Lassan az építők kedve is visszatérni látszik

Idén már többnyire jó hírek érkeztek a lakáspiac élénküléséről, ám az építési statisztika egyelőre kilóg ezek sorából. A KSH legfrissebb gyorsjelentése szerint az első háromnegyed évben 19 százalékkal kevesebb (8 709) otthont adtak át, mint egy esztendővel korábban, a bejelentett új építések száma (14 551) pedig 2,3 százalékkal maradt el a korábbitól. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ez a disszonancia szinte törvényszerű, mivel a piac élénkülése rendszerint csak sorban, egymás után javítja az egyes mutatókat.

Lassan az építők kedve is visszatérni látszik

A növekvő forgalom húzza maga után az árakat, amire aztán sorban indulnak a kínálatbővítő beruházások, ám a lakásépítési folyamat tehetetlensége miatt legutoljára az átadott lakások számában mutatkozik meg a fordulat. Ez 2024 harmadik negyedévében odáig jutott, hogy az új építési engedélyek száma összességében már nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ennek a 39 százalékos bővülésnek a zömét a főváros adta, ahol az építési kedv a korábbi kétszeresénél is magasabbra szökött (+116%), s ugyancsak átlag felett nőtt a falvakban (+66%). Ezzel szemben a megyei jogú városokban az idei III. negyedév is gyengébb volt (-15%) még az egy évvel korábbinál, és az egyéb városok növekedése is szerénynek (+7%) mutatkozott.

A befejezett új lakásokat tekintve még július-szeptemberben sem látszott a fordulat, az ekkor átadott összesen 2 682 otthon – igazodva a korábbi negyedévek trendjéhez – még mindig 22 százalékkal múlta alul az előző év hasonló időszakának teljesítményét. 2024 első három negyedévében az éves alapon számolt visszaesés viszonylag egyenletesen oszlott meg Budapest (-15%), a megyei jogú városok (-15%), az egyéb városok (-30%) valamint a községek (-16%) között. A régiókat is rendre az átadott otthonok számának csökkenése jellemezte, érdemi növekedés egyedül a Dél-Alföldön volt, ahol 16 százalékos bővülést regisztráltak. Erre az időszakra általánosságban jellemző volt a befektetők aktivitásának csökkenése. Ezt jelzi az is, hogy a vállalkozások által létrehozott új otthonok aránya – egy esztendő alatt – 61 százalékról 58 százalékra változott. Ezzel párhuzamosan az értékesítési céllal épült lakások részaránya is mérséklődött, a korábban jellemző 60 százalékról 57-re.

A kisebb, gyakran csak az építtető lakhatását szolgáló projektek súlyának növekedése egyelőre még az idén megkezdett beruházások között is megmutatkozik. Míg egylakásos építkezésből – az előző évinél – 14 százalékkal többet indítottak, nagyobb házakban 18 százalékkal kevesebb új otthont terveztek. Ez harmonizál azzal is, hogy az építési kedv az év első három negyedévében fordított kapcsolatot mutatott a települések nagyságával. A fővárosban a múlt évihez képest 34 százalékkal csökkent az engedélyezett lakásépítések száma, ezzel szemben a megyei jogúakban 7 százalékos, a kisebb városokban pedig 15 százalékos volt a növekedés, míg a községekben a 20 százalékot is megközelítette.

Az első két negyedévet is figyelembe vevő összegzés azonban azt elfedi, hogy a harmadik már számottevő növekedést mutatott. Ez az előző negyedévhez képest országosan 25 százalékkal több új építést jelentett, a fővárosban pedig a 180 százalékot is elérte ez a növekedés.

Az elemző szerint van rá esély, hogy az idén kiadott építési engedélyek száma az év végére elérheti a tavalyi szintet. Jelenleg megvannak az ehhez szükséges hajtóerők. Az új lakások iránti kereslet élénk, s tapasztalat szerint a piacra kerülők eladása nem okoz nagy nehézséget a beruházók számára annak ellenére sem, hogy az új lakások ára folyamatosan növekszik. Ezek mellett több olyan körülmény is látszik, ami tovább fokozhatja a nagyobb beruházók építési kedvét. Ilyen az ugyan már korábban beharangozott, de az adótörvénycsomagba még csak most beépített módosítás, ami a lakásépítés 5 százalékos, kedvezményes áfájának alkalmazását újabb évekre, egészen 2030-ig alkalmazhatóan terjeszti ki. Ugyancsak a vállalkozók nagyobb projektjeit segítheti, hogy a kormány októbertől újabb kilenc – öt budapesti, két debreceni, egy-egy pécsi és kecskeméti – rozsdaövezeti akcióterületet jelölt ki. Az ezeken a helyszíneken épített lakások után még a kedvezményes áfát is visszaigényelhetik a vevők.

Mindezek mellett az is igen inspiráló lehet a beruházásokat most indítók számára, hogy plusz vásárlóerőként számolhatnak az állampapírokból a jövő tavasszal felszabaduló ezermilliárdos forrás bizonyos részével is. Ahogy az elemző emlékeztet: ezek az összegek befektetésként szolgáltak eddig is, így bizonyára hasonló marad a szerepük, az újépítésű lakások piaca pedig kézenfekvő lehetőség a fogadásukra. Ezek a lakások jól tartják, illetve növelik az értéküket, energetikailag korszerűek, rendszerint jó környezetben épülnek, s így kiadásra is kiválóan megfelelhetnek.


Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás: