem 350 vállalkozás csatlakozott az ország 202 településéről, és vállalásaik összesen több mint 145 000 kWh csúcsidei energiamegtakarítást jelentettek.
2026. 08. 09. 05:00
Megosztás: