Közel 200 milliárd forintos árbevételt ért el a hazai agrármulti

Az UBM Holding Nyrt. tegnapi közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság éves beszámolóit: hazánk piacvezető takarmánygyártó, és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja a 2023. július 1-től 2024. június 30-ig tartó üzleti évét 198,66 milliárd forintos konszolidált árbevétellel és 1,43 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta. Az UBM a lezárt üzleti évben folytatta beruházásait és nemzetközi terjeszkedését: a cégcsoport belépett az agrárintegráció állattartás szegmensébe, megnyitotta kereskedelmi irodáját Olaszországban, fejlesztette romániai logisztikai központját, és megkezdte egy 4000 kW-os napelempark építését Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Közel 200 milliárd forintos árbevételt ért el a hazai agrármulti

Az UBM Csoport a 2023/2024-es üzleti évben 198,66 milliárd forintos konszolidált árbevételt termelt  a 2022/2023-as üzleti évben elért rekordszintű, 231,61 milliárd forint után. Az árbevétel  csökkenésének elsődleges oka az árkörnyezet változása volt: a 2023/2024-es üzleti évben – a bázisidőszakhoz viszonyítva – mind a takarmányok, mind a szemes termények egységárai – több  esetben 50 százalékot is meghaladó mértékben – csökkentek, amely mind a kereskedelem, mind pedig  a gyártás eladási áraiban jelentkezett. Ezzel párhuzamosan az UBM adózott eredménye a 2023/2024- es üzleti évben elérte az 1,43 milliárd forintos szintet, ami a 2022/2023-as üzleti év 913,11 milliós  értékéhez képest mintegy 57 százalékos bővülést jelent. 

A kibocsátási volumenek ugyancsak jelentősen növekedtek a lezárt üzleti évben. A gyártott  takarmányok mennyisége 4 százalékkal, 454 ezer tonnára nőtt, a fő fehérjehordozók (szójadara és  szójabab) kereskedelme 21 százalékkal, 240 ezer tonnára emelkedett, míg a szemes termények és  olajos magvak volumene 27 százalékkal, 1,05 millió tonnára bővült. A teljes gyártott és kereskedett  forgalom így összességében 19 százalékkal nagyobb, 1,74 millió tonna lett a 2023/2024-es üzleti évben. 

A konszolidált éves árbevétel több, mint fele már exportból jön 

A 2023/2024-es üzleti évben az UBM Csoport jelentősen növelte az exportból származó árbevételének  arányát, így – története során először – a cégcsoport konszolidált éves árbevételének már több, mint  fele származott exportból: míg a 2022/2023-as üzleti évben a cégcsoport teljes éves árbevételéből 47,5  százalékot tett ki az export súlya, addig ez az arány az utolsó lezárt üzleti évben már elérte az 54,3  százalékot. A cégcsoport összesen 15 országba exportál; konszolidált árbevételének 25,2 százaléka a  régióból – elsősorban a román piacról –, míg közel 29 százaléka Nyugat-Európából – főként  Olaszországból, Ausztriából és Németországból – származik. 

Az európai terjeszkedés, a működési vertikum bővítése és a fejlesztések jellemezték az idei évet

Az UBM Csoport a 2023/2024-es üzleti évben is folytatta beruházásait és nemzetközi terjeszkedését.  

• Az évi 150 ezer sertés kibocsátására képes Mangal Ilona Sertéshizlalda Kft. tulajdonrészének  megvásárlásával a cégcsoport tovább bővítette működési vertikumát, így az élőállat tenyésztésben is aktív szereplővé válik. Az előző üzleti évben megvásárolt vállalat fejlesztése  folyamatos: a sertésintegráció kibocsátását egy év alatt közel megduplázta az UBM. 

• A cégcsoport a lezárt üzleti év első felében megalapította legújabb kereskedelmi irodáját  Olaszországban. A milánói székhelyű UBM Italy S.r.l. 2024. június 30-ig 22 ezer tonna árut forgalmazott, és a tervek szerint a 2024/2025-ös üzleti évben már 160 ezer tonna,  takarmánygyártáshoz szükséges kukoricával, búzával, szójababbal, árpával, valamint  napraforgó-, repce- és szójadarával kereskedik majd Olaszországban, ráadásul három éven  belül az olasz importpiac 2-3 százalékát megszerezheti. 

• A cégcsoport romániai leányvállalata, az UBM Agri Trade által tavaly megvásárolt logisztikai  központ elsősorban a konstancai piacra fókuszál, amely jelenleg a régió legnagyobb likviditású  piacát jelenti. Az UBM a Budești városában található logisztikai központ vasúti  összeköttetésének fejlesztését hajtotta végre az idei év első felében.  

• A vállalat törekszik a gyártási és kereskedelmi tevékenysége során felhasznált energia  csökkentésére, és a megújuló források minél nagyobb arányú használatára, ezért a 2023/2024- es üzleti évben megkezdte egy 4000 kW-os napelempark építését Nyírmeggyesen. A termelés  megkezdése jövő tavasszal várható.  

„A lezárt üzleti évet befolyásoló globális makrogazdasági kihívások ellenére is eredményes évet zárt az  UBM, amely a következő évben is folytatja a tavaly meghirdetett hároméves növekedési stratégiája  megvalósítását. Ezzel párhuzamosan azonban arra is törekszünk, hogy 408 munkatársunk és  folyamatosan bővülő részvényesi körünk számára is értéket teremtsünk, valamint – többek között  kutatás-fejlesztési tevékenységünk révén – hozzájáruljunk a hazai mezőgazdaság teljesítményének  bővítéséhez, mindezt a fenntarthatóság növelése és a takarmányhasznosulás javítása mellett” - jegyezte meg az éves eredmények kapcsán Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója. 

Az UBM az éves jelentésével együtt publikálta ESG jelentését, amely már szabványosított (GRI)  formában tartalmazza a cégcsoport előző üzleti évéhez tartozó felhasználási és kibocsátási értékeit. A  jelenleg folyamatban lévő üzleti év zárásakor az ESG jelentés már az éves jelentés integrált részeként  fog megjelenni. 

Az 1996-ban alapított UBM 1,7 millió tonnás forgalmával hazánk egyik legnagyobb  takarmányalapanyag-kereskedője és 454 ezer tonnás saját termelési volumenével piacvezető  takarmánygyártó cégcsoportja. Az UBM a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cége, amely  az utolsó kereskedési napon 1450 forintos árfolyamon zárt. 


Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás: