Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

A tavaly december és idén február közötti téli hónapokban átlagosan 5,9%-ot tudtak alkudni a vevők országosan a lakóingatlanok irányárából az előző három havi 4,9% után – derül ki az OTP Ingatlanpont friss összesítéséből. Ez az érték az utoljára a cég által hirdetett irányár és a végleges szerződéses ár közötti különbséget mutatja. Ennél nagyobb tér az árakban lefelé utoljára több mint egy évvel korábban, 2024 őszén volt mérhető. Országosan a legnagyobb alkut a családi házak esetében sikerült elérni a vevőknek, azok átlagosan 7,6%-kal az irányár alatt keltek el, a nem panel lakásoknál ez 3,9% volt, míg a paneleknél 2,3%. 

A fenti adatokban már tükröződik az, hogy továbbra is viszonylag nagy különbségek vannak az egyes településtípusok között. Budapesten, ahol jellemzően a panelek és a társasházi lakások dominálják a piacot lényegesen kisebb volt az alku lehetősége, átlagosan 2,9%. Ez még így is növekedést jelent az előző negyedévekhez képest, szintén 2024 őszén volt utoljára ennél nagyobb tér az árak lefaragására a fővárosban. Budapesten belül a házak esetében mindössze 1,4%-ot sikerült lealkudni átlagosan, de ez viszonylag csekély forgalom mellett volt megfigyelhető. Önmagában is érdekesség, hogy 2020 óta egyszer sem fordult elő ennél kisebb alku a fővárosi családi házak piacán.  A panellakásoknál 1,7% volt az alku tere, míg a nem panel lakásoknál 3,6%-ot lehetett faragni az irányárból, ami viszont 2023 ősze óta nem látott mértékű alkut jelentett. 

A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban átlagosan 4,1%-kal az utolsó irányár alatt keltek el a lakások, ez gyakorlatilag megegyezett az előző negyedév 4%-os adatával. Ezen belül a házak esetében már 7%-os volt az átlagos alku, míg a nem panel lakások esetében 3,9%-ot engedtek az eladók, mindkét esetben a vevők pozíciója javult az előző negyedévhez képest. A panelek piacán viszont mindössze 2,4% volt az átlagos alku, ehhez foghatóan alacsony értékre 2020 óta egyszer sem volt példa. 

Az egyéb városokban átlagosan 6,6%-kal olcsóbban találtak gazdára a lakóingatlanok, mint amennyit az eladók kapni akartak értük, ezen belül a házak 7,3%-os alkuja az előző negyedévi 6,1%-ról emelkedett, a nem panel lakások esetében 4,1%-ot, míg a panelek piacán 3,4%-ot lehetett lefaragni az irányárból. A községek lakáspiacán az ott az állományban domináns házak átlagosan 8,5%-kal az irányár alatt keltek el. 

„A fenti adatok fontos mutatók azzal kapcsolatban, melyik piacokra volt leginkább hatással a kedvezményes Otthon Start hitelprogram” – emelte ki Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban a budapesti házak és a nagyvárosok panellakásai esetében láttunk többéves mélypontot az alku lehetőségében, noha érdekesség, hogy a forgalom mindkét esetben éppen csökkenőben volt. Országosan december és február között ugyanis már az látszott, hogy a program első két-három hónapjának felfutása után visszaesett az érdeklődés, ami kapóra jött a vevőknek, akik megpróbáltak a korábbinál nagyobb árengedményt kicsikarni, egyre nagyobb eséllyel. 

A részletes adatokban szokás szerint találni érdekességeket, az árengedmény alapján az élmezőnyben jellemzően községekben fekvő felújítandó házak szerepelnek. Ilyen volt például az a Veszprém vármegyei 1960-ban épült ingatlan, melyet november végén kezdtek el hirdetni 10 millió forintért, majd két hónapon belül, idén januárban mindössze 4 millióért kelt el. Majdnem ugyanekkora, közel 60%-os alkut sikerült elérnie egy vevőnek egy Csongrád vármegyei városban is, ahol egy több mint százéves felújítandó családi házat vett 35 millió forintért az eredetileg hirdetett 85 millió helyett. Igaz, ott sokkal hosszabb volt az értékesítési folyamat, hiszen majdnem három évig volt a piacon az ingatlan 2023 májusát követően. A ranglista harmadik helyén pedig egy Heves vármegyei község ugyancsak rossz állapotú háza szerepelt, melyet az eredetileg vágyott 4 millió forint helyett 2 millióért vittek el másfél hónap alatt. 

Viszonylag ritkán szoktak az alkuban élen járni budapesti lakások, most azonban akadt egy budai, viszonylag új, 2019-es építésű lakás, mely meglepő módon 122 millió forint helyett 70 millióért cserélt gazdát. A 48 négyzetméteres ingatlan esetében a hatalmas árengedményben közrejátszhatott az is, hogy így sikerült beférni az Otthon Start négyzetméterenként 1,5 milliós limitjébe. A lakást eredetileg augusztus végén kezdték hirdetni, majd decemberben cserélt gazdát. Sokat elárul a piaci viszonyokról, hogy a második legnagyobb árengedmény Budapesten éppen csak befért a top20-ba, ráadásul az egy majdnem százéves, mindössze 9 négyzetméteres felújítandó lakás volt, mely 10 millió forint helyett végül 7 millióért talált új gazdára. Ezt követően megint hosszan vidéki lakások és családi házak szerepelnek a legnagyobb alkuk között. 

Említettük, hogy a panellakások esetében volt a legkisebb az alku tere, egyetlen esetben sem fordult elő 10%-nál nagyobb árengedmény a téli hónapokban, ezzel még a képzeletbeli ranglistán az első százba sem került be ilyen ingatlan. Ha pedig a budapesti paneleket nézzük, akkor ennél is kisebb, mindössze 5,8% volt a legnagyobb alku.

Természetesen most is előfordultak olyan extrém esetek, amikor egy-egy lakás az irányárnál drágábban kelt el, ez általában akkor történik meg, amikor a vevőjelöltek egymásra licitálnak. Ebben a kategóriában, némiképp meglepő módon, egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei nagyváros százéves felújítandó lakása vitte a prímet, mely a 32 millió forintos irányár után 40 millióért talált új gazdára bő egy hónap alatt. Emellett egy Baranya vármegyei panellakás esetében volt még példa 10% feletti áremelkedésre, ott egy 52 négyzetméteres felújítandó ingatlan 35,9 millió forint helyett 39,8 millióért kelt el. 

„A következő hónapok az alku szempontjából is érdekesek lehetnek a piacon, hiszen már látszik, hogy az év elején ismét beindult a kereslet. Emellett fokozatosan kerülnek meghirdetésre az olyan újépítésű lakások is, melyek megfelelnek az Otthon Start program feltételeinek, ami a kínálatot növeli” – emelte ki Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint így például a panellakások esetében tovább bővülhet az alku tere, hiszen mostanra a legdrágább fővárosi lakótelepeken lassan ott tart ezek ára, mint némely közeli Otthon Startra optimalizált árazású lakásprojekté. 

Mire számíthatnak a befektetők?

A hétvége közel-keleti konfliktussal kapcsolatos híreit kedvezőtlenül fogadták ma reggel a legfontosabb ázsiai-csendes-óceáni tőzsdék, a sikertelen béketárgyalások és a Hormuzi-szoros amerikai blokádjának lehetősége újra erősítette az aggodalmat egy elhúzódó konfliktus miatt és emelte az olajárakat, így a pénteken még 95 USD/hordó körüli hordónkénti Brent ár ma reggel már újra 100 dollár fölött jár. A határidős részvényindexek többségében piros nyitást ígérnek Európában és a tengerentúlon.
2026. 04. 13. 12:30
Megosztás:

A gépjárműadó befizetéséhez telefonon 18 óráig segítenek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én esedékes befizetésében - hívta fel a figyelmet hétfőn a NAV az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 04. 13. 12:00
Megosztás:

Az euróövezeti hozamok a korábbi csúcsok körül ragadtak

Bár a piacok most kevésbé figyelnek a makrogazdasági adatokra, de az érkező amerikai és európai – jobbára még a háború megindulása előtti időszakra vonatkozó konjunktúra adatok - a növekedés megtorpanását mutatták és a vártnál alacsonyabb lett a márciusi amerikai maginflációs adat is.
2026. 04. 13. 11:30
Megosztás:

Többségében estek a vezető tengerentúli indexek pénteken, a hét egészét tekintve emelkedtek

A technológiai szektor jó teljesítményéből profitálni tudó NASDAQ kivételével kevéssel estek a vezető Wall Street-i indexek, a befektetők kivártak a hétvégi béketárgyalások előtt. Az S&P szektorindexei közül a nem ciklikus fogyasztási cikkek vezették az esést, míg a technológiai részvények álltak a sor elején.
2026. 04. 13. 11:00
Megosztás:

Bitcoin hullámvasúton: geopolitikai feszültségek rázták meg a piacot

A Bitcoin árfolyama ismét bizonyította, mennyire érzékeny a globális politikai eseményekre. Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások kudarca után a piac hirtelen reakcióba lépett, miközben a háttérben a nagybefektetők csendben újrapozicionálták magukat.
2026. 04. 13. 10:30
Megosztás:

Pénteken még a hétvégi béketárgyalások sikerébe vetett hit fűtötte az európai piacok optimizmusát

Óvatos optimizmus jellemezte a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdéken, amikor csak a német DAX és a brit FTSE100 csúszott minimális mínuszba. Szektor szinten a média, az alapanyag, a pénzügy és a technológia teljesítettek a legjobban, míg a repülőgépipari és hadiipari részvények estek egy esetleges orosz–ukrán megállapodás hírére. A német Rheinmetall és Hensoldt, valamint az olasz Leonardo több mint 5%-ot, a CSG pedig 8%-ot esett.
2026. 04. 13. 10:00
Megosztás:

Mélyrepülésben a kormányközeli cégek tőzsdei részvényei: Opus, 4iG

Gyengén indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén: a kormányközeli nagyvállalatok részvényei már a hétfői nyitáskor komoly mínuszba kerültek. Az Opus Global és a 4iG árfolyama is jelentős esést mutatott, ami felerősítheti a piaci aggodalmakat.
2026. 04. 13. 09:26
Megosztás:

25 millió dolláros lökést kap az Aave – új korszak kezdődik a DeFi óriásnál

Az egyik legnagyobb decentralizált pénzügyi protokoll, az Aave történelmi döntést hozott: a közösség által irányított DAO jóváhagyta a 25 millió dolláros finanszírozást és a régóta várt V4 fejlesztési ütemtervet. Ez nemcsak technológiai ugrást jelent, hanem teljesen új működési modellt is bevezet.
2026. 04. 13. 09:00
Megosztás:

Izraelben a hírek élén a magyarországi választás eredménye

Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
2026. 04. 13. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak

A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem a Fidesz-KDNP-nek adták, a győztes pártnak gratuláltam - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró rendezvényén nem sokkal este fél tíz előtt.
2026. 04. 13. 07:00
Megosztás:

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás: