Látványosan megváltozott a nyaralópiac - mennyibe kerül most egy nyaraló a Balatonnál, Tisza-tónál?

A nyaralók iránti kereslet országszerte átlagosan 50 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a Balaton mellett és a Tisza-tó környékén visszafogottabb, 30 százalékos volt a visszaesés. Az eladó nyaralók kínálata éves összevetésben harmadával nőtt 13 ezer darab fölé, de január óta is több mint 5 százalékos a növekedés. A Balatonnál eladó nyaralóingatlanok száma 30 százalékkal, a Tisza-tónál pedig 50 százalékkal bővült. A legtöbb nyaralóövezetben éves szinten emelkedtek az árak, de idén januárhoz képest inkább stagnálás jellemző. A Balaton északi partján 970 ezer forint a nyaralók átlagos négyzetméterára, a déli parti településeken meghaladja az 1 millió forintot. A gárdonyi és velencei ingatlanok esetében 813 ezer forint, a Tisza-tó környékén pedig 334 ezer forintnál járnak az kínálati árak.

Látványosan megváltozott a nyaralópiac - mennyibe kerül most egy nyaraló a Balatonnál, Tisza-tónál?

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a nyaralópiacon is jelentősen csökkent a kereslet, de vannak kivételek, ilyen a Balaton és a Tisza-tó környéke - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amely a tavaszi szezon indulása apropóján ismerteti, hogy miként alakult az elmúlt időszakban a nyaralók iránti érdeklődés, mekkora kínálatra számíthatnak a vevőjelöltek, egyúttal bemutatja a legfrissebb kínálati árakat is.

“A nyaralók iránti érdeklődés lényegében megfeleződött az idén az egy évvel korábbihoz képest, a visszaesés megegyezik a lakóingatlanoknál látható keresletcsökkenéssel. Az okok ugyanazok: a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt sokan kivárnak az esetleges nyaralóvásárlással. A balatoni és a Tisza-tavi nyaralópiac kivételt jelent, mivel itt csak 30 százalék körüli keresletcsökkenés látszik. A Balatonnál az északi parti települések mérsékeltebb visszaesést könyvelhettek el, sőt. Balatonakaliban és Balatonfűzfőn lévő nyaralók iránt nőtt az érdeklődés. A Tisza-tó esetében a szerény keresletcsökkenés hátterében az állhat, hogy az ottani településeken eleve alacsonyak voltak az árak és kedvezőek a természeti. illetve nyaralóövezeti adottságok, tehát ott már nincs nagy tere a kereslet- és árcsökkenésnek, A Velencei-tó környékén található nyaralóknál a lakáspiacon látotthoz hasonló 50 százalékos csökkenés látszik” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A kínálat - összhangban a lakóingatlanok piacán látható trenddel - a legtöbb nyaralóövezetben bővült, és már több mint 13 ezer eladó ingatlanból válogathatnak a vevők. “Az eladó nyaralók száma éves összevetésben 50 százalékkal nőtt, de január óta is 5 százalékos a bővülés. A Balatonnál harmadával nőtt a kínálat, a Tisza-tónál pedig másfélszeresére nőtt az eladó nyaralók száma tavaly áprilishoz képest.” - fogalmazott Balogh László.

Mennyiért kínálják a nyaralókat?

Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint április elején a Balaton északi partján - Veszprém vármegyében - lévő nyaralók átlagos négyzetméterára 970 ezer forint volt, bár ez 15 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten, januárhoz képest gyakorlatilag stagnálást jelent. A tó déli partján 1 millió forint felett van az átlagos négyzetméterár, az 6 százalékos éves emelkedést tükröz, a januári szinttel pedig megegyezik. A Velencei-tónál a gárdonyi és velencei nyaralókat 813 ezer forintos négyzetméterár jellemezte idén áprilisban, a tavaly áprilisi szintet ez mindössze 5 százalékkal haladja meg és alig haladja meg a januári 804 ezer forintot. A Tisza-tónál 22 százalékkal 334 ezer forintra emelkedtek a négyzetméterárak egy év alatt, ebben az évben azonban stagnáltak.

A Dunakanyarnál található nyaralótérség településein vegyesen alakultak az árak. “A budapesti vonzáskörzethez sorolható településeken az agglomeráció felértékelődése miatt némi drágulás látható, a nagymarosi és verőcei átlagos négyzetméterára idén januárhoz képest egyaránt 11 százalékkal 700 ezer és 716 ezer forintra emelkedtek.  Miközben a térség nyaralóövezeteit inkább árcsökkenés vagy stagnálás jellemzi.

Balogh László közölte: “A nyaralópiacon látható változásokról összességében elmondható, hogy aki klasszikus nyaralót szeretne vásárolni és megvan hozzá a megfelelő anyagi mozgástere is, annak most érdemes szétnéznie a kínálatban, mert napról-napra egyre jobb lehetőségekbe lehet belefutni.” Az ingatlan.com szakértője szerint a nyaralószegmens változását amúgy is érdemes nyomon követni, mert a lakóingatlanpiacot érintő jelentősebb változások gyakran hamarabb megjelennek a nyaralópiacon. Hozzáfűzte, 2022 áprilisában már megindult a nyaralóknál a keresletcsökkenés, ez pedig markánsan megjelent az idei átlagárakban.


Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás: