Lassuló gazdaság, gyorsuló infláció - mi lesz ennek a vége?

Miközben folyamatosan egyre lassabb növekedési kilátásokat fogalmaznak meg a gazdasági vezetők, az elszabadult infláció, mint egy rém csapkod jobbra-balra.

Lassuló gazdaság, gyorsuló infláció -  mi lesz ennek a vége?

A clevelandi Fed elnöke is erről beszélt, amikor azt mondta, hogy szerinte nem lesz recesszió az USA-ban, de még jövőre is a 2 százalékos cél fölött lehet az infláció. Mindeközben a kínai Covid lezárások közepette is ugrik az infláció, 0, 9 százalékról 1,5-re, ami év per év alapon és egy hónap alatt igencsak nagy emelkedés.

Közben az oroszok a gazdaságra koncentrálnak, és kamatvágást hajtottak végére, 20-ról 17 százalékra csökkent az alapkamat. Különben a rubel árfolyama a napokban elszállt, mint a győzelmi zászló, s most már magasabb szinten van (1 rubel 4,5 forint), mint az elmúlt két év átlaga, s a tavaly év végi szinttel egyezik meg. Ez persze jó a Richternek, még akkor is, ha a nettó kitettségének fele le van fedezve, hiszen azon most nem veszít, hanem valószínűleg már nyer.

Különben is, az első negyedév valószínűleg nem lesz rossz Oroszországban, míg a leállított ukrán értékesítés csak limitált kiesést okoz (~2 százalék). (forrás: ERSTE elemzés)


Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
2026. 06. 12. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése

Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
2026. 06. 12. 20:00
Megosztás:

Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt

Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
2026. 06. 12. 19:30
Megosztás:

Társadalmi egyeztetés indult az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez

Társadalmi egyeztetést indított a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az ajánlott építőipari rezsióradíj mértékéről szóló rendelethez pénteken.
2026. 06. 12. 19:00
Megosztás:

Az INA 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött

Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 06. 12. 18:30
Megosztás:

Megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 06. 12. 18:00
Megosztás:

Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát

A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
2026. 06. 12. 17:30
Megosztás:

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 06. 12. 17:00
Megosztás:

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás:

Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás:

272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon

Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
2026. 06. 12. 12:30
Megosztás:

Megkímélte a fagy a cseresznyét

Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
2026. 06. 12. 12:00
Megosztás:

6 tipp, amivel csökkenthetők a költségek

A tudatos pénzügyi tervezés ma már nem csupán a nagyvállalatok privilégiuma, hanem a mindennapi működés egyik legfontosabb alapja. Legyen szó kisebb cégről, családi vállalkozásról vagy dinamikusan fejlődő szervezetről, mindenki számára kulcskérdés, hogyan lehet úgy visszafogni a kiadásokat, hogy közben a minőség, a hatékonyság és a munkavégzés színvonala ne sérüljön.
2026. 06. 12. 11:30
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinja megérkezett a Uniswapra: intézményi áttörés a DeFi-piacon

A Fidelity Investments újabb fontos lépést tett a decentralizált pénzügyek világa felé: a vállalat saját stabilcoinjához, a FIDD-hez likviditási poolt indított a Uniswap protokollon. A lépés nem csupán technikai integráció, hanem erős jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi óriások egyre komolyabban veszik a nyilvános blokkláncokra épülő DeFi-infrastruktúrát.
2026. 06. 12. 10:30
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírek hatására csökkentek a kötvényhozamok

Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatlábakat, így az irányadó betéti kamat 2,25%-ra emelkedett és a döntéshozók hangsúlyozták a 2%-os inflációs cél elérése melletti elkötelezettségüket.
2026. 06. 12. 10:00
Megosztás: