Labdába sem rúg a fogyasztóbarát lakásbiztosítás a kampányban

Bár az alulbiztosítottság ellen a leginkább a fogyasztóbarát biztosítások védenék az ügyfeleket, a díjversenyben a futottak még közé kerülnek ezek a termékek és a díjhirdetési szabályok merevsége miatt a lakásbiztosítási kampány idején nem is lesz változás – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Labdába sem rúg a fogyasztóbarát lakásbiztosítás a kampányban

Bár a március elsejével induló lakásbiztosítási kampány egyik fő célja, hogy a családok érdemi védelembe tudják vonni legnagyobb vagyontárgyukat, a házukat, lakásukat és az abban fellelhető egyéb vagyontárgyaikat, a jelenlegi biztosítási verseny háttérbe szorítja az erre a célra alkotott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokat (MFO).

Egységes feltételek

Amikor 2020-ban a Magyar Nemzeti Bank megalkotta az MFO kritériumrendszerét, az egyik fő cél éppen az volt, hogy olyan biztosítási konstrukciók jöjjenek létre, amely feltétel rendszere garantálja azt, hogy az adott szerződéssel védett ingatlan nem lesz alulbiztosított és kár bekövetkeztekor szavatolt, hogy a biztosító helytáll majd és a megtérített összeg fedezi a kár valós értékét.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője emlékeztet arra, hogy a pályázati kiírással az MNB összehasonlíthatóvá tette az egymással versenyző termékeket, úgy, hogy 15 alapvető elemi kárra, illetve az ingatlanokban a leggyakrabban előforduló 5 további alapkockázatra kötelező módon előírta, hogy minden biztosító köteles kockázatot vállalni. További, modul-szerűen választható elemek esetében pedig egyértelműsítette, hogy az adott kiegészítő biztosítási elem mire is vonatkozik. Emellett számos eljárási előírást is teljesíteniük kell a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást kínáló társaságoknak – például a kártérítési eljárás időintervallumát keményen bekorlátozta a feltételrendszer.

Az egymáshoz eképp teljesen hasonlatos biztosítások díjai így transzparensen összehasonlíthatóak, a biztosítók versenye az ügyfelekért a díjak mellett a kínált extraszolgáltatásokban érhetőek utol.

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás konstrukció annak ellenére nem tört át komoly mértékben, hogy immár a 14 Magyarországon lakásbiztosítást kínáló társaság közül 13 sikeresen pályázott az MNB-nél az MFO védjegy használatára. Ennek ellenére az élő Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések száma a kampány előtt alig haladta meg az 50 000 szerződést, ami a 3,9 millió szerződéshez képest elenyészőnek számít - emlékeztet Gergely Péter.

Nagy előrelépés, de óriási lemaradás

Sokan vélekedtek úgy előzetesen, hogy a mostani lakásbiztosítási kampány a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokról fog szólni. Ezt a vélekedést némileg alátámasztotta az a tény, hogy az online alkuszoknál is megjelenő fogyasztóbarát biztosítások versenyképesnek számítottak, ugyanis az új kötésekben (egy biztosító kedvezői díjai miatt) a biztosítások átlagdíja alacsonyabb lett a biztosítók saját termékfejlesztése alapján létrehozott lakásbiztosítások átlagdíjánál.

Gergely Péter az Insura biztosítási alkusz adatait idézi, amely szerint a kampány első időszakában a megkötött szerződések 38 százaléka volt MFO-biztosítás, más piaci elemzők szerint viszont csak a szerződések 15 százalékában választanak az ügyfelek fogyasztóbarát lakásbiztosítást. Ez természetesen lényeges előre lépés a korábbi 2 százalék alatt maradó piaci súlyhoz képest, ám messze nem olyan szintű az előrelépés, mint például a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleknél (MFL) látható, ahol az új szerződések több mint 90 százalékát adja a fogyasztóbarát konstrukció.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a díjszszámítási kalkulációkban a kis biztosítóknak köszönhetően tud a top három ajánlat közé bekerülni MFO-konstrukció. A KÖBE vagy a Gránit Biztosító a kampány során a többi társasággal ellentétben az MFO termékeit adja kisebb díjon és a saját otthonbiztosítását drágábban, de a többségnél ez fordítva van: a több előírást tartalmazó termék díja magasabb, a saját konstrukciót olcsóbban kínálják a társaságok.

Gergely Péter szerint ráadásul a lakásbiztosítási kampányban az MFO versenyhátránya még növekedhet is, hiszen a termék díjképzése túl merev. Az MFO szabályozás értelmében ugyan negyedévente mód van díjváltoztatásra, ám az új díjakat a biztosítók hatvan nappal azok hatályba lépése előtt kötelesek meghirdetni. Mindez azt jelenti, hogy felmondási időszak után, áprilistól megkötött új lakásbiztosítási szerződések díjai az MFO biztosítások esetében már február eleje óta ismertek és azokon a biztosítóknak nincs joguk és lehetőségük változtatni. A piacon az elmúlt napokban 4-5 társaság már hozzányúlt a kampány díjaihoz és lefelé módosította azt. Ezzel nem tudnak versenyezni az MFO-k, így hátrébb sorolódnak a díj alapú listákon.

A piaci is jó, de ott olvasni kell

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra is felhívja a figyelmet, hogy a piaci lakásbiztosítások esetében sem kell attól tartani, hogy nem megfelelő szintű biztosítási védelmet kínálnak ezek a konstrukciók. Azt viszont látni kell, hogy mivel nem standard elírások alapján készültek a termékleírások, ezért az ügyfeleknek lényegesen alaposabban érdemes utánanézni a kínált szolgáltatásoknak és az azokhoz kapcsolódó fedezetek értékének azért, hogy egy kár esetén ne érje meglepetés őket.

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

Alapcsomag (kötelező, standard tartalmi minimum-követelmények)

Elemi károk

- Tűz
- Füst és koromszennyezés
- Robbanás
- Villámcsapás
- Villámcsapás másodlagos hatása
- Vihar
- Felhőszakadás
- Jégverés  
- Hónyomás
- Árvíz
- Földrengés
- Földcsuszamlás
- Kő-, szikla- és földomlás
- Ismeretlen építmény, ismeretlen üreg beomlása
- Idegen jármű ütközése
- Idegen tárgy rádőlése

Alapkockázatok

- Vízkár (beázás, kívülről érkező víz, vezetékes vízkár, elfolyt víz)
- Betöréses lopás, rablás, besurranás
- Rongálás, vandalizmus
- Üvegtörés
- Felelősségbiztosítás

Elnevezésükben standard kiegészítő fedezetek

- Értéktárgy kiegészítő biztosítás (200 000 Ft érték felett)
- Készpénz
- Különleges üveg
- Dugulás - elhárítás költségei
- Építés-, szerelésbiztosítás
- Lakóépületek rejtett hibáiból eredő károk
- Assistance szolgáltatás
- Épülettartozékok lopása
- Szolgáltatás - kimaradásból eredő károk
- Graffiti
- Klímaberendezés biztosítás
- Zárcsere kulcsvesztés vagy kulcstörés miatt és kulcsok pótlása
- Kerti bútor
- Kerti dísznövénybiztosítás
- Lábon álló növényzet biztosítása
- Sporteszköz és sportfelszerelés  
- Hobbi- és kisállatbiztosítás
- Síremlék és kegyeleti biztosítás
- Kiterjesztett garancia
- Okos eszközök biztosítás (beleértve okos otthon eszközök)
- Elmaradt bérleti díj biztosítás
- Elveszett okmányok pótlása  
- Balesetbiztosítás  
- Munkanélküliség biztosítás

Pénzhoroszkóp: Mesés pénzek jöhetnek a héten a Baknak és a Vízöntőnek, a Kos lottón nyerhet nagyot

Heti horoszkóp 2024. április 15-21. között. A csillagjegyek részletes heti horoszkópjai egy izgalmas hétre világítanak rá, ahol minden jegy számára kínálkozik lehetőség a szerencsejátékokban, új kapcsolatokban és pénzügyekben való sikerre egyaránt.
2024. 04. 15. 01:00
Megosztás:

10 000%-os hozam? Ezzel csalogatja a befektetőket ez a környezetbarát kriptó

A Dogwifhat (WIF) befektetői most felfedezték az eTukTuk (TUK) nevű új, zöld előértékesítést, ami 2024-ben akár 10 000 százalékos potenciális nyereséget is hozhat. A WIF a közelmúltbeli csúcsról visszaesett, jelenleg 3,46 dollár körül kereskednek vele, ami közel 20 százalékos csökkenést jelent az eddigi legmagasabb árhoz képest.
2024. 04. 15. 00:01
Megosztás:

Szankciókat jelentettek be az orosz fémek árutőzsdei forgalmazására

Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány orosz fémek árutőzsdei forgalmazására.
2024. 04. 14. 23:00
Megosztás:

Az ESET az egészségügyi alkalmazások használatának kockázataira hívja fel az emberek figyelmét

Az egészségügyi alkalmazások kiberbiztonsági kockázataira hívja fel a figyelmet az ESET informatikai cég: az elemzés szerint az érzékeny személyes adatokat is gyűjtő és felhasználó egészségügyi appok (mHealth) piaca már most kétszámjegyű növekedést produkál, és 2030-ra a becslések szerint eléri a 861 milliárd dollárt.
2024. 04. 14. 22:00
Megosztás:

Bővült a pécsi Penthe Autóház

Bővítette telephelyét, az autók szervizeléséhez szükséges új eszközöket szerzett be, korszerűsítette raktárát az Opel, Isuzu, Land Rover márkák kereskedelmével és szervizelésével foglalkozó pécsi Penthe Autóház Kft.
2024. 04. 14. 21:00
Megosztás:

Elindult a Fertő-táj vonatjárat Ausztriába

Az idén április és augusztus között jár Sopron és az ausztriai Neusiedl am See között a Fertő-táj vonatjárat, hogy minél többen környezetbarát módon kereshessék fel az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit - közölte a vonatokat közlekedtető GYSEV Zrt. szombaton az MTI-vel.
2024. 04. 14. 20:00
Megosztás:

Rekordszámú volt a bérlet- és jegyeladás márciusban

Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte a MÁV-VOLÁN-csoport szombaton az MTI-vel.
2024. 04. 14. 19:00
Megosztás:

Nem számítanak idén javulásra a német vállalatok

A német vállalatok 2024-ben sem számítanak a gazdaság fellendülésére az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb, szombaton publikált felmérése szerint.
2024. 04. 14. 18:00
Megosztás:

A technológia fejlődés velejárója, hogy új kockázatok ütik fel a fejüket

A mesterséges intelligencia (MI) elterjedésével az információbiztonsági szakértők feladatai már kiterjednek az azzal kapcsolatos biztonsági kockázatok kezelésére is, mert újszerű kitettséget jelentenek az intelligens eszközök és az MI-vel ellátott folyamatautomatizálás is - ismerteti a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 14. 17:00
Megosztás:

3,6%-ra csökkent az infláció márciusban

A várakozásunknál minimálisan kedvezőbben alakulva 3,6%-ra mérséklődött az infláció éves üteme februárban. Ennél alacsonyabb inflációs rátát 2021. februárban közöltek legutóbb. Az előző hónaphoz képesti változás +0,8%-os volt, ami visszafogottabb év eleji átárazási dinamikát tükröz, mint amit az elmúlt két évben láthattunk. Enyhülő inflációs nyomást jelez, hogy a maginfláció 5,1%-ról 4,4%-ra mérséklődött.
2024. 04. 14. 16:00
Megosztás:

Zsarolóvírustól a „disznóvágás-átverésig”

A Visa közzétette félévente megjelenő, csalásokról szóló nemzetközi jelentésének 2024. tavaszi kiadását, amely a fogyasztókat és vállalkozásokat világszerte érintő legjellemzőbb fizetési veszélyekre hívja fel a figyelmet.
2024. 04. 14. 15:00
Megosztás:

Új kaparós sorsjegy jelent meg, a neve: Ajándék sorsjegy

Az ünnepi alkalmakat megédesítő, vidám hangulatú és a szemnek is vonzó kaparóssal bővül a Szerencsejáték Zrt. sorsjegykínálata.
2024. 04. 14. 14:00
Megosztás:

Romániában nőtt az első kéthavi folyó fizetésimérleg-hiány

Romániában 24,69 százalékkal nőtt az első kéthavi folyó fizetésimérleg-hiány éves összevetésben - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).
2024. 04. 14. 13:00
Megosztás:

A bortermeléshez elengedhetetlenek a környezetkímélő technológiák

Az agrártárca elkötelezett amellett, hogy Magyarországon minél kisebb környezetterheléssel járjon a szőlőtermesztés és minél energiahatékonyabban állítsuk elő a borokat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet 100. évfordulója alkalmából szervezett találkozón pénteken Bresciában a tárca közleménye szerint.
2024. 04. 14. 12:00
Megosztás:

Csendesen döntött csúcsot a hazai lakáspiac

Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai azt mutatják, hogy a hazai lakáspiac nagyjából belesimul az európai trendbe.
2024. 04. 14. 11:00
Megosztás:

Konferenciát rendezett a MÁV-Start

A MÁV-Start szervezésében rendezték meg pénteken az Európai Vasúti és Pályahálózat-működtetők Közössége (CER) CEO Coalition rendezvényt - tudatta a vasúttársaság az MTI-vel.
2024. 04. 14. 10:00
Megosztás:

Csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában

Éves viszonylatban 8 százalékkal csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában az év első két hónapjában - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).
2024. 04. 14. 09:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban nőtt a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 761,66 ponttal, 1,14 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2024. 04. 14. 08:00
Megosztás:

A Bitgo támogatást nyújt az ARB-nek, a medve trend új mélypontra süllyeszti az ADA-t, míg a KANG szárnyal

Ez a cikk egy áttekintés a kriptopiac aktuális trendjeiről, kiemelve néhány vezető kriptovaluta fontos fejleményeit az iparban. Az egyik ilyen fejlemény, hogy a Bitgo partnerségre lépett az Arbitrum (ARB) tokennel. Eközben, miután a Cardano (ADA) veszített lendületéből, a token a piaci kapitalizáció alapján elvesztette kilencedik helyét legnagyobb kriptovaluták között.
2024. 04. 14. 07:00
Megosztás:

Romlott az amerikai fogyasztói hangulat áprilisban

Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban.
2024. 04. 14. 06:00
Megosztás: