Lassultak a részvénykibocsátások, a pénzügyileg stabil cégeket keresik a befektetők

Világszerte visszaestek a tőzsdei bevezetések, miközben a befektetők számára a kiemelkedő növekedésnél fontosabbá vált a vállalatok stabilitása és értékteremtő képessége - mutat rá az EY nemzetközi tanácsadó legfrissebb jelentésében.

Lassultak a részvénykibocsátások, a pénzügyileg stabil cégeket keresik a befektetők

Az MTI-hez elküldött összefoglaló szerint globálisan 968 tőzsdei bevezetés valósult meg összesen 101,2 milliárd dollár értékben 2023. első kilenc hónapjában, ami 5, illetve 32 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

Az Európát, valamint a Közel-Keletet, Indiát és Afrikát magába foglaló gazdasági régió (EMEIA) piacain az idén eddig 286 részvénykibocsátás történt 21,9 milliárd dollár értékben, ami éves szinten 2 százalékos növekedés az ügyletek számát tekintve, értékük azonban 44 százalékkal esett vissza.

A szűkülő likviditás és az emelkedő költségek miatt a befektetők a kockázatos, de nagy növekedést ígérő cégek helyett most a biztos alapokkal rendelkező vállalatok felé fordulnak. Ennek megfelelően felértékelődnek az olyan alapvető szempontok, mint az erős pénzügyi mérleg, a kiegyensúlyozott forgalom, illetve a gazdasági stabilitás - jelezte Paulovits Márton, az EY felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének igazgatója a közleményben.

A technológiai szektor az év eleje óta elért 200 ügylettel továbbra is a legaktívabb a piacokon. A mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó startupoknál nem volt jelentős növekedés a kibocsátásoknál, de egyre többen készülnek közülük tőzsdei bevezetésre. Az ipari szektor a második helyen zárt 195 ügylettel, amit a fogyasztói szektor követ 165 tőzsdei bevezetéssel - közölte az EY.

Folyamatos a szakképzés digitális fejlesztése

A képzési rendszernek is követnie kell a technológiai fejlődést, ezért folyamatos a szakképzés digitális fejlesztése - mondta Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2023. 12. 07. 11:30
Megosztás:

Megállapodást kötött a MOHU Zrt. és a Szegedi SZEFO Zrt.

A MOHU Zrt. megbízásából megváltozott munkaképességű emberek végzik az elektronikai kis berendezések szétszerelését a Szegedi SZEFO Zrt. hódmezővásárhelyi telephelyén, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá.
2023. 12. 07. 11:00
Megosztás:

Bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték

2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, ez 6,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
2023. 12. 07. 10:30
Megosztás:

December 10-től új menetrend lép életbe a Volánbusznál

Országszerte számos módosítást vezet be menetrendjén a Volánbusz december 10-től - tájékoztatta szerdán az MTI-t az állami társaság.
2023. 12. 07. 10:00
Megosztás:

Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Az előző napi pozitív zárás után indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2023. 12. 07. 09:30
Megosztás:

Csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

A romló nemzetközi befektetői hangulat miatt a negatív tartományban várható a nyitás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csötörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2023. 12. 07. 09:00
Megosztás:

Pénteken 14 helyszínen várják az önkénteseket a MÁV-Volán csoport véradónapján

Pénteken 14 helyszínen várják az önkénteseket a MÁV-Volán csoport véradónapján.
2023. 12. 07. 08:30
Megosztás:

Csütörtök reggelre gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 12. 07. 08:00
Megosztás:

Az év végéig ingyenesen rendezhetik még vitás ügyeiket a vállalkozások a budapesti békéltető testületnél

Már csak néhány hetük maradt azoknak az egyéni vállalkozóknak és cégeknek, akik a békéltető testületek bevonásával intéznék a más vállalkozással szemben kialakult vitás ügyeiket. Ezért a budapesti békéltető testülethez személyesen ügyfélszolgálat időben, online formában pedig december 31-ig benyújthatóak a panaszok. 2024. január 1-jétől ugyanis a békéltető testületekhez már csak magánszemélyek nyújthatnak be kérelmeket egy jogszabály-módosítás folyományaként. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület jelenleg azon dolgozik, hogy a vállalkozásoknak továbbra is legyen lehetőségük békéltető testülethez fordulni.
2023. 12. 07. 07:30
Megosztás:

Hiába rohadt drága, mégis tovább nőtt a személyi kölcsönök népszerűsége

A szabadon felhasználható személyi kölcsönök népszerűségének erősödését jelzi, hogy a megelőző év azonos időszakával összevetve megugrott az igénylések száma 2023 első kilenc hónapjában. Az OTP Bank saját statisztikái szerint 2022-höz képest különösen a harmadik negyedévben következett be jelentős, a folyósított hitelek számában 25, összegében pedig ennél is nagyobb, 31 százalékos növekedés, ami egyfajta trendfordulóra is utal. Míg a korábbi években jellemzően a márciustól májusig terjedő időszakban futott fel az igénylések száma, majd júniustól fokozatosan mérséklődni kezdett az érdeklődés, addig idén a csúcspont augusztusra tolódott, és csak szeptemberben indult el a visszaesés. Ugyan a személyi kölcsönök népszerűsége növekedett, azonban még mindig sok a tévhit a szabadon felhasználható hitelekkel kapcsolatban.
2023. 12. 07. 07:00
Megosztás:

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 12. 07. 06:30
Megosztás:

10%-os önrésszel is vehetnek ingatlant 2024-től a fiatalok

Várhatóan könnyebben juthatnak hozzá első otthonukhoz a fiatalok, ez a lépés pedig a garzonlakások piacán hozhat nagyobb élénkülést - derül ki az ingatlan.com és a money.hu elemzéséből, amely ismerteti, hogy jelenleg mennyiért kínálják eladásra a fiatalok számára első lakásának leginkább megfelelő garzonokat Budapesten és a vármegyeszékhelyeken.
2023. 12. 07. 06:00
Megosztás:

Bankmonitor: bődületes rekordot döntött a PMÁP az utolsó pillanatban!

Múlt héten véget ért egy korszak, mostantól másfél évig nem vásárolható az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír. Van ugyan új PMÁP-sorozat, de az első 1,5 évben fix kamatot fizet, és rövid távon jóval kedvezőtlenebb megtérüléssel kecsegtet. Ennek következtében hatalmas összegek mozdultak meg az utolsó napokban: a befektetők igyekeztek lecsapni a hamarosan megszűnő lehetőségre.
2023. 12. 07. 05:30
Megosztás:

Az építőipari kontármunka ellen küzd az év nagyvállalati vezetője

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője, kapta a "Leader of the Year" díjat a nagyvállalati kategóriában. A több, mint három évtizede vezetőként dolgozó szakember filozófiája szerint, a legfontosabb érték az ember, a valódi győzelem csakis csapatban érhető el. Bár zöldfülű vezetőként még nem így gondolta.
2023. 12. 07. 05:00
Megosztás:

Valóban szívesen látják a nőket a műszaki szakmában?

A vezetők kevésbé ismerik el a nők munkáját a műszaki-technológiai szektorban, és a férfi munkatársak véleménye is nehezíti előre jutásukat – legalábbis ezt gondolja egy reprezentatív kutatásban a megkérdezettek többsége. A válaszadók jelentős része szerint ugyanakkor a szakmában a nők is befuthatnak olyan karriert és kereshetnek is annyit, mint a férfiak.
2023. 12. 07. 04:30
Megosztás:

Zárva lesz a legtöbb SPAR-üzlet december 24-én

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.
2023. 12. 07. 04:00
Megosztás:

Megtiltaná a kormány a kereskedést állatokkal a vásárokon

Az Agrárminisztérium a civil állatvédők javaslatára szigorítana a törvényeken és megtiltaná bizonyos állatokkal való kereskedelmet a vásárokon, piacokon. Miről is van szó pontosan?
2023. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Figyelem!! Mindenki gázóráját megnézik 5 napon belül - mi a célja a gázóra ellenőrzésnek?

Nem elég leolvasni és megadni a gáz-mérőállást vagy épp lefotózni és beküldeni az MVM-nek a gázóra fotóját. Jönni fognak és mindenki gázóráját megnézik, leellenőrzik annak állapotát és állást. Mi áll a nagyszabású ellenőrzés hátterében?
2023. 12. 07. 02:01
Megosztás:

A külföldi és a belföldi vendégéjszakák is emelkedtek októberben

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint októberben tavalyhoz képest 7%-kal több, 1,3 millió turista kapcsolódott ki a hazai szálláshelyeken. A külföldi vendégéjszakák száma 9%-kal haladta meg az előző évit. Budapest után a legtöbb vendégéjszakát a fürdővárosokban és a legnépszerűbb vidéki konferenciahelyszíneken töltötték. A legkedveltebb turisztikai térség pedig a Balaton és a Mátra-Bükk volt.
2023. 12. 07. 01:30
Megosztás:

A Roszatom is megháromszorozná globálisan az atomerőművi kapacitásokat 2050-ig

A Roszatom állami vállalat a Nukleáris Világszövetség (WNA) meghívására csatlakozott a Net Zero Nuclear Industry Pledge nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek célja a globális nukleáris ipari kapacitás megháromszorozása 2050-ig. A nukleáris iparág vezetőinek kezdeményezése kiemeli a nukleáris ipar kulcsszerepét a tiszta, alacsony szén-dioxid-kibocsátású villamosenergia-termelésben és a klímaváltozás elleni küzdelemben.
2023. 12. 07. 01:00
Megosztás: