Kutatás: főleg a jómódúak profitálnak a családtámogatásokból

Egy friss kutatás szerint a rászorultsági elv 2010. után háttérbe szorult a magyar családtámogatási rendszerben, az erre fordított összeg többsége ma már vállaltan olyan formákban kerül a lakossághoz, amelyeknél a jómódú háztartások előnnyel indulnak.

Kutatás: főleg a jómódúak profitálnak a családtámogatásokból

„A bankok, hitelek mint a magyar családpolitikai rendszer kulcsszereplői” címmel tartott tudományos előadást Kramarics Szandra szociológus, az ELTE doktorjelöltje, a Társadalomtudományi Kutatóközpont külső kutatója. Az előadás anyagát dolgozták fel a Bankmonitor szakértői, különös tekintettel arra, hogy mely rétegek profitálnak a bankokon keresztül kiáramló családtámogatásokból.

Régóta nem emelkedett a szociális juttatások összege

Kramarics elmondása alapján a 2010. után bevezetett, a bankrendszer közreműködésével megvalósított, családosok számára elérhető támogatási programok (például CSOK, Babaváró) az úgynevezett „szociálpolitika más eszközökkel” csoportba sorolhatók, melyet a nemzetközi szakirodalom social policy by other means elnevezéssel lát el. Az ilyen típusú vissza nem térítendő támogatási elemek és hitelprogramok kiegészíthetik vagy helyettesíthetik a hagyományos értelemben vett szociálpolitikát, de sok esetben megfigyelhető, hogy elsősorban a tehetősebb háztartások tudják kihasználni ezeket a lehetőségeket.

Az újhullámos családtámogatások felépítésével párhuzamosan Magyarországon hosszú ideje változatlan maradt a családosok felé irányuló hagyományos szociális juttatások – például a családi pótlék vagy a GYES – összege, annak ellenére, hogy a mögöttünk álló évtizedben rendkívül nagy fogyasztói áremelkedést tapasztalhattunk. Más támogatási elemek ráfordításai közben jelentősen bővültek: az alábbi diagram szemlélteti, hogy 2020-tól 2023-ig miként alakult a különféle támogatási célokra költött állami kiadások összege.

Forrás: Kramarics Szandra prezentációja

Látható, hogy a vizsgált időszakban a családi pótlékra fordított összeg gyakorlatilag stagnált (305 milliárd forintról 309 milliárd forintra emelkedett), a GYES összértéke pedig még csökkent is (61 milliárd forintról 56 milliárd forintra).

Ugyanez idő alatt a lakástámogatásokra fordított pénzösszegek igen gyorsan növekedtek: a 2020-as 297 milliárd forinthoz képest 2023-ban már 491 milliárd forintot tettek ki. Ennek a kategóriának a túlnyomó részét az úgynevezett „lakástulajdonhoz kapcsolódó, szociálisan nem célzott támogatások” adták, ahová többek között a CSOK és a különféle támogatott hitelek, a lakástakarék-pénztárakra fizetett támogatás és a lakásfelújítási programok is tartoznak. A Babaváróra költött összeg pedig természetes módon dinamikusan (26 milliárd forintról 178 milliárdra) növekedett a vizsgált 4 év során, hiszen ez a hiteltípus 2019-ben indult útjára.

Átalakulóban a családtámogatások szerkezete

A különböző támogatási elemeket csoportosítva látványosan kirajzolódik a hagyományos és az új típusú családtámogatások ráfordításainak eltérő dinamikája. A hagyományos családtámogatási eszközök közé sorolhatók a GYES, a CSED, a GYED és örökbefogadói díj, valamint a családi pótlék. Ebben a kategóriában 3 év alatt összesen 28%-kal nőttek az állami kiadások. Ezzel szemben az új típusú családtámogatások (Babaváró, családi adókedvezmény, első házasok adókedvezménye, lakástámogatások) körében sokkal erőteljesebb, 56%-os növekedés ment végbe 2020-tól 2023-ig.

Forrás: Kramarics Szandra prezentációja

A hagyományos és az új típusú családtámogatások között lényeges különbség van a szociális célzás szempontjából. Míg a családi pótlék, GYES és ehhez hasonlók esetében nincsenek hátrányos helyzetben az alacsonyabb jövedelmű rétegek, addig a Babaváró hitelt, a családi adókedvezményt és a támogatott lakáshiteleket a magasabb jövedelmű családok tudják igazán jelentős mértékben kihasználni. (Gondoljunk csak arra, hogy a Babaváró igénylésének feltétele legalább 3 évnyi egybefüggő társadalombiztosítási jogviszony igazolása, amely a szegényebb házaspárok számára gyakran nagy nehézséget okoz, míg a tehetősebb rétegeknek jellemzően nem akadály.) Kramarics ezek alapján arra a következtetésre jut, hogy a rászorultsági elv 2010. után háttérbe szorult, és a családtámogatásra fordított összeg többsége ma már vállaltan olyan formákban kerül a lakossághoz, amelyeknél a jómódú háztartások előnnyel indulnak.

Az új típusú családtámogatások szociális megfontolásokat nélkülöző mivolta a Bankmonitor szakértői szerint összhangban van a kormány korábbi kommunikációjával. A 2016. január 21-i Kormányinfón az akkori miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János így fogalmazott az otthonteremtési program kapcsán: „A kormánynak elsődleges célja családpolitikai, a másodlagos pedig a gazdasági növekedés. Ez azt jelenti, hogy ez nem egy szociálpolitikai akció, hanem egy családtámogatási, otthonteremtési akció.”

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás: